Bezárás | Nyomtatás
Nem teljesült a CIA várakozása
2004. október 21. (8. oldal)
Hírösszefoglaló
Annyira biztos volt az amerikai csapatok baráti fogadtatásában a CIA, hogy papírzászlók százainak Irakba csempészésére készült. A zászlókat a terv szerint a felszabadulást ünneplő irakiak lengették volna – adta hírül a The New York Times. A lap értesülései szerint a CIA annyira rosszul mérte fel az irakiak hangulatát, hogy a későbbi leghevesebb harcok helyszínét, Násziríját vélte a legbékésebb városnak.
Két újabb légitámadást intézett terroristacélpontok ellen az iraki Fallúdzsában tegnap hajnalban az amerikai vezetésű szövetséges haderő, a légicsapásnak hat halálos áldozata volt. A fallúdzsaiak az amerikaiakkal ellentétben azt állítják, hogy nem tudnak semmit a célpontnak tekintett Zarkáviról, egyesek még létezését is kétségbe vonják, ugyanakkor a támadásoknak szerintük rendszeresen civilek esnek áldozatul.
Felfüggesztette iraki tevékenységét a CARE International emberbaráti szervezet, miután az arab országban kedden elrabolták helyi műveleti igazgatóját, Margaret Haszant. Robert Glasser, a CARE ausztráliai ágának vezetője az ABC rádiónak nyilatkozva szerdán közölte, hogy Irakba küldött személyzetük „a helyzetre való tekintettel” egyelőre szünetelteti tevékenységét.
n
Izraeli hadi felszereléseket alkalmaznak Irakban az amerikai erők – állítja az al-Sark al-Aszuat arab lap. A fegyverek és különböző kiegészítők azért nyerték el az amerikaiak tetszését, mert azokat az izraeliek a palesztinokkal szembeni tapasztalataik alapján fejlesztették ki. A fegyverek között vannak olyan lövedékek és bombák, melyeket városi környezetben alkalmazhatnak, ahol nagyon fontos a nem szándékolt károkozás minimalizálása. Az amerikaiak ugyanakkor izraeli gyátmányú kiegészítő páncélzatokat is alkalmaznak könnyű járműveiken, melyeknek nagy szerepe van abban, hogy alacsony szinten tartsák a járművekben utazó lövészek veszteségeit.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001