Veszélyes vidék – dokumentumműsor
Elhangzott 2004. nov. 1-én, 17.04-18.00
2004. november 1., hétfő 18:40
380 olvasás
Veszélyes vidék – ez a címe Thassy Jenő négyrészes önéletírása egyik kötetének. Az Egyesült államokban élő kiváló író-újságíró, a Szabad Európa, majd az Amerika Hangja egyik magyar hangja idézi meg vele élő halottait, beszél életéről és haláláról.
Nem, nincs semmi tévedés. Az író ugyanis magzatként valóban túlélte saját halálát. 1919 novemberében fosztogató szerb katonák támadták meg drávatamási otthonukat, apját és négyéves Endre testvérét megölték, vele állapotos anyját puskatussal verték kis híján agyon. A falu köztiszteletben álló zsidó körorvosa mentette meg az életét, s vele a születendő gyermekét. Az orvos első világháborús hős volt, a kisváros kedvence. Hogy mégsem olyan magyar, mint a többi, az először Gömbös miniszterelnöksége alatt derült ki, amikor kémkedés vádjával letartóztatták. Barátai, így Thassy Jenő édesanyja is, akkor még ki tudtak állni mellette, és ki tudták szabadítani. A későbbi, tragikus sorsa mégis a gettó és a deportálás lett.
A család másik zsidó barátja báró Biedermann Imre bethlenista képviselő volt, Thassy Jenő az ő tanácsára választotta a jezsuita gimnázium után a katonaiskolát, hogy az egyre inkább németbarát irányba tolódó tiszti karban minél több magyar érzelmű tiszt legyen. A báró felesége Thassyék egyik rokona, egy filmszínésznő szépségű erdélyi arisztokrata hölgy, Kendeffy Katinka volt, akiről szűk körben azt suttogták, hogy a Biedermann-vagyonért kötött házasságot, az más kérdés, hogy jól éltek egymással. A német megszállás után a férjnek menekülnie kellett volna, felesége azonban rábeszélte, hogy sétáljon be a pécsi Gestapo-központba, ő pedig majd kitalál valamit. Pénzzel, befolyással, személyes varázsával valóban sikerült Katinkának kihoznia férjét a Gestapo-központból, és elintézte, hogy a honvédtisztként az erdélyi csapatokhoz kerüljön. Ez akkor az életet jelentette neki. A világháború után sem voltak hajlandók menekülni. Katinka nem akarta itthagyni a földet, a kastélyt. Rákosi börtönéből azonban már nem tudta a férjét kihozni, aki a váci fegyházban halt meg.
Thassy Jenő a 2. világháború alatt aktív részt vállalt a zsidók mentésében és a katonai ellenállásban. Segített külföldre juttatni francia és amerikai hadifoglyokat. A 11-es helyőrségi kórházban hamis orvosi igazolásokkal, elhúzódó műtétekkel bújtatták a menekülőket. Karinthy Ferencnek kivették a manduláját, a vakbelét, és sok-sok szövődménye volt, így élte túl azokat a hónapokat. A kórházban hatalmas mentőmunkát végzett a később a nyilasok által meggyilkolt Kálló esperes, és Leitner alezredes, aki nem akarta megszegni katonai esküjét, de segíteni is szeretett volna, ezért minden alkalommal magára hagyta Thassy Jenőt az orvosi szobában, aki így gond nélkül pecsételhette le az orvosi igazolások ezreit. Thassy Jenő és legjobb barátja, Görgey Guido kísérletet tettek Szerb Antal megmentésére is, de az író úgy vélte, nagyobb biztonságban van a Vatikán és Svédország stb. által védett helyen, mint egy kórházban.
A jezsuiták Horánszky utcai jezsuita rendházban, a Mikszáth téri zárdában, Sophianumban és a jezsuita fiúiskolában több ezer zsidót bújtattak vagy állítottak ki számukra hamis keresztlevelet. A mentést Rayle Jakab, a jezsuita rendgáz főnöke irányította, akit rendje a háború után Amerikába vezényelt, ám ott egy szörnyű közlekedési balesetben halt értelmetlen halált az az ember, aki a háborús években végig a halál árnyékában élt.
A háború után Thassy a Sólyom László vezette rendőrségnél vett részt a demokratikus magyar rendőrség megteremtésében Görgey Guidoval és Széchenyi Ilonával együtt. A grófnő akkor cs-vel és i-vel írta a nevét, szerencsére inkább egy tenyeres-talpas parasztlányhoz hasonlított, így a legelvakultabb kommunisták sem tudták, kicsoda is valójában, és szívesen flörtöltek a jó humorú lánnyal. Az vezette ide, ami a katonasághoz is: legyenek nemzeti érzelmű emberek a hatalmi szervezetben. 1946-ban, amikor egyre bizonytalanabbnak érezte maga körül a légkört, először betegszabadságra ment egy szívizomgyulladást követően, de párizsi útjáról nem tért vissza.
Az Egyesült Államokban a Szabad Európa Rádió munkatársa lett, ahol családja nemesi előnevét és megölt testvére keresztnevét használta: Miskei Endre néven dolgozott. 1956 novemberében Márai Sándorral együtt küldték Münchenbe, ahonnan a magyar menekültek helyzetéről tudósítottak. Itt találkozott újra dr. Arneusszal, egy fantasztikus svéd orvossal, aki halálos betegen is csak azzal törődött, hogy miképpen segíthetne az emberekeen. A háború után jótékonysági programjával és gyógyszeradományaival magyar csecsemők ezreit mentette meg. 1956 után (néhány hónappal a halála előtt) szervezete a magyar menekülteket támogatta. Thassy Jenő édesanyját egy embercsempésszel próbálta kiszöktetni az országból. A 67 éves hölgy és barátnője a vonatról ugrott le a többi menekülővel együtt, a hóban kúszva tette meg az utat az osztrák határig, a fáradtság miatt meg legkedvesebb emlékeit is a hóban hagyva. New Yorkban magához tért, megváltozott az élete. Anyja, aki 11 évet töltött itthon szoros rendőri felügyelet alatt, nyomorogva, élvezte, hogy ott szabadon sétálhat, barátkozhat, sőt dolgozhat is. Legszívesebben lovak mellett vállalt volna munkát, de egy 70 körüli magyar öregasszonyt senki nem akart alkalmazni. Így kutyasétáltatást vállalt, még kis nyugdíjat is kapott. De boldog volt. Ma a hamvai a drávatamási kriptában vannak férje és első gyermeke mellett.
Thassy Jenő önéletírásának kötetei:
Veszélyes vidék ? Pesti Szalon Könyvkiadó 1997
Hátraarc ? Balassi Kiadó 1999
A botcsinálta amerikai ? Balassi Kiadó 2000
Egyetlen otthonom ? Balassi Kiadó 2002
Vágner Mária dokomentumműsora