Forrás: Magyar Rádió

A XX. század első holokausztja – a beszélgetés teljes szövege

2004. október 20., szerda 10:02

285 olvasás

Szűcs Tamás ókortörténész:- Azok közül az ókori keleti népek közül, akik máig is élnek, igazán két különleges – és egymásra némileg hasonlító – eset van, a zsidóság és az örménység. Ami ezt a két népet kiemeli a már eltűnt népek, és a most a Közel-Keleten élő népek közösségéből, az az, hogy ennek a két népnek van igazán élő történelmi kontinuitástudata. Kétféle kontinuitásról beszélhetünk a történelemben. Az egyik egy tudattalan, az életformában megnyilvánuló kontinuitás – a Közel-Kelet nagy részén ez mutatkozik meg. Egy mai beduin törzs élete gyakorlatilag semmiben nem különbözik alaplétformáiban a két-háromezer évvel ezelőtt ott éltek életétől, viszont a mai beduinoknak semmi kontinuitástudatuk nincs a két-háromezer évvel ezelőtt ott éltekkel. A zsidóság és az örménység abban tér el az összes többi ott élő néptől, hogy a kontinuitása nem a létformáiban mutatkozik meg: egy mai budapesti zsidó vagy örmény nem él úgy, mint az időszámításunk előtti I. évezred nomád hegylakói, vagy sivatagi beduinjai, de hordoz magában egy olyan tudatot, hogy ezekkel az emberekkel közössége van. Minden népnek, nemzetnek más hosszúságú a történelmi kontinuitástudata. A magyarságnak nagyjából a honfoglalásig megy vissza. Igazán két olyan nép van, amelyik a modern világot összeköti azzal, amit hagyományosan ókori Keletnek mondunk, ez par excellence a zsidóság a Biblián keresztül, és az örménység, amelyiknek a szép árammítoszon és a többi az örmény kultúrába még a kereszténység előtti a kereszténység által átvett törvénykultúrába felszívódott mítoszon keresztül mély kapcsolatai vannak Uraltuval, és az örmény hegyvidék korábban ott élt népeivel.

– Mi az oka, hogy ez a kontinuitás nem szakadt meg, hogy fennmaradt több ezer éven keresztül?

– Ennek az oka elsősorban az, hogy két népnél az etnikai, nemzeti identitástudat sokkal korábban alakult ki, mint más népeknél, ennek pedig elsődleges oka a nemzeti vallás, a nemzeti egyház kialakulása. A zsidóknál a nemzeti vallásosság egy nagyon régi dolog; az örményeknél kicsit később – történelmi léptékkel kicsit később – jelenik meg, de így is egy nagyon fontos történelmi időszakkal korábban, mint bármely más európai népnél. Ez pedig a középkor, elsősorban a kora középkor időszaka: az örményeknek a nemzeti egyháza kialakul már a miáltalunk klasszikusnak tekintett időszakban, és át tudja emelni az örménységet azon az időszakon, amelyik teljesen megváltoztatja Európa tudati etnikai térképét, és a Közel-Kelet tudati etnikai térképét is.

– Az írásbeliségnek milyen szerepe van a két nép életében; tehát hogy saját nyelvvel, saját ábécével rendelkezik szinte változatlanul?

