Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Mélyütés a hungaricumra

A hamis fűszerpaprika esete a romlott erkölcsről szól

2004. október 29. (7. oldal)

Nánási Tamás

Nem elég a globalizáció szorítása, mi önként is beugrunk a szakadékba, a nyakunkra szívesen rátesszük a kést. Bukásunkat nem mások, magunk idézzük elő. Sajnos erről is szól – nem csak az aflatoxin nevű gombáról – az a botrány, aminek újfent a magyar fűszerpaprika a főszereplője. A téglapor és az ólomtartalmú míniumfesték után most itt ez a mikroszkopikus méretű méreg, és a felháborodásunk, hogy akik most nyerészkedni akartak, az ország hírnevét tették kockára, tízezrek megélhetése és jövője mellett.

Drámai következményekkel járhat, ha az olcsó és rossz minőségű külhoni paprika a magyar áruba kerül – figyelmeztette már a nyár közepén a közvéleményt lapunk hasábjain egy neves biotermelő. Szakmai körökben régóta rebesgették, hogy a tavalyi gyenge termés és a kevés alapanyag miatt – ami a fele volt a szokásosnak – súlyos lépésre szánták el magukat a feldolgozók. Világpiaci ellenfeleinktől vásároltak, mert így jobban megérte. Az árut pedig suba alatt keverték. Nemes fűszernövényünk holnapját ingatták meg a pillanatnyi haszonért.

Nemcsak szomorú, de gyalázatos is, ami történt. Ráadásul már nem először sáfárkodunk tragikus módon a ránk bízott paraszti örökséggel. A színe, vitamintartalma, aromája okán méltán híres fűszerpaprikáról nem is olyan rég még ránk ismert a világ. Egy külhonból ideszakadt kapucinus páter hajdan úgy jellemzett minket, hogy ételeink fűszere, a „vörös bestia” csíp, mint az ördög, és ezzel kiválóan mutatja a magyar természetet. Csak hát ez a magyar természet az idők folyamán alaposan megváltozott. Földművelő eleink még szinte egyenként dédelgették, napon érlelték a leszedett paprikacsöveket. Nem a mennyiség, hanem a kiválóság és a felejthetetlen minőség volt számukra a döntő. A felbillent értékrend és az igénytelenség e növénynél is a kommunizmus esztendeiben honosodott meg. A nagyüzemi technikának és a fűszerpaprikát olcsó tömegáruvá silányító megoldásoknak „köszönhetően” megrendítő csapást szenvedett neves hungaricumunk, évtizedekre megtépázódott a hírneve. A rendszerváltást követő újabb botrányok után most jött volna el a talpra állás ideje. A közelmúlt azonban még mindig kísért, és nem tudni, a mostani skandalum után lesz-e még esélyünk a honi fűszerpaprika-termelés történelmi rangjának visszaszerzésére.

Mert ami történt, a lehető legrosszabbkor következett be. Már ébredeztünk abból az édes-nemes álomból, amelybebe mindmáig ringattuk magunkat. Az utóbbi esztendőkben szép lassan kiderült, hogy a fűszerpaprikával nem vagyunk egyedül a világpiacon. Tömegáruként jelentkezik az, ami korábban csak nyomokban volt jelen. Előbb jött a spanyol, a balkáni, az izraeli paprika, majd az olcsó marokkói, brazil, dél-afrikai dömpingáru. Emellett a fogyasztói közízlés is rohamosan változik. A külhoni kereskedőket már nem érdekli annyira a magyar különlegesség. Legfeljebb csak akkor, ha a gyengébb tengerentúli áru javításához vásárolnak belőle, méghozzá zsákos kiszerelésben. Ráadásul a belpiac is szűkül: a gyorséttermek, a menet közben bekapott falatok kedvelőinek étkezési szokásai nem kedveznek a fűszerpaprikának. Ez a magyar história részévé vált fűszer azoknak az étkezéseknek a dísze, melyeknek megadják az idejét, módját, és amelyeket érzelem és szertartás vesz körül. A gyorsuló világ mindezt félretette – a fűszerpaprikával együtt.

