Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Tobe, az elismert debreceni vezér

Sándor Tamás a válogatottban már nem kíván játszani, ám klubcsapatát bajnoki címig akarja vezetni

2004. október 27. (20. oldal)

Amler Zoltán

L A B D A R Ú G Á S

Gera Zoltán már Angliában keresi kenyerét, így talán nem túlzás az állítás: Sándor Tamás, a debreceniek vezére számít manapság az egyik legtechnikásabb futballistának az NB I-ben. Mindezt vasárnap, az Újpest elleni rangadón is bizonyította, annak ellenére, hogy csapata 2-1-es veresége okán lógó orral ballagott le a pályáról. Játéka mégis élményszámba ment, nem csoda, hogy a legtöbben a válogatottba „követelnék”. A harmincéves fiatalember azonban nem másítja meg korábbi döntését: nem kívánja többé magára húzni a nemzeti mezt. Ő már „csak” a Lokival tervez, pályafutását bajnoki aranyéremmel kívánja kiteljesíteni.

Mitől legyen jó kedvem? Kedvenc zenekarának a dala aktuális vele kapcsolatban, mindazonáltal megkeresésünkkor leszögezi: „Bánt, persze, hogy bánt az Újpest elleni vereség, ám már túltettem magam rajta.”

Nem rajta múlt, hogy három ponttal gazdagabban távoztak a fővárosi lila-fehérek Debrecenből, gólpasszt adott, kapufát fejelt és rúgott, elsőrangúan irányított – nem véletlen, hogy a sportlap nyolcas osztályzattal illette teljesítményét, s választotta egyszersmind a mérkőzés legjobbját nem szokványos módon a vesztes félből. Szóval, Sándor Tamásnak akár jó is lehetne a kedve, már amennyiben neki sokat számítanának ezek.

„Rúghatok én akár gólokat is, ha kikapunk, semmit sem ér – kezdi a 30 esztendős, 11-szeres válogatott, a Hajdúságban óriási népszerűségnek örvendő futballista. – A legfontosabb, hogy nyerjen a csapat. A vesztes mérkőzések utáni néhány óra a letargia jegyében telik, így volt ez most is. Ám miután egy sorozatról van szó, muszáj hamar megemészteni a történéseket, mert ellenkező esetben rányomja bélyegét a következő találkozóra. Új kihívások, új feladatok várnak rám, ránk, nincs sok idő búslakodni.”

Arra persze fogadást kötnénk, hogy az előző idény utolsó összecsapását (amelyen amúgy gólt lőtt, s amely után nem sokkal a Hivatásos Labdarúgók Szervezete az idény legjobbjának választotta) követő napokban másként látta a világot – már amennyiben állná ezt a fogadást. De nem teheti, mert mint mondja: „Valóban, az túlzottan fájdalmas csatavesztés volt. Egyetlen lépés választott el bennünket a nagy diadaltól, ám a Fradi ellen elbuktunk. Egy periódus rossz és kínzó lezárásáról volt szó, így érthető, ha akkor tovább, sokkal tovább tartott a melankolikus állapot. Mindenesetre idővel sikerült magamhoz térni, a cél semmit sem változott, bajnokságot szeretnék nyerni a Lokival.”

Utóbbi tett végrehajtása hajtja a fociban, de vajon meddig? A válasz nem késik soká: „Amíg élvezem a játékot. Több mint húsz éve futballozok, amit még mindig ugyanúgy szeretek, mint kiskoromban.”

