Forrás: Magyar Rádió

“56-ban hittek a munkásmennyországban – a beszélgetés teljes szövege

2004. november 3., szerda 0:58

140 olvasás

– Egy ilyen nagyrészt civilekből szerveződött, összeverődött fegyveres alakulatra nagyon jellemző, ahogyan a vezetőjét kiválasztja, vagy ahogyan a vezetője kiválasztódik. Eleinte a Széna térieket egy meg nem nevezett, mert ismeretlen nevű huszonnégy éves egyetemista irányította; a másik verzió szerint egy fiatal katona. Aztán odacsapódott Szabó János. Merő véletlenségből.

Eörsi László:- Talán nem teljesen véletlen volt, hogy odacsapódott, mert a Lövőház utcában lakott, oda nagyon közel van a Széna-téri felkelők későbbi bázishelye – és neki, ha a múltját végignézzük, elég komoly politikai rendszerváltozásokon ment végig. Volt első világháborús katona, vöröskatona, Erdélyből jött át Magyarországra, és a későbbi koalíciós küzdelmekben is valamelyest részt vett.

– A forradalom idején ötvenkilenc éves.

– Lényegesen képzettebb volt, többet tapasztalat már, és több fogalma volt arról, hogy mi is történt Magyarországon; és mint ilyen személyiségnek, úgy érezte, hogy befolyást gyakorolhat valamelyest az eseményekre.

– De olyan becsvágya nem volt, hogy a felkelőcsoport élére álljon. Elvegyült a bámészkodók közé, és így figyeltek fel rá. Hogyan történt ez?

– Az ő visszaemlékezéséből tudjuk, senki máséból, hogy megjelent egy vagy több személykocsi fegyverekkel, és kezdték kirakodni a Széna-téri bázisban a fegyvereket, és szóltak is a fiúk a bámészkodóknak, hogy segítsenek már ők is. Odament Szabó bácsi is, megfogott egy fegyvert, nézegette, és akkor mondta az egyik fiú neki: maradjon közöttünk, ha megnézegette a fegyvert, úgyis olyan szép nagy bajsza van, legalább megismerjük magát.

– A maga módján karizmatikus személyiség volt-e? Október 26-án tűnik fel a csoportban, és 27-én ő a vezető, a forrófejűek is elfogadják mint irányítót. Valami varázserővel hatott a megjelenése, vagy azért hallgattak rá, támadt nagy tekintélye, súlya a szavának, mert ő volt a legidősebb?

– Az utóbbi szempont is közrejátszhatott, de nem az volt a lényeges: sok olyan gyermek volt, akinek apahiánya lehetett. Úgy is néztek Szabó bácsira, mint valami papára, jószívű, jólelkű bácsira, az is volt; nagyon jószívű volt, jólelkű volt, és a fiatalok szerették nagyon.

– Volt egy kritikus pillanat 1956. október 28-a amikor hajnalban magyar katonai alakulatok a Bem laktanyából szovjet páncélos támogatással megrohanták ezt a munkásszállást, a felkelők bázisát, és szabályszerűen szétszórták, szétzilálták, szétkergették a Széna térieket. Hogyan sikerült ezek után talpra állni?

– A szerencse játszott valamelyest közbe. Váratlan támadás volt, és óriási túlerejű támadás is, a nagy része az embereknek már visszavonult, ahonnan a bányászok jöttek, a pilisszentiváni munkásszállásra, akkor volt a Nagy Imrének a rádiófelhívása kora délután, amely tűzszünetet hirdetett, és elismerte a forradalom jogos célkitűzéseit. A Széna-tériek esetében ez döntő fordulat volt. A Széna-tériek képviseletében tárgyaló Ekrem Kemál a Bem laktanyában ezt úgy is értékelte, hogy a kormány volt az, aki kereste a megállapodást, nekik ezt nem kötelező elfogadni, és akármilyen követeléseket is támaszthatnak.

– Ekrem Kemál volt az egyik helyettese Szabó bácsinak, és volt egy másik helyettese is: Bán Róbert. Velük a parancsnoknak milyen volt a viszonya? Mert ahogy a könyvből kiderül, egyáltalán nem felhőtlen; változó, törékeny, sebezhető.

– Igen, így is volt. A felkelőcsoportban mindig adódnak, nemcsak itt, de másik csoportokban is olyanok, akik szeretnének irányítani. Mindkét alparancsnok ilyen volt, és emiatt jó párszor hatásköri összeütközésbe került Szabó Jánossal, és ez okozta egy-két esetben az összeütközéseket, konfliktusokat – de szerencsére mindegyik konfliktus megoldódott, tudtak tovább együtt dolgozni. Szabó János annyira jó értelemben vett tekintéllyel bírt, hogy az ő vezetését nem kérdőjelezte meg semmi.

– Figyelmet érdemel a két helyettes családi háttere is. Ekrem Kemál jugoszlávnak mondta magát, de azt hiszem, hogy török származású volt; Bán Róbert zsidó származású volt, értelmiségi családból jött és tizenhét hozzátartozóját vesztette el a holokauszt következtében. Nagyon érdekes, még ebből a szempontból is a Széna-tériek összetétele. Gondolom, hogy ennek a mélyére is mentél.

