Forrás: Magyar Rádió

Budapest vendége volt Krzysztof Zanussi – az interjú teljes szövege

2004. október 19., kedd 10:33

– Ön az egyik interjújában azt mondta, hogy Európa szellemi állapota mélységesen zavarodott. Mik az okai ennek a zavartságnak, mit gondol tartós lesz ez, és egyáltalán mit ért ezen?

Krzysztof Zanussi:- Ez egyetemes jelenség, egész Európa tudja, hogy zavarodottak vagyunk, de hogy ez honnan ered, arról különböző vélemények vannak. A dolog pozitív oldala, hogy Európa társadalmi átalakulása igen előrehaladott. Az emberiség történetében ez teljesen egyedi jelenség. Gondolja el, hogy először élünk úgy, hogy ne félünk az éhezéstől, attól hogy télen megfagyunk, ez újdonság. Ráadásul az is újdonság, hogy itt a választás szabadsága, megválaszthatjuk, hogy hogyan élünk, választhatunk az áruházakban, hogy mit csinálunk negyedóra múlva. Ez a kiváltság régen évszázadokon keresztül az elit számára volt fenntartva. Most már a tömegek is választhatnak, szavazhatnak; ez a nemzedék, már megválaszthatja azt, hogy hogyan él – ez a dolog pozitív oldala. De ennek a zavarodottság az ára, mert a hagyományos nagyértékek, amelyek számomra voltak, mintha eltűntek volna. Kérdésessé váltak, ezek az értékek ugyanazok-e, például, hogy boldogak vagyunk-e, ez ugyanez-e, mint százötven évvel ezelőtt? Azt hiszem igen, sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy nem azt, hiszik a szabadság határtalan, mindent megtehetünk az életünkkel, a társadalommal, amit csak akarunk, ez a zavarodottság. Remélem, hogy Európa és a haladó világ újra magára talál, ha nem, akkor hanyatlás, felbomlás, dekadencia köszönt be. Már látjuk a mély dekadencia jelét. Európa demográfiai értelemben nem tud reprodukálódni, ez már elég ahhoz, hogy nyugtalanok legyünk. A Balkánon, a muzulmán országokban, mint Albánia, mely szegények, nincsenek demográfiai problémák, a törökök az irániak növekednek. Miért van az, hogy a gazdag országok, mint például Olaszország deficitben vannak és nem képesek megfelelő nyugdíjat fizetni az öregeknek. Munkaerőt kell importálniuk ahhoz, hogy ezt megfizethessék. Az Egyesült Államokban ezt a problémát nem ismerik, mert ott folytonos a bevándorlás, így teremtik meg a kultúrájukat. De nálunk, Európában jelek sokkal láthatóbbak, ez nyugtalanítóbb. Vagy ötven évvel ezelőtt ha egy ember megkérdezte, hogy melyek a világ legjobb egyetemei; legalább öt Európában volt. Ha ma megnézzük a világ tíz legjobb egyetemét, egyik sem európai. Akkor mi történt a tudományunkkal? A találékonyságunkkal? Ez annak a jele, hogy valami rosszul történik? Kiléptünk az euroatlanti kultúrába, és a túloldalon imponáló dinamizmust látunk, de remélem, hogy a mélyebb források Európában vannak, mert van emlékezetünk, hagyományunk és remélem, hogy Európa visszaveszi vezető szerepét, egyetemes világlátásával. Mert ahhoz, hogy túléljük a globalizáció korát, olyan vízióval kell rendelkeznünk, amely mindenki számára vonzó. A tájföldiek és a pápuák számára is. Ezek értékekről, a családról, az életről, a társadalomról való elképzelések. Megteremtettük mostani képünket, mely egyetemes az emberi jogok, olyan találmány, amely Európa keresztény gondolatára épül, ám ez ma nem elég. Sokkal tágabb és mélyebb elképzelésre van szükség. Én ezt keresem.

– A választás jogáról beszélt. Ön filmrendező, így beszélnünk kell a filmről, a televízióról is. komolyan gondolja-e, hogy a választás joga egyetemes érték. Ugyanis a legtöbb ember a tévé előtt ülve tölti életének jó részét és valójában nem is tudnak választani. Azt hiszem, ez korunknak ugyancsak nehéz kérdése, mi a véleménye erről?

– Azt hiszem, hogy amit ön közvetve érint az antropológiai kérdés. Bízunk-e az emberben, vagy úgy tekintjük, mint egy csecsemőt, akit kézen fogva kell vezetni? A keresztény gondolkodásban ott van az üdvözülés mint az utolsó instancia, amely megadja számunkra az élet értelmét, de ha a tévé előtt ülő ember választásra képtelen csecsemő, akkor a szabad embernek megvan-e az ereje ahhoz, hogy kikapcsolja a készülékét és kinézzen az ablakon. A mai ember, aki igen lelkesülten fogadta a szabadságot, gyakorta megfeledkezik arról, hogy a szabadságnak ára van. A szabad ember nem vezetett ember, hanem olyan, akinek joga van a világ minden ostobaságát megtenni, elpusztítatnia magát és saját világát. Az a probléma, hogy az emberek nagyon szeretik a szabadságot, ugyanakkor távoltartják magukat a felelősségtől. Már pedig felelősek vagyunk az életünkért, mindenki külön-külön. Választás nélkül nem lehet összehozni. De ha rosszul választunk, vétkesek vagyunk – és ez is nagyon fontos. Ez paradox, de ne feledjük, hogy a szabadságnak e paradox volta teljes újdonság. Harminc évvel ezelőtt Európában ez nem így volt. A földrész sokkal hierarchikusabb volt. Ma a szabadság robbanását látjuk, de a gőgét is. a szerénység, a realizmus eltűnt, azt hisszük, bármit megtehetünk, mert szabadok vagyunk, de ne felejtsük el, hogy a rossz választásért fizetnünk kell, tehát aki szüntelenül a tévé előtt ül, fizetni fog. Mert lerombolja a lelkét, azt a lehetőségét, hogy nagyobb legyen.

