Forrás: Hírtv

Halálos emberkísérletek Észak-Koreában?

Dátum: 2004. Nov. 28., Sunday, 16:18

Rovat Külföld

A Simon Wiesenthal Center nevű zsidó emberjogi szervezet los angelesi vezetője azzal vádolta a kommunista vezetésű Észak-Koreát, hogy már több mint 30 éve halált okozó gázzal végeznek kisérleteket élő embereken.

Abraham Cooper rabbi kedden a dél-koreai Szöulban tartotta a nagy érdeklődéssel várt sajtóértekezletét. Állítása szerint a múlt héten zárt ajtók mögött három emberrel készített interjút. Két férfi már szerepelt egy februári tévéműsorban a BBC angol hírügynökség által erről a témáról készített dokumentumfilmjében. A harmadik személy nemrégen menekült a kommunista országból, és ő is megerősítette a dél-koreai titkosszolgálatnak azt a gyanúját, hogy még 2002-ben is folytak emberek elpusztításával végződő kisérletek.

Cooper rabbi erős kritikával illette a dél-koreai kormányt, mert ‘ők [a dél-koreaiak] napokon-heteken át tartó kihallgatásoknak vetnek alá minden egyes északról szökött személyt, ezért kizártnak tartom, hogy ne lett volna tudomásuk erről (…) és ha már tudnak róla, akkor bűnt követnek el a hallgatásukkal’.

A rabbi részletesen elmondta a menekültektől hallott borzalmakat. Az északiak több, vastag üvegből készült és mikrofonokkal ellátott halálkamrát építettek, amiben könnyen figyelemmel kisérhetik az elgázosított emberek utolsó perceit.

Két orvosi csoportot állítottak fel: az első csak állatokon – főleg majmokon és kutyákon – végez kisérleteket. A „tudományos vizsgálatok” is két irányban folynak, olyan új anyagokat keresnek, ami nagy ember tömeg fölé juttatva gyorsan és hatásosan öl, a másik cél olyan gázok kifejlesztése, ami lassú, mérgezéses halált okoz és az orvostudomány mai állása mellett boncoláskor nehéz, vagy lehetetlen kimutatni az igazi halálokot.

Ha az „állatosok” találnak valami újat, akkor átadják a vizsgálati dokumentumokat a második csoportnak, akik azonnal ki is próbálják a foglyokon. Az érthető okoból nevét és arcát nem vállaló harmadik menekült, egy volt kémia professzor, ebből a második csoportból szökött délre.

A kisérleteket végző tudósok és kutatók a mindennapi munkájukhoz tartozónak érzik a szörnyűségeket. Az az általános és elfogadott vélemény az áldozatokról, hogy ők „a rendszer ellenségei, akiknek nincs kegyelem” és ezért politikai foglyokat végeznek ki ilyen módon.

Politikai fogolyból pedig van bőven, mert a kommunista országban gyakorlatilag minden elítéltet „politikainak” neveznek. Óvatos becslések szerint is kb. 200-250 ezer embert tartanak szörnyű körülmények között fogva az északi-koreai Gulágokban.

A dél-koreai kormány Egyesülési Minisztériumának jelenlevő képviselője rezzenéstelen arccal ülte végig a sajtótájékoztatót. Kérdésre azt válaszolta, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja az elhangzottakat.

A dél-koreai kormány már hosszú évek óta ‘kritikamentes’ politikát folytat az északi kommunista diktatúra hivatalnokaival szemben annak érdekében, hogy az ott élőket minél kisebb zaklatásoknak tegye ki.

Forrás: International Herald Tribune, MNO

A hír forrása: Hír TV

Hír TV

Visszatértünk!

A hír elérhetősége:

http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=34759

Comments are closed.