Forrás: Magyar Rádió

Joseph Haydn: A teremtés – oratórium

2004. november 17. szerda, Bartók: 19,35-kb.22.00

2004. november 16., kedd 14:56

396 olvasás

Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét

Haydn: A teremtés – oratórium

(szövegét – Milton Elveszett Paradicsom című műve nyomán – Gottfried van Schwieten írta)

Előadja: Korondi Anna, Timothy Bentch, Kovács István szólisták,

a Magyar Rádió Énekkara és a MÁV Szimfonikus Zenekar

vezényel: Lukács Ervin

Korondi Anna Budapesten, zenészcsaládban született. Énektanulmányainak első fontos állomása a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában eltöltött két év. Ezt követően Bécs város konzervatóriumában Bence Margit (szólóének) és David Lutz (dal és oratórium) növendékeként szerzett kitüntetéses diplomát. 1993-tól 1997-ig a berlini Komische Oper, 1997 és 1999 között a bonni opera társulatának tagja, ahol elénekelte hangfaja legfontosabb szerepeit (Suzanna, Pamina, Lauretta, Musette, Despina stb.). 1996 szeptemberében az ARD rádióállomás müncheni nemzetközi zenei versenyének győztese. 2000-ben a müncheni Staatsoperben Zubin Mehta vezényletével a Bernarda Alba házában, 2001-ben a Salzburgi Ünnepi Játékokon a Denevérben debütált. Koncerteken is rendszeresen fellép, repertoárja a barokktól a modern zenéig terjed. Olyan karmesterekkel dolgozott, mint Philippe Herreweghe, Frans Brüggen, Helmuth Rilling, Marcello Viotti vagy Nikolaus Harnoncourt. CD-, DVD- és videofelvételei a Teldec, a Carlton Classics, a Farao és a Harmonia Mundi gondozásában jelentek meg

Timothy Bentch énekművész (tenor), a philadelphiai Curtis Institute of Music diplomájával együtt elnyerte a “legtehetségesebb fiatal énekesnek” adományozott különdíjat is. Belgiumban debütált, Magyarországon szerződés köti a szegedi operatársulathoz, és gyakori vendége a Budapesti Operaháznak. Keresett szólistája a magyar hangversenyéletnek, gyakran lép fel 18. századi repertoárt megszólaltató historikus együttesekkel opera- és oratóriumprodukciókban. Több Hungaroton-CD közreműködője.

Kovács István énekművész (basszus), tanulmányait Pécsett kezdte Komáromi Alice tanárnőnél, majd Budapesten Schulcz Katalin és Polgár László irányításával folytatta. 1997 és 1999 között nyertese, illetve díjazottja volt a “Schubert és a XX. század zenéje” (Graz), a “Francesco Vinas” (Barcelona), az ARD (München) és a salzburgi Mozart-versenyeknek. 1999/2000-ben Torinóban énekelt a Teatro Regióban, 2000/2001-ben Strasbourgban az Opera National du Rhin szerződtette Mozart “Titus kegyelme” című operájának Publio, illetve Cesti “Il Tito” operájának Apollonio szerepére, az előadás karmestere William Christie volt. A 2001/2002-es évadban a Frankfurti Operával állt szerződésben. A Magyar Állami Operában énekelte Basilio (Sevillai borbély), Sparafucile (Rigoletto), Raimondo (Lammermoori Lucia), Sarastro (A varázsfuvola) és Guglielmo (Cosě fan tutte) szerepét. Oratóriuménekesként fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, valamint a lipcsei Gewandhaus Orchestra, a müncheni ARD zenekar, a hamburgi NDR zenekar, a milánói Orchestra Verdi, a Schleswig-Holstein Fesztivál, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Stuttgari Bachakademie szólistájaként. 2003-ban a berlini Staatsoper unter den Linden vendégeként Timur szerepét alakította Puccini “Turandot” című operájában.