– Igazság szerint a héber és az ivrit gyakorlatilag ugyanaz, de a zsidóság a diaszpórában elvesztette a nyelvi kontinuitását. Nem beszélték a hébert – míg az örmény közösségekben a beszélt örmény fennmaradt, és máig is látom, hogy akár itt, Magyarországon is él az örmény nyelv, aminek én nagyon örülök: nagyon fontos. A nemzeti egyház – és akkor az írásbeliség elsősorban egyházias, bár az örmény lírában és a zsidó lírában is sokkal korábban jelennek meg a világi műfajok, a világi líra, világi epika, mint Európa más irodalmaiban -, de elsősorban ez az egyházi írásbeliség, és az, hogy az írott szónak megvan a becsülete, az irodalomnak megvan a becsülete, a tanultságnak megvan a becsülete; ez kiemeli a középkori Európából ezt a két népet. Megtartja azt a tudati kontinuitást, hiszen a tudati kontinuitás igazság szerint a modern világban már igazán az írásbeliségen alapul, tehát a leírott szón. A középkorban mindkét nép – a zsidók korábbtól, az örmények későbbtől – egy terület nélküli államot alkottak. Az államterület megszűnt. Fennmaradt a közösség tudata a diaszpórában, a saját ország iránti vágyakozás, ez folyamatosan termelte a vallásos politikai gondolkodókat, és folyamatosan újra termelte a két nép szellemi potenciáját, annak ellenére, hogy igazán nem tűnt reálisnak sem a zsidók hazatelepítése a Szentföldre, sem nagyon hosszú ideig a független, önálló Örményország megteremtése a nagyhatalmi politikában. Mégis, a nemzeti idealizmus, romantika megteremtette azt a fajta gondolkodást, ami alapja lehetett a nemzetté válásnak. Ami nagyon fontos: hogy ennél a két népnél sokkal korábban jelenik meg a modern európai értelemben vett nemzettudat, mint azoknak a területeknek a más népeinél, ahol végül is a két nemzetállam kialakul. Ennek természetesen az az oka, hogy a zsidó és az örmény nemzettudat Európában, az európai diaszpórában formálódik – elsősorban nem a Közel-Keleten és nem a Kaukázus vidékén, hanem egy európai exporttermék oda. Ezért viszont nagyjából párhuzamos, illetve csak kis késéssel követi a legkorábbi európai nemzettudatok kialakulását. Tehát a XIX. század közepén-végén már kialakulnak azok a fejlett ideológiák, illetve azok a mozgalomkezdemények, amik képesek az európai szellemi áramlatokat transzferálni a Közel-Keletre.

– 1915-ben lezajlott az örmény holokauszt. Hitler Lengyelország lerohanása előtt egy vezérkari ülésen hivatkozott az örmény holokausztra – amiről már nem beszél senki. Most a ’15-ös örmény és a II. világháború alatti zsidó holokausztot próbáljuk egymás mellé tenni.

– Ez egy borzasztó párhuzam tulajdonképpen, igazán nem lehet összemérni; viszont én nem hiszek azoknak a II. világháború utáni elemzőknek, akik azt mondják, hogy a zsidó holokauszt az egyedi és megismételhetetlen a történelemben. Megismételhetetlennek nagyon remélem – bár sajnos nem hiszek benne – de biztos, hogy nem egyedi. Sajnálatos módon nemhogy már nem lehet beszélni& hogy mi már nem beszélünk az örmény holokausztról – de szinte soha nem is beszéltünk róla. Mondjuk úgy, hogy sokkal kisebb volt a publicitása mindig is, mint a II. világháborús eseményeknek. Ennek az oka időbeli és a térbeli eltérésben rejlik. Nem illik ezt kimondani, de a nagyhatalmi politika, sőt, a nyugati közvélemény egészen máshogyan áll hozzá ugyanahhoz az eseményhez, vagy egy ugyanolyan jellegű eseményhez – és különösen egészen máshogyan állt hozzá ugyanolyan jellegű eseményhez mondjuk a század első felében -, ha az egy általuk civilizáltnak tartott vidéken zajlik – mondjuk Európa közepén -, mint ha olyan vadnak, civilizálatlannak és egzotikusnak tartott vidéken, mint Kelet-Törökország. Hogy ezek után később miért nem kerül arra sor, hogy Törökországot éppúgy rászorítsák egyrészt a bocsánatkérésre, másrészt akár az anyagi és erkölcsi jellegű kompenzációra, az ismételten a nagypolitika: Törökországot mindenki támogatja, ki ezért, ki azért. A szovjet politika a húszas évek elején, s a németek a két világháború között támogatják, mert legalább semleges velük szemben. A II. világháború után mindenki támogatja Nyugaton, mert a nyugati szövetség szilárd tagja, a szovjetellenes koalíció vezető ereje a Közel-Keleten, biztos amerikai támaszpont. A török nemzet mindenképpen egy kicsit frusztrált. Egyrészt nagyon nehezen jött létre, nagyon későn, nagyon magányosak a törökök a Közel-Keleten. Az iszlám közösség nem fogadja el őket, mert megtagadták az iszlám közösséget. Nagyon erősen vonzódnának a Nyugathoz. A Nyugat nem fogadja be a modern török nemzetet; mert nagyon fontos nekik a nemzettudat fenntartása, tulajdonképpen mesterséges eszközökkel. A törökök ebben még nem jutottak el olyan szintre, mint az európai nemzetek, hogy képesek legyenek, mondjuk mint a németek, vagy mint akár a magyarok, a saját bűneiket is bevallani.

Hutterer ingrid

Comments are closed.