Forrás: Magyar Rádió

Karcagi elismerés Herskó Ferenc Nobel-díjas tudósnak

2004. november 23., kedd 16:04

124 olvasás

Feltehetőleg még az idén, de legkésőbb jövő év elején Magyarországra látogat Avram Hersko, a tizennegyedik magyar Nobel-díjas tudós, aki egy izraeli és egy amerikai kollegájával együtt 2004. október 6-án kapta meg Stockholmban a kémiai Nobel-díjat. Nemcsak a magyar tudományosság, de a szülőváros Karcag is izgatottan készül Avram Hersko méltó fogadására. Fazekas Sándor, Karcag polgármestere műsorunkban nemcsak a készülődés izgalmairól számolt be, de beszélt arról is, hogy ez a kis magyar város, csak a közelmúltban hány neves embert adott az országnak és a magyarságnak.

„Nagy meglepetés és öröm volt valamennyi karcagi lakos számára az, hogy az idei évben Herskó Ferenc személyében olyan tudósnak ítélték oda a Nobel-díjat, aki Karcagon született. Ez az elismerés is azt mutatja, hogy a magyar föld kiváló koponyákat terem és büszkeséggel tölt el bennünket az, hogy most már a magyar Alföldről is van Nobel-díjasunk.

Én 1963-ban születtem, tehát jóval később, mint ahogy Herskó Ferenc elkerült Magyarországról, hiszen ő 1937-ben született és 195O környékén vándorolt ki Izrealbe.

Tudomásom szerint mindössze egy osztályt járt Karcagon, a volt izraelita hitközség iskolájában. Ezt az iskolát már rég lebontották, amikor az izraelita imaház környékén piactér épült. A család lakóháza- egy elég régi épület- a Püspökladányi úton ma is áll.

Osztálytársak, sőt családtagok is élnek a városban, hiszen két unokatestvére, illetve idősebb hozzátartozók is laknak itt.

A Hersko család egy köztiszteletben álló karcagi család, nap, mint nap találkozunk Herko Ferenc rokonaival.

Két unokatestvére, Dr. Herskó Gyula és Dr. Molnár Sándor kórházi főorvosok, a többi családtag már idősebb korban van.

A holocauszt idején a mi városunkból is deportálták a zsidó vallású, illetve származású lakosokat.

Több száz embert vittek el különböző németországi lágerekbe. Herskóék több más karcagi családdal együtt Ausztriába kerültek. Nagy szerencsével Bécs mellett vészelték át a vészkorszakot és onnan tudtak visszajönni.

Herskó Ferenc a szocializmus idején nem nagyon járt haza, a hozzátartozók azt mondták, hogy évente- kétévente azért rokonlátogatásra hazajött.

Információink szerint legközelebb 2005-ben látogat haza.

Varga Mihály országgyűlési képviselő javaslatára önkormányzatunk „Karcag város Díszpolgára” kitűntetésben részesítjük őt.

Egy szép ünnepség keretében szeretnénk mihamarabb átadni a díjat.

Amikor meghallottam a hírt, nyomban felhívtam őt Izraelben, hogy gratulálja a magas kitűntetéshez.

Nagyon kellemes volt a vele folytatott beszélgetés, nyelvi nehézségek nem voltak, hiszen Herskó Ferenc tökéletesen beszél magyarul, és mint mondta, nagyon kedveli a várost.

Ez a mostani elismerés mindenképpen a település respektjét növeli.

Hozzá kell azonban tennem, hogy az alföldi táj mindig is termett kiváló embereket: elég Győrffy István néprajztudósra, Győrffy Sándor szobrászművészre, Németh Gyulára a híres turkológusra vagy Kántor Sándor fazekasmesterre gondolni, akik mind karcagiak. Azt hiszem, hogy ez a sor erősödik Herskó Ferenc kitűntetése által és a város most ismét nagyon büszke.”

Bokros Katalin

Comments are closed.