A MÁV Szimfonikus Zenekart 1945-ben alapította az ország egyik legnagyobb vállalata, a Magyar Államvasutak, amely a mai napig is legfőbb támogatója a közel száz muzsikust foglalkoztató együttesnek, mely ma egyike az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak, repertoárja a barokk zenétől a modern, kortárs művekig terjed. A MÁV Szimfonikusok 1953-ig a Magyar Állami Operaház utazó társulatának, a “Gördülő Operának” zenekaraként a vidéken beinduló hangversenyélet főszereplője volt. Hosszú éveken keresztül volt a Budapesti Szabadtéri Játékok zenekara, teljes operákat is játszott, többek között Mozart, Verdi, Puccini, Bizet, Erkel és Bartók műveit.

Fennállása óta számos kiemelkedő karmester-egyéniséggel és szólistával dolgozott együtt bel- és külföldön egyaránt. Vezető karmesterei voltak: Lukács Miklós, Pécsi István, Oberfrank Géza, Nagy Ferenc, Mark Gorenstein. A zenekar művészeti vezetője 1988 óta Gál Tamás, Liszt-díjas karmester, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmesterképző Tanszakának vezetője. Koncertjeiket vezényelte Ferencsik János, Lehel György, Joó Árpád, Kulka János, Peskó Zoltán mellett – a teljesség igénye nélkül – Lamberto Gardelli, Kobayashi Ken-Ichiro, Franco Ferrara, Nikolai Anosov, Roberto Benzi, Angelo Ephrikian, Franz Konwitschy, Ottmar Suitner, Hans Swarowsky, Carlo Zecchi, Moshe Atzmon, Arwid Janszonsz, Kurt Masur, Herbert Blomstedt. Közreműködő szólistái voltak: Lazar Bermann, Jeanne-Marie Darré, Gertler Endre, Tsuyoshi Tsutsumi, Ruggiero Ricci, David Geringas, Jevgeni Buskov, Sándor György, Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Ruha István, Perényi Miklós, Onczay Csaba, Jandó Jenő és mások.

A zenekar magas művészi tudását számos külföldi turnén is elismerték. A külföldi utak során a zenekar járt Ausztria, Belgium, Ciprus, Franciaország, Görögország, Hollandia, Jugoszlávia, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Norvégia, Olaszország, Spanyolország, Svédország, Svájc nagyvárosaiban. Olyan nevezetes hangversenytermekben is fellépett, mint az Amsterdami Concertgebouw, a bécsi Musikvereinssaal, a stuttgarti Liederhalle és a müncheni Philharmonie am Gasteig. Vendégfellépései mellett több európai zenei fesztivál résztvevője volt: Lourdes, Bécs, Tesszaloniki, Róma, Assisi. Az utóbbi fesztiválhoz kapcsolódva adott hangversenyt a zenekar Castelgandolfoban, a pápa nyári rezidenciáján, II. János Pál pápa tiszteletére 1988-ban.

A Magyar Rádió Énekkara 1950-ben alakult. Az együttes vezető karnagyai voltak: Székely Endre, Darázs Árpád, Vásárhelyi Zoltán, Vajda Cecília, Csenki Imre, Sapszon Ferenc, Erdei Péter. 1992 óta Strausz Kálmán irányítja az együttest. A Magyar Rádió Énekkarának repertoárja felöleli a klasszikus kórusmuzsika minden területét, beleértve az opera- és oratóriumirodalmat éppúgy, mint az operettet és a musicalt. A kórus munkásságában nagy szerepet játszanak a klasszikus és kortárs magyar szerzők. 1985-ben az énekkar teljesítményét Bartók-Pásztory-díjjal ismerték el. Működésük során a világ szinte minden jelentős dirigensével szerepeltek. Dolgozott az énekkarral Doráti Antal, Ferencsik János, Lovro von Matacic, Kurt Masur, Paul Sacher, Peter Schreier, Eric Ericson, Yehudi Menuhin, Lamberto Gardelli, Vásáry Tamás, Giuseppe Patané és Marcello Viotti. A kórus 2003-2004-ben óriási sikerrel vendégszerepelt Erdélyben és Szlovákiában.

