A halállal küzd Jasszer Arafat – kómában a palesztin elnök
2004. november 4. 17:22
MNO
A Percy katonai kórház szóvivője cáfolta az izraeli televízió bejelentését, miszerint Jasszer Arafatnál csütörtökön délután beállt az agyhalál. A palesztin elnök nem halt meg, állapota azonban súlyosabb lett – közölte Christian Stripeau.
Nevük elhallgatását kérő források szerint a palesztin elnök az agyhalál állapotában van, visszafordíthatatlan kómába esett és életfunkcióit csak mesterségesen, gépek segítségével lehet fenntartani. A kórház szóvivője cáfolta mindezt, annyit elismert, hogy Arafat állapota súlyosabb.
Ahmed Korei palesztin miniszterelnök vette át a haldokló Jaszer Arafat több elnöki hatáskörét. Ezentúl a kormányfő irányítja a palesztin hatóság biztonsági és pénzügyeit. Az egymásnak is ellentmondó hírek nyomán válságtanácskozásra hívták a palesztin biztonsági szolgálatok valamennyi felelős vezetőjét. Izrael riadókészültségbe helyezte ciszjordániai és gázai alakulatait.
A 75 éves palesztin elnököt egy Párizs melletti katonai kórházban ápolják tegnap óta az intenzív osztályon. Arafat egészségi állapota október eleje óta egyre romlott. Az első közlemények influenzáról szóltak, majd felröppentek híresztelések arról is, hogy a palesztin vezető leukémiában szenved. Alig egy hete Párizsba szállították gyógykezelésre, miután vérképzési rendellenességet állapítottak meg nála. Arafat környezete mérgezésre gyanakodott, így a biztonságiak vizsgálatot indítottak. A mérgezés lehetőségét az orvosok határozottan kizárták.
A keddi hivatalos közlemények még Arafat javulásáról számoltak be, és cáfolták, hogy a vezető leukémiában szenvedne. Szerdán azonban a palesztin elnököt átszállították az intenzív osztályra.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005