Mindebből következik, hogy történelmi feladat előtt áll az ágazat. S a botrány ennek sikerét alaposan megkérdőjelezte. Csak a termelésben ötven-hatvan ezer ember boldogulása függ attól, sikerül-e megállítani az őrlemény piaci visszaszorulását. Lényegében egyetlen eszköz maradt a gazdálkodók kezében. Újra be kell bizonyítaniuk, hogy a magyar fűszerpaprika egyedi és különleges termék. Jusson ismét a világ tudomására, hogy a Duna-Tisza menti klíma, a napsütéses órák magas száma miatt csak a mi Alföldünkön érlelődhet meg ez a sajátos tulajdonságokkal bíró, máshol meg nem ismételhető növény. Korunkban jóformán csak ilyen adottságokkal lehet boldogulni a piacon, feltéve, hogy a felsorolt ismérveket a vásárlók is elhiszik. Ez a jövő kulcsa, amit most egy időre biztosan elvesztettünk.

Úgy látszik, nem tudunk bánni azzal, amivel a teremtő megáldott minket. Hungaricumaink mindegyikét kezdettől fogva furcsa tehetetlenkedés veszi körül. Az uniós belépés előtti tizennégy évben – bár tudatában voltunk az ügy jelentőségének – kevés érdemlegeset tettünk a magyar mezőgazdaság sajátosan hazai és hírnévhordozó termékeinek védelméért. Néha felbukkan a közbeszédben a kérdés, de még a hungaricum szó jelentéséről sincs egyezség. Pedig az uniós szabályzók is komoly lehetőségeket nyújtanak a földrajzi eredetüket igazolni tudó agrárcikkeknek. Bár ezt is régóta tudjuk, mégis csak az ezredforduló környékén fogtunk hozzá a jogi védelem bevezetéséhez. Több hazai fűszerpaprika-fajta és -őrlemény is bekerült már e körbe. Ezt az eljárást a felelőtlenül keverő társaságok szintén kockára tették.

Érdekes következtetésekre adhat lehetőséget, ha belegondolunk: a botrány egyik résztvevője, a szegedi paprikaüzem jelenleg a Pick-csoporthoz tartozik, mely a kormány közelinek nevezett befektető, Leisztinger Tamás tulajdonában van. A Pick szalámi körül is mostanság gyülekeznek a kérdőjelek. Kérdés, hogy a vágókapacitás leépítésével miképp garantálja majd a termék hungaricum voltát a cég, hiszen megváltozhat az alapanyag. Gondolni sem merünk arra az összefüggésre, hogy a termékek hazai voltának védelme sem a szaláminál, sem pedig az ízesítéséhez felhasznált fűszerpaprikánál nem fontos a tulajdonosnak&

Mindenesetre, ami most következik, az – a biotermelő szavaival élve – valóban drámai lehet. Amiben brazil-spanyol őrlemény van, ráadásul mérgező, az nem nevezhető hungaricumnak. A hitel és a bizalom hamar odavész, ha a vásárlók rájönnek, hazudik a csomagolás. Ettől mi magyarok is hazudunk, mert vannak köztünk zsiványok, miattuk válunk mindannyian hiteltelenné. A fűszerpaprika károsítása a nemzet hírnevének rombolása. Nem csak az amúgy is gyengélkedő őrleményünk forgalma esik vissza. Akik most a bolti készletek kivonásáról hallanak, lehet, hogy többet sohasem térnek vissza a vásárlók táborába. Kihathat a botrány a fűszerpaprikát nagy becsben tartó magyar gasztronómiára is. Milyen érzésekkel kanalazzák ezután vendégeink gulyáslevesünket, halászlénket? Az anyagi kár végiggyűrűzhet az idegenforgalomig, az erkölcsi deficit mindenkit érint. Szégyenkezhetünk, honfitársaim.

Vagy szégyenkezzenek helyettünk inkább azok, akiknek köszönhetjük a botrányt? Jó lenne, ha megtennék, és az sem lenne az ország számára hátrányos, ha némelyek levonnák a szükséges konzekvenciát. Kemény lépésekre van szükség ahhoz, hogy az utolsó utáni pillanatban még rendbe tehessük fűszernövényünk hírét. Tízezrek sorsa múlhat ezen, akik nem tehetnek arról, hogy méltatlan kezek meghamisították az általuk becsülettel megtermelt árut. A kormányzati cselekvés ne merüljön ki egészségügyi óvintézkedésben. Régebben az volt a szokás, hogy évente egy úgynevezett etalont állítottak össze a fűszerpaprikás szakemberek. Olyan őrleménymintát, amelyhez a minőségnek igazodnia kellett. Ilyen etalon kellene, s nem csak hungaricumoknál. A gazdasági életben is, mert erkölcsi mérce és közösségi gondolkodás nélkül egyesek haszna mások kárából táplálkozik.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001