Forrás: MNO

Igen voksra buzdított a debreceni zsidó hitközség ügyvezetője

2004. november 25. 0:02

Magyar Nemzet – Dombi Margit

Ha az esőben testvérünk az ajtón kopogtat, nem kérdezünk tőle semmit: beengedjük. Ezt kell tenni a határon túli testvéreinkkel is, és igennel kell szavazni a december 5-i népszavazáson – mondta Halmos Sándor, a debreceni zsidó hitközség ügyvezető igazgatója a polgári körök debreceni rendezvényén, kedden este.

Évszázadok óta együtt élnek a Kárpát-medencében magyarok és zsidók, s utóbbiak ugyanúgy hazájuknak érzik Magyarországot, mint az előbbiek – hangoztatta Halmos Sándor, a Zsidó Hittudományi Egyetem docense, a debreceni zsidó hitközség ügyvezető igazgatója. A szónok szerint nem helyes a határon túliak kirekesztése, és amint fogalmazott: ha bebocsátást kérnek, testvéri kötelesség őket beengedni. A meglehetősen nagy tetszést kiváltó mondatok után Halmos Sándor kijelentette: a testvéri szeretet nem különleges érdem, hiszen az természetes dolog, ezért nem érdemel tapsot és ünneplést.

A kettős állampolgárság intézményének elterjedtségét is izraeli példával támasztották alá az est szereplői, akik közül egy idős úr így adta ki a jelszót: Kárpáti magyarok, egyesüljetek! Kerényi Imre elmondta, hogy Rónai Sándor színész barátja, aki az Izraeli Nemzeti Színház egyik alapítója, kettős állampolgár. A rendszerváltás óta mindig hazajön voksolni, és mindig az MDF-re szavaz.

Hende Csaba, a polgári körök koordinátora a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról úgy nyilatkozott: semmi alapja annak a riogatásnak, hogy az útlevél megadásával idejön nyolcszázezer magyar, és elfoglalja az itteniek helyét a kórházakban, sőt, még nyugdíjukat is veszélyezteti. Ha a szocialisták riogatása valóságos veszélyt jelezne, akkor már a 23 millió román munkavállalónak is el kellett volna özönlenie a magyar munkaerőpiacot, ahogyan a 2002-es választáskor a kedvezménytörvény kapcsán az MSZP megjósolta. Hende figyelmeztetett: soha a világon egyetlen olyan nemzeti kormány nem volt, aki a nemzet külföldön élő tagjainak állampolgársága ellen kampányolt volna. Mint mondta, az útlevél megadása Magyarországnak nem kerül semmibe, a határon túliaknak viszont szabad mozgást ajándékoz egész Európában.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.