Forrás: Magyar Rádió

Mennyiben változhat az Egyesült Államok és az Európai Unió viszonya Bush újraválasztása után? – az i

2004. november 7., vasárnap 10:22

122 olvasás

– Hétfőn megkezdődik a vita a parlamentben arról, hogy a magyar katonák még mennyi ideig maradjanak Irakban. Döntés leghamarabb egy hét múlva várható. Ön, hogyan látja, ez inkább egy belpolitikai súlyú vita, vagy pedig inkább a külpolitikában mérhető majd ennek a súlya? Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem stratégiai védelmi kutatóközpontjának a vezetője.

Tálas Péter:- Azt hiszem, hogy ez alapvetően egy belpolitikai vita és a kérdés nagyjából úgy tehető fel, hogy ki hozza haza a fiúkat? Ugye az régóta közismert, hogy a magyar közvélemény, a közvélemény-kutatások ezt mutatják, nem támogatja azt, hogy Irakban, hát hogy úgy mondjam egységünk legyen kint, tehát ennek megfelelően most ez a kérdés gyakorlatilag egy választási kérdés lesz. Ez annál is inkább indokolt, mert azért nagyjából érzékelhető, különösen Spanyolország, tehát a madridi merényletek óta, hogy a biztonságpolitikai kérdések választási kérdésekké, belpolitikai kérdésekké válnak erőteljesebben, és én úgy gondolom, hogy a jelen helyzetben az ellenzék, amely elszámította magát elsősorban a sorkatonai szolgálat társadalmi támogatottságának felmérések kapcsán, tehát, hogy ezt a kérdést nagyon nagy százalékban, tehát majdnem kétharmada a lakosságnak támogatja, és itt vesztett népszerűségéből. Most Irak kapcsán illetve az iraki misszió lezárása, vagy továbbfolytatása kapcsán kíván elsősorban pozitív szavazatokat szerezni.

– Hogyan kommunikálható az, hogy ha Magyarország a választásokat megelőzően kivonja az Irakban állomásozó katonákat, egyébként megfelelően a magyar parlamenti határozatnak? Tehát ez a Gyurcsány-kormánynak egy kellemetlen vagy egy mondjuk diplomáciában nem szokásos minősítés, de egy kellemetlen feladat lesz, vagy pedig ez egy nagyon egyszerűen elintézhető ügy, hivatkozni kell a parlamenti döntésre.

Tálas Péter:- Én úgy gondolom, hogy ez egy viszonylag egyszerű ügy lesz, amennyiben a parlament nem fogja megszavazni, tekintettel arra, hogy a kormányzat 31.-ig március 31.-ig benyújtotta vagy be fogja nyújtani a meghosszabbítási kérelmet, pontosan annak megfelelően, ahogy egyébként az amerikaiak kérték. Ha jól tudom, az irakiak egy kicsit hosszabbat szerettek volna.

– Nyitott mandátumot, nem?

Tálas Péter:- Így van, tehát ,hogy hosszabb idejűt mindenféleképpen és a Gyurcsány-kormány nagyon egyszerűen azt mondhatja, hogy a magyar parlament ezt leszavazta. Itt azt hiszem, sokkal inkább az lesz a döntő kérdés, ebben az esetben, hogy a jövőre nézve ki mennyire gondol, tehát, én úgy gondolom, hogyha az ellenzék abban gondolkodik, hogy 2006-ban választásokat akar nyerni, kormányra akar kerülni, ebben az esetben számolnia kell az amerikai-magyar kapcsolatokkal is, és hát mondjuk úgy, hogy Washington ritkán szokott felejteni ilyen kérdésekben. Tehát nem gondolom, hogy az ellenzék ne adhatná meg azt az esélyt, pontosabban azt a lehetőséget, ezt a plusz három hónapos meghosszabbítást, hogy ebből ne nyerne többet mondjuk egy 2006-os választási győzelem után.

– Mi lesz a végső döntés, az majd kiderül, egyelőre annyit lehet hallani az ellenzéki politikusoktól, hogy nemmel fognak szavazni, azonban, hogy Bushnak milyen lesz az iraki politikája, ön azt mondja, hogy ez nagyjából kiszámítható, hiszen újraválasztott elnökről van szó, de vajon tényleg ennyire kiszámítható-e, illetve az Európai Unió szerepére, Európa szerepére, mennyiben és hogyan számíthat ő a következőkben, Irak tekintetében, illetve más szempontból?