Strausz Kálmán zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, Vásárhelyi Zoltán és Párkai István növendékeként. 1974-től a Magyar Rádió szerkesztője volt, majd 1977-től a Budapesti Ifjúsági Kórus karnagyaként és a Magyar Televízió klasszikus zenei osztályának vezetőjeként tevékenykedett. 1984-től 1991-ig a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetője. Kórusaival számos versenyen szerzett kiemelkedő helyezéseket; lemezeket, tv- és rádiófelvételeket készített. A kétévente megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti igazgatója. Zsűritagként rendszeresen vesz részt jelentős nemzetközi kórusversenyek munkájában (Debreceni Bartók Béla Kórusverseny, Stuttgarti Német Kórusverseny, a Lawtoni Egyetem Énekversenye). Vendég dirigensként járt Németországban, Hollandiában, Svájcban, Olaszországban, Belgiumban, Izraelben, Japánban és az Egyesült Államokban. 1999 áprilisában vendégként tanította be Verdi Luisa Miller című operáját Barcelonában. 1992 óta a Magyar Rádió Énekkarának vezetőkarnagya. 1997-ben Liszt-díjjal tüntették ki. 2004-ben Lajtha-díjat kapott.

Lukács Ervin 1928-ban, Budapesten született. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Somogyi László tanítványaként 1956-ban szerzett diplomát. 1957-től a Magyar Állami Operaház karmestere. 1987-90 között az Operaház főzeneigazgatója, 1991-94 között a Magyar Állami Hangversenyzenekar zeneigazgatója. 1982-től a Zeneakadémia Karmesterképző Tanszékének tanára. Nemzetközi karrierje az 1962-es Római Nemzetközi Karmesterverseny első díjának megnyerésével indult. Fellépett Európa, Ázsia és az USA megannyi operaházában, koncerttermében. 1989-től a Japán Filharmonikus Zenekar első állandó vendégkarmestere. 1994-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta díjjal, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével, 1996-ban életművéért Kossuth-díjjal tüntették ki.

Joseph Haydn: (Rohrau [Alsó-Ausztria], 1732. márc. 31. – Bécs, 1809. máj. 31.)

