Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Háromból hárman folytathatják

2004. november 2. (19. oldal)

Munkatársunktól

V Í Z I L A B D A

Háromból három, ahogy reméltük. A férfi LEN-kupa legjobb tizenhat csapata között ott találjuk a Szeged, FTC, UTE triót, miután a hét végén mindhárom együttes sikeresen teljesítette feladatát. A csongrádi társulat odahaza próbálkozhatott, s meglett az eredménye. A Gyöngyösi András irányította együttes nem ismert kegyelmet: hiába volt kénytelen nélkülözni a Fradiból igazolt rutinos centerét, a sérüléssel bajlódó Tóth Lászlót, hibátlan mérleggel jutott tovább. Az izraeli Tel-Aviv elleni 11-0-s győzelem után a Kranjt 7-5-re, a Medvescsakot 12-10-re múlta felül.

Az Újpest továbblépése sem akármilyen tett, hiszen az első selejtezőkörben a Margitszigeten parádézó, a Székely Bulcsúval felálló görög Panioniszt kétszer is két vállra fektető gárda felettébb nehéz csoportba kapott besorolást. A szerb-montenegrói Kotorban már az első napon rangadó várt rá: a görög Ethnikoszt kellett legyőzni. Nos, a hetek óta bombaformában játszó Dávid Zoltán vezetésével 8-7-re nyert, így belefért, hogy másnap a helyiek 6-5-re jobbnak bizonyultak. Bele, mert a zárónapon a szlovén Kopert 14-5-re ütötte ki az együttes, aminek hála másodikként jutott tovább. “Elégedett vagyok a csapattal” – jelentette ki büszkén Petrovics Mátyás, az Újpest edzője, akinek minden oka meglehet az örömre, elvégre a fiatal csapat láthatóan egyre jobb formába lendül.

A Ferencváros hármas csoportba került, így “csak” egyetlen riválisát kellett maga mögé utasítania. Ahogy várható volt, ez nem a Kásás Tamás, Märcz Tamás erősítette, mindkét találkozóját biztosan nyerő olasz Savona volt (4-12), hanem a hazai medencében szereplő Montpellier (10-7). A második továbbjutó helyet eldöntő derbin a kapus Pelle Balázs mellett Binder Szabolcs teljesítménye érdemel említést, aki csapata góljainak felét vállalta magára.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.