Bezárás | Nyomtatás
Bush palesztin államot akar
2004. november 13. (8. oldal)
MTI
Nagyszerű esélyünk van egy palesztin állam létrehozására – hangsúlyozta tegnap Tony Blair brit miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján George Bush. Az amerikai elnök hozzátette, hogy ennek érdekben együtt akar működni az Európai Unióval. Lehetségesnek nevezte, hogy a palesztin állam az elkövetkező négy évben, 2009 januárjáig tartó hivatali ideje alatt megalakul. Ez azonban – tette hozzá – elsősorban nem rajta és a brit kormányfőn múlik, hanem a palesztinokon és Izraelen. Az elnök a demokráciát nevezte a közel-keleti rendezés előfeltételének. Mint hangoztatta, demokrácia nélkül nem lehet béke, független palesztin állam nélkül nincs tartós rendezés.
Bush elmondta, hogy az Egyesült Államok kész segíteni a palesztinoknak a demokratikus politikai intézmények megteremtésének első lépését jelentő elnökválasztás megszervezésében, amelyen Jasz-szer Arafat utódjáról döntenek. Az elnök a szabad világ két tartóoszlopának nevezte Amerikát és Európát, amelyek szoros partnerei egymásnak, mivel „ugyanazokkal a veszélyekkel néznek szembe, és hisznek a szabadságban”.
Bush kifejezte részvétét a palesztinoknak Arafat halála miatt. Ismeretes, az Egyesült Államok nem volt hajlandó tárgyalni Arafattal az utóbbi három évben.
Fenyeget a Hezbollah. Robbanóanyaggal megrakott, pilóta nélküli repülőgépekkel végrehajtandó csapással fenyegette meg pénteken Izraelt a libanoni Hezbollah síita szervezet vezetője egy nagygyűlésen. Mint Haszán Naszralláh sejk mondta, a szervezet „számos” ilyen, 40-50 kilogramm robbanóanyag hordozására alkalmas géppel rendelkezik, amelyek képesek mélyen behatolni az izraeli légtérbe, csapást mérni bármilyen földi célpontra, és nem haboznának használni azokat válaszul a libanoni légtér izraeli megsértésére. (MTI)
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001