Osztrák zeneszerző. Apja falusi kádármester volt. 1737. Joh. Matthias Frankh hainburgi tanító és templomi karnagy, a család rokona, veszi át a kisfiú nevelését; itt tanul meg HAYDN különböző hangszereken játszani s itt kerül először közvetlen érintkezésbe a népies zene világával. 1739. Georg Reutter bécsi udvari karmester, zeneszerző és egyházi karnagy figyelmessé lesz a kis parasztfiú énekére és leszerződteti a bécsi Szent István-templom énekkarába. (1740-49). Itt énekel HAYDN a székesegyház kórusában Reutter vezetése alatt, s bár rendszeres zenei oktatásban itt sincs része, Bécs zenei életének középpontjában alkalma van megismerkedni a régibb és újabb zenei irodalom (főként német és olasz egyházi kompozíciók) jelentékeny részével; másrészt a kórus világi funkciói (közreműködés udvari ünnepségeken stb.). A világi énekes kultúra kapuit is magnyitják előtte. 1749-59-ig többnyire szűkös anyagi viszonyok között élt Bécsben, leckeadásból, korrepetálásból, zenekarokban való alkalmai közreműködésből tartva fenn magát. Ez idő alatt kerül a legszorosabb összeköttetésbe Bécs sokrétű zeneéletével, ezzel a népies elemekkel teli, a napi élet minden vonatkozását átható, eleven és gazdag kultúrával, melybe mint előadó-muzsikus és mint zeneszerző egyaránt belekapcsolódik (szerenádok, divertimentók, 1751. első színpadi műve: Der neue krumme Teufel. c. népies vígopera stb.). Erre az időre esik megismerkedése Bécs zenekedvelő főúri házaival is, ahová N. Porpora, a híres olasz zeneszerző és énektanár révén jut el; Karl Joseph von Fürnberg tanácsos zenekedvelő házának összejöveteli számára írja első kamarazeneműveit, nevezetesen első vonósnégyesét (1755), melyet hamarosan továbbiak (17 vonósnégyes, 6 scherzando vonósokra és fúvósokra stb.) követnek. 1759-60. Morzin gróf házi karmestere és zenedirektora Lukavecben; az ő zenekara számára írja (1759) első szimfóniáját. A zenekar feloszlatása után második karmesternek szegődik el Esterházy Pál Antal herceg kismartoni rezidenciájára, ahol Gregorius Werner karmester alatt kezdi meg működését 1761 tavaszán (máj. 1.). Pál Antal herceg halála után (1762) Miklós József herceg veszi át a zenekart. HAYDN Werner utódává lesz s 28 évig áll a hercegi zenekar élén; 1766-ig állandóan Kismartonban tartózkodik, 1769. átköltözik a zenekar Eszterházára és HAYDN 1790-ig rendszeresen itt vagy Kismartonban tölti a telet; angol utjai után is lerándul Kismartonba nyaranként (1803-ig). Ez az új állása, ha sok szempontból terhes megkötöttséggel is jár, döntő hatással van HAYDN egész művészi kialakulására, mert részben szakadatlan produkcióra való ösztönzést jelent, részben szabad kísérletezési lehetőséget, állandó, kész apparátust biztosit számára. Kismartonban és Eszterházán jelentékeny zenekar működik (tagjai között Tomasini hegedűs, Weigl csellista stb.), hangversenyek, zenés ünnepségek, színielőadások egymást érik s HAYDN szimfonikus és kamarazeneművei itt kész keretekre találnak. HAYDN nem is vált meg többé a hercegi rezidencián betöltött állásától; mikor 1790. Miklós József herceg halála után Antal herceg feloszlatja a zenekart, HAYDN karmesteri címmel és nyugdíjjal kötözik vissza Bécsbe. Itt éri Salomon hegedű és a hangverseny-vállalkozó londoni meghívása. Két londoni útja (1790-92 és 1794-95) alkotóerejének (12 nagyszimfónia) s egyúttal sikereinek művészi diadalának tetőpontját jelenti (1791 jul. ünnepélyes külsőségek között doktorrá avatják Oxfordban) s Händel oratóriumaival való megismerkedése révén további fejlődésre is elhatározóan jelentős 1795., Esterházy Antal hg. utódja, Miklós alatt, újra megalakul az Eszterházai zenekar s vezetését most is HAYDN vállalja el 1798 ápr., 29. Bécsben bemutatják a Teremtés-t (Die Schöpfung, Lindley angol eredetije nyomán van Swieten szövegére), 1801 ápr. 24. az Évszakokat (Dei Jahreszeiten, van Swieten szövege, Thomson angol eredetije nyomán), ezt a két nagy oratóriumot, melyek HAYDN-t késő öregkorának küszöbén (a bemutatójuk idején HAYDN 66, ill. 68 esztendős) hazája legnépszerűbb mesterévé avatják. 