Újvidéken az 1944-es mészárlásra emlékeztek
2004. október 30., szombat 20:07
117 olvasás
Pontosan 60 éve annak, hogy megindul a szörnyű több 10 ezer áldozatot követelő bosszúhadjárat a délvidéki magyarok ellen.
Az újvidéki magyarok 1944 késő őszének tragikus eseményeire ma is úgy emlékeznek, mint a korábbi esztendőkben. A Futaki úti temető végében, a Katona temető megcsonkított turul szobránál állítottak immár 13. alkalommal egy szerény fakeresztet. Csak remélni lehet, hogy a hatóságok az előző évek gyakorlatával ellentétben a fehér színű keresztet ezúttal nem távolítják el.
A gyászévfordulón résztvevő mintegy kétszáz polgár itt a kereszt előtt helyezte el a kegyelet virágait. Az egybegyűltekhez a katolikus, a református és a görög-katolikus egyház papjai intéztek megható, sokakból könnyeket kicsaló beszédet, de rajtuk kívül a német és a zsidó hitközség képviselői is a jelenlétükkel fejezték ki, hogy együtt éreznek a délvidéki magyarokkal a fájdalomban.
Noha a szervezők a Vajdaság tartomány vezetőit is meghívták, a hatalom nem képviseltette magát a megemlékezésen, legalábbis abban az értelemben, hogy együttérzését valami módon kifejezte volna. A hatalmat csupán a temető kapujában és a közeli bokrok mögött ácsorgó egyenruhás rendőrök képviselték és valószínűleg az a jól megtermett, kigyúrt férfi, aki közelről videofilmre rögzítette a megemlékezést és résztvevőit.
Dezső János