Nem használják Johann Béla nevét
2004. november 9. 11:15
MNO
Nem használja tovább a Johann Béla nevet az országos közegészségügyi programnál a szaktárca. Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Tóth Judit a Magyar Rádiónak elmondta, hogy a Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének állásfoglalása után döntöttek így.
A történészek ugyanis azt állapították meg, hogy a hazai járványügyet megszervező, és politikával egyébként nem foglalkozó Johann a Sztójay-kormány államtitkáraként rendeleteivel zsidó orvosokat fosztott meg állásuktól, az elbocsátások pedig a deportálások közvetlen előzményei voltak.
Az országos közegészségügyi programról és elnevezéséről korábban a parlament döntött négypárti konszenzussal. A tárca szóvivője megerősítette, hogy a program nevének hivatalos megváltoztatásáról is az országgyűlés dönthet majd. (radio.hu)
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005