Forrás: Magyar Rádió

Ki volt Richard Strauss szigorú múzsája?

Elhangzott 2004. november 17-én

2004. november 20., szombat 11:41

225 olvasás

A zeneszerző erőteljes, határozott nőre vágyott, aki elsősorban nem nőként szerepel az életében, hanem állandó fegyelmező erőként. Aki jelenlétével emlékezteti, hogy dolgozni kell, s hogy az ő feladata az, hogy nagy műveket hozzon létre. Múzsája-felesége minden mozdulatát ellenőrizte. Állítólag Strauss egyedül tőle tartott.

Richard Strauss önző volt, vallástalan, antiszemita, elfogadta a nácizmust, mindemellett azonban remekműveket alkotott. Ezt állítja róla sok életrajzírója. Matthew Boydernek most jelent meg egy Richard Straussról szóló biográfiája.

M. Nagy Miklós műfordító elmondta, hogy a Strauss-életrajzok egy része ördögi figurának állítja be a muzsikust, aki gátlástalanul kiszolgálta a nácikat. Az életrajzok egy másik része viszont fehérre akarja mosdatni, vagy mentegetni próbálja, vagy azt akarja bebizonyítani, hogy ezek abszolút jelentéktelen bűnök, vagy talán nem is bűnök voltak az ő életében, és mindenképpen sokkal fontosabb az, hogy milyen remekműveket alkotott. Matthhew Boyden angol muzikológus könyvének szerinte éppen az a nagy érdeme, hogy nagyon objektív életrajz, egyik irányba sem megy el. Egyrészt nagyon részletes, az érdeklődő olvasó sok olyat megtudhat, amit eddig talán könyvekből nem lehetett olvasni. Ugyanakkor viszont nagyon hangsúlyosan bemutatja a zeneszerző antiszemitizmusának és erőteljes német nacionalizmusának a kialakulását, és azt is, hogy miként szolgálta ki Hitlert, a náci rendszert.

– A könyv jelentős része éppen ezzel a kérdéssel foglalkozik, és nem kizárólag Richard Strauss személyén keresztül, hanem általában bemutatja a német nacionalizmus és antiszemitizmus gyökereit. Azt hiszem, a könyvnek ez az egyik nagy érdeme, hogy a német nacionalizmus nagy alkotóinak a gondolatait is megismerjük. Wagnerét, Nietzschéét, Schopenhauerét és azt is, hogy ezek milyen óriási hatással voltak Straussra. Illetve érezzük azt a hangulatot, ami Németországban a XIX. század második felére kialakult. Amiben az antiszemitizmus a hétköznapi élet teljesen elfogadott része volt. Lényegében nagyon kevés kivételtől eltekintve az akkori német kulturális élet minden jelentős alakja kisebb-nagyobb mértékben antiszemita volt, a gondolkodását kisebb-nagyobb mértékben meghatározta az a gondolat, hogy a német kultúra értékeire óriási veszélyt jelent a zsidóság jelenléte, és ez nagyon gyakran, ahogy ez Richard Strauss esetében is történt, egyáltalán nem személyes antiszemitizmust jelentett. Neki többnyire semmi baja nem volt azokkal a zsidó művészekkel, akik őt körülvették, sőt amikor Stefan Zweig zsidó librettista került bajba, ő ragaszkodott hozzá és igyekezett megvédeni. Tehát abszolút nem személyes indíttatása volt ennek az antiszemitizmusnak és nacionalizmusnak. Ez mélyen gyökerező, szilárd világnézete volt részint. Másrészt pedig hát azt is bemutatja Matthew Boyden, hogy itt egy nagyon önző, nagyon egocentrikus emberrel van dolgunk, akinek meggyőződése volt, hogy ő a korszak nagyon nagy művésze. Amiben nyilván nem is tévedett. Meggyőződése volt, hogy neki valamiféle hasonló missziója is van, mint Wagnernek. A két dolog elég érdekesen elegyedett az ő életében és személyiségében. Egyrészt nagyon komoly kapzsiság. Minél több pénzt szeretett volna kapni a műveiért, a munkájáért. Tetteit gyakran ilyen nagyon egyszerű emberi érzések motiválták. Másrészt meg ez a nagyon mélyen gyökerező ideológia és küldetéstudat.

Rendkívül önző ember volt. Senkiért semmit nem kockáztatott. Az élete, a karrierje mindenkinél fontosabb volt számára. Egyetlen ember volt kivétel: a felesége.

Tehát az volt a természetes, hogy ő a saját világnézetéből és az egocentrizmusából kiindulva általában ne tegyen semmit, hiszen lényegében egyetértett azzal, hogy a német kultúrát meg kell tisztítani. Neki soha senki nem volt olyan fontos, hogy bármit is kockáztatott volna a saját életéből, saját karrierjéből. Talán egyetlen ember volt igazán fontos számára a felesége, aki zsarnoki jellem volt, és akinek mindig engedelmeskedett. Operaénekesnő volt, a kortársak szerint nem volt különösebben vonzó nő. Barátaik, ismerőseik nem is értették, hogyan élhet egy ilyen erőszakos, hisztérikus, zsarnoki asszony igája alatt.

-Richard Strauss nagyon jóképű férfi volt. Magas, tehetséges, gazdag ember, bárkit választhatott volna. Valószínűleg nem véletlen, hogy éppen őt választotta. Valószínűleg érezte azt, hogy az ő művészetéhez, az ő művészetének a kiteljesedéséhez, és ahhoz, hogy ő be tudja tölteni azt a missziót, ami szerinte Wagner után rá hárult a német kultúrában, ez az asszony kell. Valószínűleg úgy gondolta, hogy szüksége van egy nagyon erőteljes, határozott nőre, aki elsősorban nem nőként szerepel az életében, hanem egy állandó fegyelmező erőként. Tehát ott kellett lennie mellette ennek a nőnek, hogy ő dolgozni tudjon, és egy pillanatra se felejtse el azt, hogy az ő feladata az, hogy nagy műveket hozzon létre, és az igazi német kultúrát ne hagyja kiveszni.

Természetesen, túl azon, hogy milyen volt az ideológiája, ki volt a felesége és milyen kapcsolatban volt a feleségével, azért a döntő kérdés mindenképpen az, hogy zenészként mekkora volt, hogy a zenéje milyen. Márpedig zenéje maradandó, ma is játsszák műveit, és Matthew Boyden sem akarja természetesen cáfolni, vagy tagadni Strauss nagyságát. Neki is az a véleménye, hogy óriási műveket alkotott, és a könyve arról szól, hogy miféle kiáltó ellentmondás volt az óriási alkotó teljesítmény és az alkotó személyek között.

Gellért András interjúja nyomán