Benyomult Rafahba az izraeli hadsereg
2004. október 17. 12:39
[MTI]
Az izraeli hadsereg egységei vasárnapra virradóra behatoltak a Gázai övezet déli részén lévő rafahi menekülttáborba – jelentette be egy katonai szóvivő.
A szóvivő elmondta, hogy a katonák házkutatási paranccsal érkeztek. Közölte továbbá, hogy az éjszaka folyamán automata fegyverekből tüzet nyitottak a katonákra, s harckocsi-elhárító rakétákkal is támadták az izraeli erőket, de személyi sérülés nem történt. A katonák leromboltak két házat, amelybe palesztin fegyveresek fészkelték be magukat.
Az izraeli hadsereg mostani akciója során folytatja azoknak a csempészalagutaknak a felkutatását, amelyeken át fegyvereket juttatnak el Egyiptomból a Gázai övezetbe.
Egy másik izraeli katonai forrás szerint palesztinok hét rakétát lőttek ki a térség egyik zsidó telepére, s ott egy házat és több járművet megrongáltak.