1800. márciusában Schöpfung-ját vezényli Budán; az 1800-as évektől (1803) kezdve haláláig visszavonultan él Bécsben. Ebben az időben írja 6 ünnepi nagymiséjét; példátlanul népszerűvé lett császárhimnusza, a Gott erhalte (1797), melyet egyik vonósnégyesében (Kaiser-quartett) is feldolgozott, szintén öregkori művei közül való. Halála Bécs francia megszállás idején következett be. Hamvait 1820-ban a kismartoni vérkápolnában helyezték el. Munkássága a hangszeres zene történetében korszakalkotó jelentőségű. Bizonyos, hogy a teremtés és az Évszakok az oratórium történetében határjelző fontosságúak, hogy Händel oratóriumainak (elsősorban az Izrael Egyiptomban címűnek) nagy élménye nyomán HAYDN itt új, szabad önálló oratóriumstílust teremtett, mely természeti képeinek csodálatos közvetlenségével, egész atmoszférájának mély és nemes költészetével, zenekari tételeinek és kórusainak nagyszerű mozgalmasságával magában áll a zeneirodalomban. HAYDN munkásságának igazi súlypontja azonban tisztán instrumentális művei: a szimfóniák és a vonósnégyesek jelentik. HAYDN munkássága itt szorosan odakapcsolódik elődjeinek művészetéhez a 18. század hangszeres irodalmához, melynek hagyományos formáit és kereteit sokáig változatlanul megőrzi (5-tételes vonósnégyes-divertimentók, 3-tételes szimfóniák). Hangszeres stílusára a mannheimi zeneszerzők orkeszter- és kamarazene-stílusa volt legdöntőbb hatással. Fejlődése általában sokkal lassúbb tapogatódzóbb, mint például Mozarté; azokkal a nagy művekkel, melyek az egész hangszeres zeneirodalomnak újat mutatnak, csak 50 éves korán túl lép a nyilvánosság elé. Az un. orosz quartettek-től (1781) kezdve azonban megtalálta itt is legszemélyesebb hangját s ezentúl a kamarazene új nyelvezete és formatechnikája (a szonátaforma végleges kialakítása stb.) teljesen az ő sajátja a tematikus kidolgozásmód korszakos reformja, a vonósnégyes hangszer-tagjainak szabad individuális megszólaltatása, általában melodikusan differenciált hangszerkezelést az új, szabad polifónia, az áttört hangszerstílus: mindez a mannheimi zeneszerzők műveiben jelentkezik először, de itt érlelődik kész, alapvető eredménnyé. HAYDN ehhez az új zenei nyelvhez lassú, tervszerű munka útján érkezett el. A tisztán melodikus nyelvezetből kiindulva, mohón felfigyel C.Ph.Em. Bach szonátastílusára s az a gáláns zenéből kinőtt, de lényegében romantikus, forradalmian szabad és nyugtalan művészet eddig sohasem hallott lehetőségekre, szabad formákra és komplikáltabb feldolgozásmódra tanítja. Szonátáiban HAYDN valóban maga is maradt ezen a nyomon; zongorával kombinált kamarazenéje pedig nem haladta meg a 18. század kamarazenéjének általános technikai nívóját (trióiban például a cselló megmarad basszushangszernek, hegedű és zongora legtöbbször koncertálnak stb.). Szimfóniáiban és vonósnégyeseiben azonban rátalált az újabb zenei kifejezésmód birodalmához vezető útra. Ezen az úton két hatalmas vezetője támadt: egyik a szigorú kontrapunkt, melyet egy időre teljesen magáévá tett, másik a lelkéből újból meg újból elementáris erővel feltörő népi muzsika. Ez a kettő vezeti el az új formai eredményekhez (részben a mannheimiek nyomán; pl. a menüettnek, mint népies és szimfonikus táncdarabnak a szonáta illetőleg szimfónia kereteibe való befoglalásához), a tematikus feldolgozásmód reformjához s egy sajátosan egyéni, szabadabb lírai kifejezésmódhoz (utolsó quartettek). A zenekari muzsika monumentális formája, a szilárd egységbe foglalt négytételes szimfónia ezen ponton eddig sohasem ismert tartalommal telik meg: az osztrák népi zene közvetlen és intim hangja mellett megcsendülnek egy tragikus mélységeket idéző, drámai erőben gazdag, széles ölelésű új kötészet hangjai (12 londoni szimfónia 1790-95). Ezeket az új, tragikus hangok, ezek a démoni árnyékok, drámai kitörések