Bezárás | Nyomtatás
Vádlottak padján a Renault igazgatója
2004. november 18. (8. oldal)
Pataky István
Több mint két évtizedes csend után Franciaországban ismét hullámokat ver a lehallgatási botrány. Az ismert üzletemberek telefonbeszélgetéseinek állítólagos ellenőrzése miatt kirobbant ügy gyanúsítottjai között emlegetik François Mitterrand hajdani államfőt és Louis Schweitzert, a Renault csoport jelenlegi vezérigazgatóját. A BBC francia Watergate-et emleget.
Párizsban megkezdődött a huszonkét évvel ezelőtt kirobbant lehallgatási üggyel kapcsolatos per, melyet ez idáig államtitok jelszó alatt jegeltek a francia hatóságok. 1982-ben, a párizsi zsidó negyedet ért támadás után az immár kilenc éve elhunyt baloldali Mitterrand elnök kezdeményezésére jött létre az a hivatal, amely több tucat közéleti személyiség (politikusok, újságírók, írók, színészek) telefonbeszélgetéseit ellenőrizte. Ez az úgynevezett fekete iroda elsősorban terrorellenes küldetések végrehajtására kapott megbízást, valójában azonban az államfőt közvetlenül érintő politikai vagy üzleti botrányok elsimításán munkálkodott – számolt be francia hírforrásokra hivatkozva a bukaresti Evenimentul Zilei.
A bírósági tárgyalásra idézést kapott Gilles Menage, az azóta elhunyt köztársasági elnök egykori kabinetfőnökének helyettese, Christian Prouteau, a csendőrség rohamosztagának volt vezetője (aki állítólag személyesen felelt a lehallgatásokért), Michel Delebarre, Pierre Mauroy exkormányfő kabinetfőnöke, valamint Louis Schweitzer, Laurent Fabius egykori miniszterelnök kabinetjének vezetője, ma a Renault-csoport irányítója. A kiszivárgott hírek szerint a több ezerre is tehető lehallgatásokba olykor François Mitterrand személyesen is bekapcsolódott. Az ellenőrzött beszélgetések még érintőlegesen sem szóltak terroristaakciókról. Az egyik lehallgatott, Jean Edern Hallier például azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza Mitterrand elnök eltitkolt lányának hollétét. Az úriember a hallgatásért cserébe adókedvezményben részesült. Lehallgatták egyebek mellett Edwy Plenel újságíró (jelenleg a Le Monde napilap főszerkesztője) beszélgetéseit is, abból az egyszerű okból kiindulva, hogy igencsak jól informált volt bizonyos államközi ügyleteket illetően. Mitterrand elnök számára állítólag különösen kellemes kikapcsolódást jelentett Carole Bouquet színésznő telefonbeszélgetéseinek tartalma.
A tárgyalás 1994-ben vette kezdetét, miután a sajtóban több leleplező írás jelent meg a lehallgatásokról. 1995-ben egy titokzatos hölgy révén a csendőrség olyan bizonyítékok birtokába jutott, amelyek nyilvánvalóvá tették a törvénytelen ellenőrzéseket. Akkor mintegy ötezer lehallgatást rögzítő kazetta került a hatóságok kezébe. Tíz évvel később egy ártatlannak ígérkező házkutatás következtében Christian Prouteau volt csendőrfőnök garázsában találtak árulkodó archívumokat, az eljáró ügyész kezét azonban megkötötte az államtitok szigorú követelménye. Ennek oldására miniszterelnökként előbb Alain Juppé, majd Lionel Jospin tett lépéseket. Jelenleg tizenkét gyanúsított áll a bíróság előtt.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001