Tálas Péter:- Irak tekintetében úgy gondolom, hogy a szereplők, akár az Európai Unióról, akár az Egyesül Államokról legyen szó, már kitették a kártyájukat. Nincs senkinél Jolly Joker, ez abban az esetben is igaz lett volna, ha Kerry jön. Tehát én úgy gondolom, hogy Irak kapcsán nem várható elmozdulás, itt sokkal inkább az lesz a kérdés, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke, mennyire jött rá arra már, hogy hát ez egy elhibázott lépés volt.

– Mármint az iraki háború?

Tálas Péter:- Mármint az iraki háború, hogy itt máshogy kellett volna kalkulálni és mit fog kitalálni annak megoldására, hogy ettől az iraki problémától szabaduljon. Vannak olyan koncepciók, amelyek azt mondják, hogy a választásokat követően minél gyorsabban ki akarja majd vonni a katonáit, azt mondván, hogy megvoltak a választások, íme beteljesítettük, amit ígértünk és kész, és más eszközökkel próbál majd hatni az iraki hatalomra, de vannak olyan elméletek is, amelyek azt mondják, hogy bizony ebbe az iraki mocsárba, még évekig bele fog szorulni Amerika. Hozzá kell tennem, hogy Kerry sem ígérte a katonák hazahozatalát, sőt inkább azt mondta, hogy több katona kellene oda, hogy valóban lehessen, hát hogy mondjam konszolidálni, tehát nem Irak lesz az a kérdés, ahol ki fog békülni az Egyesült Államok illetve Európa, ha egyáltalán ki fog békülni természetesen.

– Mert, hogy ugye a következő kérdés viszont, hogy Irak akkor mennyiben határozza meg az új Egyesült Államok – Európa viszonyt, amelyben most sokan reménykednek, ám van olyan szakértő is, aki azt mondja, hogy ahhoz viszont Európának fel kellene mutatnia egy közös külpolitikát, hogy egyáltalán az újraválasztott Bush elnöknek, legyen mihez másként viszonyulni?

Tálas Péter:- Ez kétségtelen, hogy így van, bár hozzá kell tenni, hogy az új elnök, ha a külpolitikai területén Európát keresi, azért Európának, vagy az Európai Uniónak, azért van minimális értelemben vett külpolitikája. Tehát én inkább azt mondom, ha Irak nem is lesz, hogy mondjam egy kibékülési pont, lehetnek keresni olyan pontokat, amelyek közös érdekeltségben vannak, a probléma sokkal inkább az, hogy ezeken a pontokon is vita lesz Európa és Amerika közt.

– Úgy mint?

Tálas Péter:- Úgy, mint Irán. Nyilvánvaló, hogy az iráni nukleáris program az egy probléma, azt is látni kell, hogy egy olyan probléma, amelyben mind Európa, mind az Egyesült Allamok nagyon érdekelt, pontosabban, amelyiknek a megoldásában rendkívül érdekelt, ugyanilyen probléma az arab-izraeli konfliktus, csak bármelyiket megnézzük, azt látjuk, hogy a nézőpontok, hát szögesen eltérőek, pedig fogalmazhatnánk úgy is, hogy lehetnének egyébként kiegészítők is. Ugye Amerika és Bush elnök, Bush adminisztráció, hát ha másképp nem is, de verbálisan csaknem háborút indított Iránnal szemben, de legalábbis ugye nagyon kemény szavakkal ostorozta és akár katonai akcióvá is lehetőséget lát iráni probléma megoldásával szemben. Ezzel szemben az Európai Unió, elsősorban a diplomáciai eszközöket, egyfajta párbeszédet kívánna folytatni az iráni vezetéssel. Valószínűleg abból a megfontolásból, hogy Európa pontosan látja, vagy legalábbis Európának az a része, amelyik ellenezte az iraki háborút, hogy nem véletlenül most indult újra az iráni fegyverkezési program, nagyon fontos körülmény, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadserege az ott van közvetlenül Irán szomszédságában, nevezetesen Irakban. Tehát ilyen értelemben Irán fenyegetve érzi magát, erről a területről.