– A mélyére is mentem volna, ha tudtam volna, de az a baj, hogy itt a források szűkössége gátat szab a feltárási vágynak, Ekrem Kemálról tényleg jól lehet, pontosan tudni, hogy mi is volt hogy is volt. Ami a fiától származik forrás, az nem bizonyul helytállónak. Ő azt terjeszti, amennyire tudom, hogy az Ekrem Kemál török nemes volt eredetileg. Szkopjéban született, az biztos, de azt is eltudom képzelni, hogy albán származású volt, de inkább hiszem, hogy albán származású volt, mint török. Ekrem Kemál nem tudott szerbül. 1935-ben jött át Magyarországra, és korábban olyan legenda is volt – ami megdőlt a levéltári forrásokkal -, hogy Ekrem Kemál jugoszláv partizán volt. Bán Róberttel kapcsolatban sincsenek meg a kellő források, de azért mégiscsak tudunk annyit: nem ő az egyedüli, akinek ugyanilyen tragikus ifjúkora volt, és a holokausztot el kellett szenvednie; itt van Angyal István, Nickerbörst László; két felkelőcsapat parancsnoka, és harcoltak. Azt mondom, hogy Bán Róbert is ilyen lehetett.

– November 4-e után volt-e esélye Szabó Jánosnak és parancsnoktársainak, helyetteseinek, hogy Nyugatra meneküljenek; vagy nem is állt ez szándékukban? Szabó János találkozott valamikor november 8-a, 9-e táján, ha jól tudom, Király Bélával. Milyen tanácsot kapott tőle? Tudhatunk-e valamit ennek a megbeszélésnek a tartalmáról? Ez a nagykovácsi kastélyban zajlott…

– Szűkösek a forrásaink. Az nyilvánvaló, hogy azt latolgatták, hogy miképpen tudják az ellenállást még folytatni. Azt is tudjuk, hogy a Király Béla meglepődött azon, és csalódott volt amiatt, hogy Szabó János vezetése alatt milyen kis létszámú, mindössze maximum ötven-hatvan főnyi csapat áll.

– De voltak korábban hat-hétszázan is.

– Sőt, utána nyolcszáz-kilencszázan is voltak – a novemberi harcok alatt lemorzsolódtak. Király Béla, hogy ilyen kevesen vannak a Széna tériek, nem forszírozta, hogy a két egység egyesüljön. A Széna tériek Pesthidegkúton maradtak, a Király Béláék Nagykovácsiban: és annyit tudunk, hogy Király kérte Szabót, hogy ha valami szovjet csapatmozgásról értesül, jelentse neki. Több mindent nem nagyon tudunk róluk. Király Béla napokkal később emigrált, Szabó bácsi pedig igyekezett, fegyvertelenül is megpróbálkozott az ellenállással, mindenféle kiáltvánnyal, amíg el nem árulták a Műszaki Egyetem bölcsődéjében, és ott rajtaütöttek a karhatalmisták, és november 19-én elfogták árulással.

– A Kádár-rendszerben igen keményen sújtotta a megtorlás a Széna-téri csoportot, tizenöt tagját ítélték halálra, és közülük egyedül Fónay Jenő kapott kegyelmet. Szabó Jánost 1957. januárjában kivégezték. Bizonyítható-e vagy inkább valószínűsíthető hogy ezt Moszkva kívánta így, siettette. Két ember személyesítette meg úgy látszik a Kreml szemében a forradalom, az ellenforradalom démonát. Dudás József – őt is kivégezték januárban – és Szabó János.

– A szovjet vezetés nem csak kettő, hanem öt-hat személyt szeretett volna minél előbb bíróság elé állítani, és ezzel példát statuálni – és közöttük volt az első verzió szerint Zolyomi László is. Biztos, hogy Dudás József, akiről a különböző legendák már jártak, nem csak város-, de országszerte, nem is igazak, inkább legendák, de mindenesetre ő testesítette meg egyrészt az ellenforradalomnak valami rémképét: és Szabó Jánosról is lehetett tudni, hogy az egyik leghíresebb felkelőcsoport élén állt, és sok-sok ávéhást is foglyul ejtett, a bosszúvágy is érthető volt a megtorló hatalom részéről. Rengeteg olyan személy részt vett a megtorlásban, akit a Széna tériek elfogtak.

– Azt nem méltányolta a bíróság, hogy Szabó János mentette meg tulajdonképpen a társaival együtt mindazon pártfunkcionáriusokat és ÁVH-sokat, akiket a csoport elfogott?

– Hogy megmentette mindegyiket, talán ezt egyértelműen nem mondhatjuk, inkább azt mondhatjuk, hogy elismerték: a nyomozás, sőt a bíróság is elismerte, hogy emberségesen bánt a foglyokkal, és személy szerint semmilyen atrocitást nem követett el. Érdekes, hogy akkoriban Dudás Józseffel szemben sem fogalmazódtak meg olyan súlyos vádak, mint később, a halála után.

– Utólag terjedt el, utólag terjesztette a hatalom, hogy a Széna tériek ki akarták végeztetni kommunista foglyaikat november 5-én a Vérmezőn?

– Ezt utólag terjesztették el, ennek semmi köze nem volt az igazsághoz, és minden felkelőcsoport az ilyen rosszindulatú rágalmaknak áldozatul esett. Mondok egy példát: hogy Angyal István, amikor Kádár Jánossal tárgyalt, az volt a megállapodás, hogy Kádár János november 1-én a Tűzoltó utcába megy, és legalább szimbolikusan átveszi a parancsnokságot. És mi volt a megtorló hatóságok vádiratában? Fondorlatosan azért csalták oda Kádár Jánost, hogy ott végezzenek vele. Teljesen természetes volt, hogy ha nem találtak más koholmányt, akkor ilyen egyszerű dolgokkal hamisították meg a tényeket.

Ocsovai Gábor

Comments are closed.