Forrás: Magyar Rádió

A XX. század első holokausztja

Elhangzott: 2004. október 17-én

2004. október 20., szerda 6:30

362 olvasás

1915-ben a török állam hatékony segédletével – de biztatására mindenképpen – másfél millió örményt öltek meg történelmi nemzetállamuk területén, amely akkor és előtte is sokáig a Török Birodalomhoz tartozott. Sokan azt mondják, hogy ez volt a XX. század első holokausztja.

Azt is mondják, ha van elfelejtett háború, akkor ez egy elfelejtett népirtás. Erős a gyanú, hogy az a nézetrendszer, amely egymás mellé teszi a zsidóság és az örménység történetét, kiemelve őket, mint két különleges létezőt, amely egyedülállóan tart kontinuitást az ókorral – szóval erős a gyanú, hogy ez a párhuzam igazán a XX. században vetődött fel, és éppen azért úgy, ahogy, mert ahogyan az egyik nép kiirtása ma is folyamatos botrány, a másikról, az örmények pusztulásáról alig esik szó.

Ez természetesen igazságtalanság; de miközben az ezzel járó rossz lelkiállapot mintha kicsit megterhelné a történelmi nézelődést, az is igaz, nehéz ezt igazából felróni, mert történelmi szembenézés eddig ebben az ügyben is elmaradt. 1915-ben lezajlott az örmény holokauszt. Hitler Lengyelország lerohanása előtt egy vezérkari ülésen hivatkozott az örmény holokausztra, amiről már nem beszél senki.

Szűcs Tamás ókortörténész:- Ez egy borzasztó párhuzam; tulajdonképpen igazán nem lehet összemérni, viszont én nem hiszek azoknak a II. világháború utáni elemzőknek, akik azt mondják, hogy a zsidó holokauszt az egyedi és megismételhetetlen a történelemben. Megismételhetetlen, nagyon remélem, de biztos, hogy nem egyedi. Sajnálatos módon nemhogy mi már nem beszélünk az örmény holokausztról, de szinte soha nem is beszéltünk róla. Mondjuk úgy, hogy sokkal kisebb volt a publicitása mindig is, mint a II. világháborús eseményeknek. Ennek az oka időbeli és a térbeli eltérésben rejlik. Nem illik ezt kimondani, de a nagyhatalmi politika, a nyugati közvélemény egészen máshogy áll hozzá ugyanahhoz az eseményhez, vagy egy ugyanolyan jellegű eseményhez, és különösen egészen máshogy állt hozzá ugyanahhoz ugyanolyan jellegű eseményhez mondjuk a század első felében, ha az egy általuk civilizáltnak tartott vidéken zajlott, mondjuk Európa közepén, illetve ha olyan vadnak, civilizálatlannak és egzotikusnak tartott vidéken, mint Kelet-Törökország. Hogy ezek után később miért nem kerül arra sor, hogy Törökországot éppúgy rászorítsák egyrészt a bocsánatkérésre, másrészt akár az anyagi és erkölcsi jellegű kompenzációra, az ismételten nagypolitika. Törökországot mindenki támogatja, ki ezért, ki azért. A szovjet politika a húszas évek elején, a németek a két világháború között támogatják – ugyanazért, mert tudniillik legalább semleges velük szemben. A II. világháború után mindenki támogatja Nyugaton, mert a nyugati szövetség szilárd tagja, a szovjetellenes koalíció vezető ereje a Közel-Keleten, biztos amerikai támaszpont. A török nemzet mindenképpen egy kicsit flursztrált. Egyrészt nagyon nehezen jött létre, nagyon későn, és nagyon magányosak a törökök a Közel-Keleten. Az iszlám közösség nem fogadja el őket, mert megtagadták az iszlám közösséget. Nagyon erősen vonzódnának a Nyugathoz – ám a Nyugat nem fogadja be a török nemzetet, nem érthetrő számukra a nemzettudat fenntartása tulajdonképpen mesterséges eszközökkel. A törökök ebben még nem jutottak el olyan szintre, mint az európai nemzetek, hogy képesek legyenek, mint a németek, vagy mint akár a magyarok a saját bűneiket is bevallani.

Comments are closed.