Forrás: Magyar RádióArafat halálának beláthatatlanok a következményei
2004. november 11., csütörtök 10:18
1283 olvasás
Egyelőre kiszámíthatatlan, milyen politikai következményekkel jár Jasszer Arafat halála.
Valójában azt sem tudjuk pontosan, hogy mikor született. Állítólag 1929-ben, így az idén volt 75 éves, de születhetett korábban is, később is. Azt is homály fedi, hogy Kairó, Gáza, vagy éppenséggel Jeruzsálem volt a szülővárosa. Az utóbbit úgy mondják, azért iktatták be a legfontosabb személyi adatok közé, mert a palesztin ellenállás vezetője csak a Palesztina leendő fővárosának tekintett városban születhetett. Természetesen ez a két adat nem is annyira fontos Arafat életrajzában, az ugyanis telis tele van történelmi eseményekkel, pozitívakkal és negatívakkal egyaránt.
Valójában a felnőtté válás is a palesztin nép érdekeiért vívott harc jegyében zajlott. A fiatal Kairóban tanuló diák részt vett azokban a csatározásokban, amelyeket a palesztin fiatalok vívtak az izraeliek ellen, valamikor az „50-es években. A tényleges harc kezdete aztán a hatnapos háború utáni időre tevődik, amikor is az arab világ szinte megbénult a katonai vereség okozta szégyen miatt, és a harcot azok a palesztin fedainok kezdték el, akik egyszerre akarták lemosni az arab nemzetet ért sérelmet, és egyben fegyvert fogtak Palesztina függetlenségének kivívásáért.
Ebben az időben, a „60-as évek végén és a „70-es évek elején Arafat és a palesztin ellenállók csak úgy tudták elképzelni az önállóság megteremtését, hogy fegyverrel harcolnak érte. Aztán nemcsak azt kellett tapasztalniuk, hogy az izraeliek katonailag erősebbek náluk, és így nem tudják legyőzni őket, hanem azt is, hogy harcukat, amely a repülőgép-rablásokkal a terrorizmus eszközeit kezdte alkalmazni, már az arab világ sem támogatja egyértelműen. Így kezdődött el vándorútjuk, amely teli volt apró sikerekkel, és kemény megaláztatásokkal, és amely Jordániából Libanonba vezetett, majd onnan is kiűzettek, és Tunéziában kellett letelepedniük.
A kudarcok sorozata érlelhette meg a palesztin vezetésben, és személy szerint Arafatban is azt a felismerést, hogy katonai eszközökkel nem érhetik el céljukat, ezért változott stratégiájuk, elfogadva a politikai rendezés alternatíváját, és elfogadva Izrael állam létét, leültek a tárgyalóasztalokhoz. Ha ez a felismerés Arafat emberi és politikai nagyságát érzékelteti, a kép, amely a tárgyalások során kialakult róla, mégsem egyértelmű.
Arafat a tárgyalóasztal mellett is a mindent, vagy semmi elvét valló népvezér maradt, ezért kellett annak a palesztin politikai vezetőnek, akinek nevét minden arab gyerek ismeri, és tiszteli, akinek tevékenységét Nobel-békedíj is koronázta, élete végén egyfajta politikai karanténba kerülnie. Izraeli katonák őrizték ramallahi lakhelyét, és ezt évek hosszú során nem is hagyhatta el. Ennél tragikusabb lehetett számára, hogy élete vége felé egyre többen támadták elutasító politikáját, részben a vezetésben maguknak helyet követelő fiatalok, a palesztin mozgalom ifjú törökjei, részben a régi harcostársak, akiket hol felemelt, hol kizárt a vezetésből.
Ezért is tűnik problematikusnak a jövő, beleértve az utódlást is. Arafat ugyanis nem jelölte ki egyértelműen azt a személyt, aki átveszi funkcióit, márpedig ezt már életében is sokan szerették volna. Így általában az a vélemény, hogy Arafat halála beláthatatlan következményeket sejtető hatalmi harc kezdete lehet, ami – és ez sem kizárt – véres polgárháborúba is torkollhat.
Ónody György
