Választás az Egyesült Államokban – Külföldi reakciók (összeállítás)
Dátum: 2004. Nov. 03., Wednesday, 17:10
Rovat Külföld
Londonban hivatalosan még nem reagáltak az amerikai elnökválasztásra. Nagy-Britannia az Egyesült Államok legfőbb szövetségese, ezért nagy várakozás előzte meg Tony Blair kormányfő megjelenését az alsóházban.
‘A Tisztelt Ház nevében szeretnék szívből gratulálni…az afgán Karzai elnöknek’. Tony Blair, brit miniszterelnök így kezdte – humorosan – az alsóházban tartott felszólalását, melyet először döbbent csend, majd harsány nevetés követett. A kormányfő ezután úgy folytatta: nagy érdeklődéssel várja az Egyesült Államok elnökválasztásának végkimenetelét.
Tony Blair, brit miniszterelnök: ‘Bízom benne, hogy a Közel-kelet fejlődése, a jelenlegi afgán demokrácia és reményeim szerint Irak jövője…ez a három legjelentősebb lépés, amit a terrorizmus és a terroristák hatalmának visszaszorítása érdekében szavatolnunk kell.’
Tony Blair beszédében kijelentette: akárki is lesz az amerikai elnök, hajlandó vele együttműködni a közel-keleti folyamatok biztosítása érdekében. Ez volt az első – és ezidáig az egyetlen – hivatalosnak mondható brit állásfoglalás az amerikai szavazásokra vonatkozóan.
***
Bárki lesz az Egyesült Államok elnöke, rajta múlik Európa és az Egyesült Államok viszonyának rendezése. A francia és az olasz külügyminiszter, illetve a dán és a svéd kormányfő egybehangzóan nyilatkozott Bush esetleges újraválasztásáról. Hangsúlyozták: szorosabb együttműködésre van szükség az Egyesült Államok és Európa között, mivel Bush elszigetelte a két földrészt egymástól. Bush újraválasztása mellett egyértelműen csak a lengyel államfő, Aleksander Kwasniewski állt ki.
***
Vlagyimir Putyin és Silvio Berlusconi úgy véli, Bush újraválasztása segítheti hazájuk együttműködését az Egyesült Államokkal. Putyin szerint örülhetünk, hogy az amerikai nép nem hagyta magát megfélemlíteni a nemzetközi terroristáktól. Berlusconi az olasz-amerikai együttműködés fejlődését reméli, köszönhetően az újraválasztott elnökhöz fűződő személyes kapcsolatainak. Egy közös nyilatkozatban felszólították a világközösséget a nemzetközi terrorizmus elítélésére. Oroszország ebben visszautasítja csecsenföldi háborújának nyugati bírálatait. Az orosz álláspont szerint nem lehet különbséget tenni a nemzetközi terroristák és a csecsen szeparatisták között.
***
Gratulált az újjáválasztott Geroge Bushnak az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő holland miniszterelnök. Jan Peter Balkenende személyes levelében kifejezte reményét, hogy folytatódik majd az amerikai kormány és az Európai Unió eddigi eredményes együttműködése.
A holland elnökség gratuláló levele kiemeli, hogy az Egyesült Államokat és Európát erős kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatok, valamint az azonos értékrendszer fűzi össze, ezen alapul a két fél természetes és elválaszthatatlan partnersége. Az elnökség bízik abban, hogy ez a kapcsolat tovább mélyül majd a Bush-kormányzat újabb négy éve alatt.
Még az eredmény közzététele előtt nyilatkozott az Egyesült Államok unióhoz akkreditált nagykövete is, aki bejelentette, függetlenül attól, hogy ki lesz az elnök, Amerika ismét kezet nyújt majd Európának a választás uán. Rockwell Schnabel úgy fogalmazott, Washington figyelni fog Európa aggodalmaira, és ennek a figyelemnek az alapja a tisztelet lesz. Az amerikai nagykövet szerint nem kell túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy az unió és az Egyesült Államok között az elmúlt években meglehetősen feszült volt a viszony. A diplomata szerint ugyanis mindezek ellenére bővültek a gazdasági kapcsolatok, csak az újságok nem a közelmúlt eredményeit, hanem a problémákat hangsúlyozták ki.
***
A Közel-Keleten visszafogottan kommentálták az első eredményeket. A palesztin miniszterelnök, Ahmed Korei reméli, hogy új korszak köszönt be a kétoldalú kapcsolatokban, attól függetlenül, hogy ki lesz az Egyesült Államok elnöke. Izraeli vélemények szerint George Bush a jobb partner, hiszen ő eddig is képviselte a zsidó állam érdekeit a nemzetközi fórumokon. A folytonosságot hangsúlyozták az afgán politikusok is. Szakértők elmondták: kampánya alapján Kerry több figyelmet szentelne Afganisztán újjáépítésének, ez pedig biztató Kabul számára.
A hír forrása: Hír TV
http://www.hirtv.hu/
A hír elérhetősége:
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=33054