– Ön úgy véli, hogy eltávolodtunk a zsidó-keresztény örökségtől. De a világ mindig is változóban volt; most más irányt vettünk, vagy pedig rossz ez az irány?

– Ítélni veszélyes és haszontalan is. Ez ugyanaz, mint amikor az éghajlat változását ítéljük meg. Az éghajlat változik, a hőmérséklet némiképp emelkedik, ez objektív jelenség el kell fogadnunk, úgy, ahogy van, viszont arra kell gondolnunk, hogy mit tehetünk a megváltozott körülmények között, anélkül, hogy negativisták lennénk, anélkül, hogy siránkoznánk, máskor jobb volt. Egyszerűen azt kell mondanunk, ez a mi világunk, és ebben a mi világunkban, újra meg kell találnunk az élet értelmét. Ami engem illet, erről az egyetlen ihlető forrás a zsidó-keresztény örökség. Vallásos hagyomány nélkül nem tudom megérteni azt a világot, amelyben élek, de nyitott vagyok minden másra is, ám ha nem értek egyet az eredménnyel, az azt jelenti, hogy a másik megoldás nem jó.

– A mai kultúra, a civilizáció, megőrizheti-e most is azt a helyzetét, amelyet őrizte a múltban, vagy pedig a XXI. század civilizációja, már nem is a kultúra hagyományos értelmére épült. Ez a fogyasztás, a pénz kultúrája, és már egy egészen más civilizáció?

– Az emberiség az évszázadok alatt semmit sem változott. Szeretem idézni Tomasso Lampedusát, a nagy olasz írót, a Párduc című regényét, amelyet Visconti filmesített meg; aki a nagy gondolkodókat idézi. Minden változik és minden ugyanúgy marad. Azt hiszem, az antik Róma korában a boldogság vágya ugyanaz volt, mint ma. Fogyasztás mindig is létezik, fogyasztani nagyon is jó, sokkal többet fogyasztunk, úgy élünk, mint az antikvitás császárai, fogyasztjuk az energiánkat, olcsón átrepülhetjük az Alpokat, nekik ehhez karaván kellett. Nagyon szabadok vagyunk, sokkal szabadabbak, mint az antik kor gazdagjai. De ahhoz, hogy elégedettek legyünk, vagyis, hogy megtaláljuk az élet igazi értelmét, ez minden egyén igazi problémája, és ez semmit sem változott.

– Azt tudni önről, hogy foglalkoztatja a vallás. Második János Pál pápáról dokumentumfilmet is készített. Ön szerint a vallás segítségünkre lehet ebben a helyzetben, abban, hogy mindenki megtalálja a maga útját?

– Azt kell meghatároznunk, hogy mit jelent a hit és mit a vallás, a metafizikai fogékonyság. Mi a titok fogalma? Sokféleképpen láthatjuk a dolgokat, egyesek számára a vallás pusztán rítus, mások számára a hit formája, hiszen forma nélküli hit nem létezhet. Biztos vagyok abban, hogy az emberiség a vallással kezdődött és azzal is folytatódhat. Az a kérdés, hogyan akarjuk meghatározni a mai vallást? Ez vajon ugyanaz a módja-e a vallás megértésének? Nem egészen. Konstantin előtt teljesen más volt a kereszténység. Azt kell boncolgatnunk, hogy mi a vallás? Mik a változó vallás, változó elemei, és mik az örök alkotórészei?

– Magyarország és Lengyelország történelmében vannak hasonló elemek. A közelmúlt történelmére gondolok, a kommunizmusra. Úgy véli-e, hogy ma a két országnak némiképpen hasonló az útja, és így egy kicsit a jövője is?

– Közép-Európában sok hasonló tapasztalatunk van, ez egyesít bennünket, azután a társadalmi struktúrák si valamelyest hasonlók. Mindkettő olyan ország, amely a paraszti és az arisztokratikus mentalitáson alapszik, középosztály nélkül. Ebben különbözőek vagyunk szomszédunktól, például a csehektől, az ő társadalmuk a középosztály kultúrájára épült. Sok a közös elem, túléltünk birodalmakat, regionális hatalmak voltunk, már nem vagyunk azok. A szomorúság nosztalgiája is egyesít bennünket. És a keresztény Európa bástyái is voltunk a törökökkel, az iszlámmal, az örökös invázióval szemben, amely fenyegetett bennünket. Hasznos-e ez a hagyomány a jövőre nézve? Azt hiszem, hogy igen. Úgy hiszem, mi megértünk bizonyos dolgokat, amelyeket Európa többi része nem ért meg. Tehát azért talán vannak közös dolgaink.

Várkonyi Benedek