Forrás: Magyar Rádió

40 ezer dolláros regénypályázatot hirdet a Nyugati Jelen

2004. november 30., kedd 9:04

Az irodalmi havilap decemberi lapszámának gerincét a novellapályázat alkotja. November 6-án, Aradon átadták az Irodalmi Jelen és az E-MIL közös novellapályázatának díjait.

A lapban az első három díjas – Gergely Edit, Nagy Farkas Dudás Erika, Simó Márton – munkáját, és a zsűri – Bodor Pál, Elek Tibor, Jámbor Gyula, Mészáros Sándor, Zöldi László – véleményét olvashatják az IJ ez évi utolsó lapszámában. Egy kevés élet – szemben a sokasodó közönnyel a címe annak az interjúnak, amelyet a halálos betegségben szenvedő Lászlóffy Csabával készített Vennes Aranka.

Böszörményi Zoltán Karácsony című ünnepi verse mellett Király Farkas, Bálint Tamás, Ármos Lóránd Sándor költeményeit közli a lap. A Fórum című rovatba Mészáros Sándor és Pongrácz P. Mária ír Egy régi, karácsonyi elhatározás, illetve Second hand irodalom címmel, Orbán János Dénes Debüt rovatában Bálint Tamás mutatkozik be verseivel. Kiss Ottó Csillagszedő Márió c. díjnyertes kötetéről Páll Zita írt kritikát, a versekből egy oldalnyi ízelítőt is kapnak az olvasók.

Könyvkritikát közöl a lap Balogh József Erdélyi lórum című verskötetéről, Karácsonyi Zsolt színházkritikája ezúttal a BBTE Színházművészeti Tanszéke IV. éves hallgatóinak vizsgaelőadásáról szól, Papp Attila Zsolt a marosvásárhelyi Alter-Native filmfesztiválról tudósít. A hajléktalan művészek Budapesten megjelent antológiájából válogatott a lap néhány verset, prózát, emellett Ferencz Zsuzsanna Kik és Mik című egyperceseit, François Bréda A Pantheon Pontjai című számmisztikai írását közli.

Bíró Béla A velencei mór, Zsidó Ferenc A holló című írását, valamint Komán János és Brauch Magda esszéjét is olvashatják a decemberi lapszámban, amelyet a temesvári Bánsági Múzeum Szépművészeti részlegének tulajdonában lévő, Madonnákat ábrázoló festményekkel illusztráltuk. A havonta megjelenő irodalmi lap negyvenezer (40 000) dolláros regénypályázatot hirdet, amelynek beküldési határideje 2005. november 30. Bővebb információ a www.ij.nyugatijelen.com honlapon is.

MR

Comments are closed.