Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Palesztin kiútkeresés

Izrael mérgezte meg a vezetőt? · Tárgyalnak az utódlásról

2004. november 6. (8. oldal)

Hírösszefoglaló

Miközben Jasszer Arafat állítólag „visszafordítható kómában” van, kollégái és magas rangú palesztin tisztségviselők már utódlásáról tanácskoznak.

Jasszer Arafat palesztin vezető „visszafordítható kómában” van – közölte pénteken a palesztinok párizsi képviselője. Leila Sahíd határozottan cáfolta azokat a francia és izraeli médiajelentéseket, amelyek szerint már csak gépekkel tartják életben a Párizs melletti Clamart katonai kórházban ápolt palesztin elnököt. „Kómában van, nem tudjuk pontosan, annak melyik típusában, de ez a kóma visszafordítható. Lehet, hogy visszatér belőle, lehet, hogy nem” – mondta a francia RTL rádiónak adott nyilatkozatában. Szavai szerint Arafat kinyitotta a szemét és mosolygott csütörtök délután, amikor Jacques Chirac francia államfő meglátogatta.

Bár a palesztin elnök sorsa továbbra is bizonytalan, tizenhárom palesztin szervezet küldöttei pénteken Gázában tárgyalásba kezdtek, készülve arra, hogy Arafat elnök meghalhat.

„Azért vagyunk itt ma, hogy megmutassuk egységünket. Egy nemzet vagyunk, amely szabadságot akar, és küzd saját földjéért, nem különálló csoportok, amelyek itt vagy ott harcolnak” – jelentette ki az ülés előtt Mohammed al-Hindi, az Iszlám Dzsihád szélsőséges csoport szóvivője. A palesztin belbiztonsági helyzet aggasztó: az utóbbi napokban rivális fegyveres csoportok tűztek össze a gázai utcákon.

Közben Gáza egyik legnagyobb mecsetében Ibrahim Medeiresz imám azt hangoztatta, hogy „a cionista kormányzat megmérgezte Arafat elnököt”. Sok ezer hívő előtt mondott beszédében a pap nem indokolta meg állítását, csak annyit mondott, hogy Izrael félre akarja tolni az útból Arafatot. A jeruzsálemi Mecsetek terén – más néven a Templom téren – hírek szerint közel százezer muzulmán hívő gyűlt össze a ramadán negyedik péntekén az ima alkalmából. A tömeg Arafat gyógyulásáért is imádkozott, majd békésen távoztak.

Az utódlásról az arab média is találgat. Az Ilaf arab internetes újság Mohammed Hamzát, a Makdisz palesztin stratégiai és politikai kutatóközpont igazgatóját idézte, aki három forgatókönyvet tart elképzelhetőnek Arafat halála után. Optimális esetben Mahmud Abbász vezeti majd a hatóságot, ameddig választásokra nem kerül sor. Ezzel szemben az is elképzelhető, hogy az al-Aksza Mártírjai fegyveres szervezet bosszút fog állni az izraelieken Arafat haláláért, kiváltva az izraeli hadsereg ellenakcióját, mely teljes mértékben felszámolhatja a palesztin hatóságot. Harmadsorban a szakértő elképzelhetőnek tartotta, hogy a palesztin szervezetek nem fogják elfogadni Mahmud Abbász személyét, és a konfliktus palesztin polgárháborúhoz vezethet.

Bár Izrael szerepe a történtekben egyelőre tisztázatlan, tény, hogy a hadsereg tegnap megerősítette, hogy izraeli területekre 50 évesnél fiatalabb palesztin férfi még engedély birtokában sem léphet be, a 35 évnél idősebb palesztin nőket viszont beengedik – közölte egy izraeli katonai szóvivő.

Arafatot Gázában temethetik el. Izrael megengedné a palesztinoknak, hogy a Gázai övezetben temessék el Jasszer Arafat palesztin elnököt, de nem Jeruzsálemben – jelentette ki pénteken Jószef Lapid izraeli igazságügy-miniszter. Arafat korábban tanácsadóival folytatott magánbeszélgetésekben azt mondta, hogy szeretné, ha a jeruzsálemi al-Aksza mecset, az iszlám egyik legfontosabb szentélye közelében temetnék el. (MTI)

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.