– Teherán tekintetében beszélhetünk-e majd egységes Európai Uniós álláspontról, vagy pedig itt is számolnunk kell azzal, hogy lesz ilyen Európa, meg olyan Európa, meg esetleg harmadik Európa, vagy csatlakozásra váró Európa?

Tálas Péter:- Általában véve, ha nagy általánosságú összefüggéseket nézünk, akkor biztos, hogy közös lesz a deklaráció, tehát mindenki azt fogja mondani: igen meg kell akadályozni azt, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. Azt, hogy hogyan kell megakadályozni, ebben már nem vagyok biztos, hogy egységes lesz. Tehát itt gondolom a felosztás, az marad nagyjából az atlantista kontra euroautonomista álláspont, tehát lesznek azok, akik fegyverrel, már pedig meg kell bombázni, fegyverrel kell rákényszeríteni Teheránt és lesznek olyanok, amelyek azt mondják, hogy nincs értelme még egy frontot nyitni, egy olyan térségben, ahol gyakorlatilag három fajta háború folyik. Tehát én úgy gondolom, hogy az Egyesült államok, ha ki is nyújtja a kezét Európa felé, nem biztos, hogy ezt a kezet Európa felől olyan lelkesedés fogadja majd, ha nem változik látványosan az amerikai politika, például a Közel-Keleten, de legalábbis azokon a területeken, amelyek Európa szempontjából fontosak. És ebbe beletartozik: Irak, Irán, beletartozik a palesztin-izraeli kérdés, beletartozik a Szovjet-térség, tehát azt akarom mondani ezzel, hogy én szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy nagy kibékülésre várhatunk. Kerry esetében is egyetlen dolgot vártam én magam részéről, hogy megkezdődne Európa és Amerika viszonyának, vagy új viszonyának egyfajta újragondolása. Itt ugyanis nem kizárólag Iránról, Irakról, a palesztin-izraeli konfliktus megítéléséről van szó, hanem sokkal inkább egy olyanfajta új stratégiai viszony kialakításáról, amely szakít a korábbi negyven-negyvenöt éves alárendeltséggel, tehát számot kéne vetni, hogy mik a közös érdekek, mik a közös értékek, mert ebben a tekintetben is azt kell mondani, hogy a Bush-kormányzat és Európa között nagy különbségek vannak, gondoljunk csak arra, hogy mit mond Európáról az Európai Unió például mit mond az ENSZ szerepéről, a multilateralizmusról, tehát van egy csomó olyan dolog, amely értékként is megfogalmazható, hogy más értékeket vallunk. És ennek megfelelően én ezt vártam volna tulajdonképpen, tulajdonképpen ezt várnám a mostani elnöktől is, azzal a megszorítással, hogy a jelenlegi adminisztrációt, hát nem nagyon látom hajlamosnak és képesnek egy ilyen vita elindítására.

– Ön is többször szóba hozta, hogy bizony nagyon lényeges az, hogy az arab-izraeli viszony a továbbiakban, hogyan alakul, illetve ennek alakításában vajon hogyan vehet részt az Egyesült Államok vagy Európa. Különösen sürgetővé válik erre a kérdésre a válasz, abban az esetben, ha bejelentik Arafat halálát, hiszen tudjuk, hogy a vallási szokásoknak megfelelően 24 órán belül őt el kell temetni és a temetési helyén már vita van, tehát magában hordozza annak a lehetőségét, hogy kitör a konfliktus már ennek okán is, aztán, hogy ez eszkalálódik-e vagy sem, hát ezt ugye nem tudjuk, mert mindez találgatás, de hogyan látja ön?