már Beethovennel rokonok s ha bizonyos is hogy Mozart hatása nélkül nem öltöttek volna ilyen alakot HAYDN lelkében lényegükben függetlenek minden más zenétől. Minden iránytól s HAYDN legsajátosabban egyéni, zárt világából fakadnak. Természetes, hogy HAYDN zenéje ezekben a monumentális magasságaiban már magányos művészet volt, s hogy a népszerű mester hívei számára sokáig megközelíthetetlen maradt; innen van, hogy HAYDN a köztudatban sokáig megmaradt annak a bölcs öregnek (Papa Haydn), patriarchálisan kedélyes, gyermekesen naiv és problémátlan művésznek amilyennek fiatalkori népies, vagy későbbi, könnyebb s népszerűbb művei nyomán elképzelték. Hozzájárult ehhez, hogy HAYDN, bár őszintén s mélyen vallásos ember volt, korának általános szokása szerint egyházi műveiben is (misék) mindig instrumentális világi kompozícióinak nyelvén szólal meg. Bizonyos, hogy ez a meleg és bensőséges otthoni hang, a teli szívből kacagó humor és a rezignáció érzelmesen merengő lírája HAYDN zenéjébe szólal meg először; de mindez még távolról sem meríti ki HAYDN egész költészetét. A komor tépelődés és a fájdalmas pátosz HAYDN zenéjének éppoly organikus vonásai, mint a polgári humor és szentimentalizmus; emellett ne feledjük, hogy HAYDN ifjúkorában épp ez a szabad érzelmesség jelentett forradalmi újdonságot az öregebb generáció szigorúbb s fegyelmezettebb művészetével szemben. De az érzelmek egész skáláját mindenütt ugyanaz a természetes egészség, az életnek ugyanaz a rajongó és áhítatos szeretet, ugyanaz a közvetlen és spontán poézis hatja át. Az a tervszerű, szakadatlan és szívós részletmunka, pedig mellyel HAYDN- jóformán autodidakta-módra- alkotómunkásságának eredményeihez eljutott, a hatalmas fantázia és roppant temperamentum mellett, rendkívüli szellemi perspektíváról és minden részletében kidolgozott, átfogó művészi koncepcióról tesz tanúságot. – Művei: több mint 100 szimfónia (közöttük: Le midi 1761, Le soir 1767, L”ours [A medve] 1788, Gyermekszimfónia, 1778, La chasse 1780, Der Philosoph 1764, Der Schulmeister 1774, Búcsúszimfónia 1772, [fisz-moll], Oxford-sz. 1788, Militair-sz. 1794, Paukenschlag-sz. 1791, Paukenwierbel-sz. 1795, stb.), oratóriumok (a már említetteken kívül: Il ritorno di Tobia 1775 [az 1784. hozzákomponált Vihar-kórust mint motettát szokták énekelni]), világi kantáták, (Arianna a Naxos 1789, The storm 1792); a Krisztus hét szava a keresztfán c. oratórium (Die sieben Worte des Erlösers am Kreuz 1785, ered. a szimfóniák közé tartozik; később vonósnégyesre írta át, M. Haydn pedig oratóriummá alakította); 14 mise (közöttük a 6 ünnepi nagymise: Paukenmesse [1796], Nelsonmesse [1797], Theresiamesse, Harmoniemesse, Heiligmesse és Schöpfungsmesse), offertoriumok, motettek és egyéb egyházi kompozíciók (Stabat mater 1773); 24 opera, jórészt a kismartoni és eszterházai rezidenciák számára (Orlando paladino 1782, Lo speciale, Bécs 1770, Armida 1784, L”isola disabitata 1779 La vera costanza 1776 [a bécsi udvari operaház részére, itt azonban akkor nem került előadásra, előbb Kismartonban, majd Pozsonyban játszották], L”anima del filosofo, London 1791 stb.); 66 divertimento, szextett és kassatio, 20 zongora- és 9 hegedűverseny, 6 versenymű csellóra, 16 egyéb hangszerekre (fuvola, kürt, baryton), 77 vonósnégyes (közöttük az op. 64., 74., 76. quartettciklusok [napquartettek 1774, a Pál orosz nagyhercegnek ajánlott orosz quartettek 1781 stb.]), 33 zongoraszonáta és egyéb zongoraművek, 35 zongora-trió, 3 zongora-fuvola-cselló-trió, 30 vonóstrió, barytonra való darabok (mintegy 175), dalok, kánonok, énekes quartettek stb. Munkáiban több helyütt felcsillannak magyar reminiszcenciák, a verbunkos-zene nyomai: így d-dúr zongoraversenyének ŤRondo all” Ongareseť-jében (1784) és G-dúr zongoratriójának utolsó tételében (1795); két dalára Verseghy és Csokonai a maguk szövegét applikálták (Thirzis sírja fellett, ill A pillangóhoz).

Miklósi

Comments are closed.