Mi tagadás, ez a pályán is hétről hétre tapasztalható. Tobe – ahogy a debreceniek becézik – szó szerint játssza a futballt, technikája lenyűgöző, a szakemberek egytől egyig állítják, a válogatottban a helye. Naná, hogy Lothar Matthäus is ezen a véleményen van, nyújtaná is neki az új nemzeti mezt, ám nem teheti. A kikosarazó Sándor Tamás roppant őszintén magyarázza a korábban hozott, megmásíthatatlan döntését, miszerint köszöni szépen, ő a szurkolók táborát gyarapítja a válogatott meccseken: „Nemzetközi szinten több kell, nem biztos, hogy ez menne nekem. Megvolt a lehetőségem anno, hogy bizonyítsak, most mások próbálkozzanak. Azt persze nem tagadom, rossz döntésnek tartom, hogy az atlantai olimpián részt vett csapatot nem tartották egyben, nem adták meg neki az esélyt, hogy megmutassa, mit tud, de rég volt, szép volt, túl vagyunk rajta. Most fiatal társaság jött össze, drukkolok, különben is, az már rég rossz lenne, ha egy Sándor Tamásra volna szükségük&”

A zágrábi és stockholmi produkciót látva akkor a „rég rossz” kategóriát alá is írhatjuk – ám az NB I-ben a tizenhetedik születésnapja előtt, 1991. június elsején, egy Debrecen-Videoton derbin bemutatkozott játékos nem ért ezzel egyet: „Fontos a motiváció, e nélkül hiba lenne válogatottdresszbe bújni. Egy ilyen edző, mint Matthäus persze akár tűzbe is tudna hozni, ám ahhoz látnom kellene a fényt az alagút végén. Sajnos, nem látom, és már nem is tartom magam nemzetközi szintű játékosnak.”

Őszinte szavak, olyanok, amelyek ritkán hagyják el egy futballista száját, noha kissé önkritikusnak látszanak. Érződik a tapasztalat, hogy sok mindent átélt már a gyepen, az öltözőben, voltaképpen bátran fogalmazhatunk úgy, igencsak megváltozott. „Külföldön a saját bőrömön éreztem, hogy mi az igazi futball. Jól elvoltam én itthon, rúgtam a gólokat, élveztem a népszerűséget, de lusta voltam. Nem titok, vállalom, a lusták közé tartoztam. Ma már tudom, mennyit számít a mentális felkészülés, a gondolkodás. Sajnálom, hogy amikor Olaszországba, Torinóba igazoltam, nem játszhattam, ki tudja, miként alakul a sorsom ellenkező esetben. Izraelben jól éreztem magam, jól is ment a foci, de mégis& Egy nívósabb bajnokságban más lett volna szerepet kapni” – említi, feldobva a magas labdát: vajon erre már nincs esélye?

„Nincs! – feleli határozottan a Loki kilences számú piros-fehér mezének tulajdonosa. – Ha nem tudtam maradandót alkotni eddig, miért ezek után tenném? Különben is, nem áll fenn annak a veszélye, hogy egy német vagy egy spanyol csapat engem akarjon.”

Speciel, ha mondjuk egy német középcsapat menedzsere ott ült volna vasárnap a lelátón&

A kétgyermekes családapa (akinek a nyolcéves fia is futballozik – „sajnos rám ütött, ő is lusta kicsit”) minden szempontból érdekes figurája az NB I-es mezőnynek, olyan alakja, akit az ellenfél szurkolótáborai is elismernek. Ebben az elszabadult, erőszakos világban ritka, hogy egy élcsapat vezérét ennyire tiszteljék a rivális drukkerei – nem vitás, mindez korrekt viselkedésével, nyilatkozataival magyarázható. „Bekiabálások mindig vannak, ez a futball velejárója, ám szerencsére nem nagyon találnak meg. Megpróbálok mindig csak a játékra koncentrálni, nem mutogatok a nézőknek, nem hergelem őket, nem az a dolgom” – teszi ehhez hozzá. Mindazonáltal örömet csak a debreceni szimpatizánsoknak igyekszik szerezni, jövő hét végén például a várva várt Ferencváros elleni öszszecsapáson. Amennyiben ott sikerre vezetné csapatát, érvényét veszítené esetében egy időre a Tankcsapda slágere, nem kérdés, jó volna a kedve&

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.