Tálas Péter:- Én úgy látom, hogy Arafat hosszú agóniája lehetővé teszi a palesztin örökösöknek egyfajta kiegyensúlyozott hatalmi helyzet létrehozását. Nem hiszem azt, hogy még egyszer lesz olyan karizmatikus vezetője a palesztinoknak, mint Arafat. Ez általában azt kell mondani, egy-egy nemzet esetében évszázadok kellenek ahhoz, hogy újra és újra előjöjjön egy ilyen figura és ne felejtsük el, bármit mondunk Arafatról mégis csak Arafat érte el azt harmincéves uralkodása alatt, vagy hatalmon lévő léte alatt, hogy a palesztin nemzetet, nemzetként ismerjék el, és Arafat neve összefonódott a palesztin nemzettel, és egyáltalán a palesztin függetlenséggel, a palesztin üggyel. Ez akkor is igaz, hogyha egyébként Arafatot az utóbbi időben nagyon erőteljesen kritizálták, saját palesztin táborán belül is, már úgy gondolom, hogy a palesztin társadalmon belül is és ez tette leginkább alkalmatlanná Arafatot, ez volt Arafatnak egy olyan tulajdonsága, vagy egy olyan helyzete, ami miatt nem lehetett tárgyalni az ügyről. Túlságosan nagy személyiség volt, és nem lehetett látni mögötte azokat a figurákat, akikkel esetleg lehetne tárgyalni. Én úgy gondolom, hogy a következő berendezkedése a palesztin, hát hatalmi elitnek olyan lesz, ami jóval megosztottabb, nevezzük plurálisabb lesz, és ilyen értelemben könnyebb lesz megtalálni azokat a figurákat, akikkel esetleg kompromisszumokat lehet kötni, nem beszélve arról, hogyha ügyes a palesztin vezetés, akkor mindenféleképpen arra fog törekedni, hogy ez a felálló vezetés, ez valóban reprezentatív legyen, tehát valóban reprezentálja a palesztin társadalmat. Ne felejtsük el, hogy ma a Hamasznak, az Iszlám Dzsihadnak, nagyon nagy a népszerűsége, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy például, ha a Hamasz bekerül a hatalomba, nem fog hogy úgy mondjam mérséklődni. Tehát nem feltétlenül jelenti azt, hogy az Intifádának folytatódnia kell. Ez, ami a belső viszonyokat illeti. A nagyobb probléma az, és ez teljesen jogos, ez a felvetés, hogy egyedül Amerika, amely nagyon erősen teljesen Izrael elkötelezett, és egyedül az Európai Unió, amely egy picit, ha politikailag korrekt akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy egy picit „elcsúszott” olyan szerepbe, mint a korábbi bipoláris világban a Szovjetunió, tehát, mint ha túlságosan az arabok, illetve a palesztinok mellett köteleződne el, számos kritika érte az utóbbi időben, akár az izraeli fal kapcsán az Európai Uniót, vagy egyáltalán bizonyos lépései kapcsán, hogy túlságosan palesztin-barát és kevésbé tolerálja az izraeli álláspontot, de mindenféleképpen ez azt jelenti, hogy a két elemnek, nevezetesen az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak együttesen kell fellépnie. Nem gondolom egyébként, hogy az új Bush-kormányzatnak, mondjuk az arab-izraeli konfliktus lenne a prioritása az sokkal inkább úgy gondolom, hogy Irak, Irán, Észak-Korea lesz, illetve a terrorizmus elleni harc lesz, a globális terrorizmus elleni harc lesz a prioritása. Tehát, én magam részéről, a kezdeményezést elsősorban az Európai Unió részéről várnám, legalábbis egy olyan modust kialakítani az Egyesült Államokkal, ami mondjuk az arab-izraeli konfliktusnak hát ha nem is a megoldását, de egy új békekezdeményezését újra a feleknek valamilyen asztalhoz kényszerítését elő fogja idézni. És ilyen szempontból megint meghatározó lesz valószínűleg az Amerikai Egyesült Államok illetve az Európai Unió viszonya, tehát vannak olyan kérdések, amely mind a két felet arra kényszerítené, vagy elméletileg kényszerítheti, hogy a korábbi éveknél jobb viszonyt alakítsanak ki, de ezek valószínűleg egyenként elválasztható ügyek lesznek, és ennek megfelelően továbbra is nyitott kérdés az, hogy stratégiailag ez a két entitás, az Egyesült Államok és az Európai Unió mikor, és hogyan fogja újra berendezni a transzatlanti kapcsolatot, olyanná, ami a jelenlegi erőviszonyoknak és a jelenlegi álláspontoknak megfelelő.

Szikra Zsuzsa