Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Lendület és (kar)lendítés

A médiának szüksége volt egy pozitív és egy negatív sztárra

2004. október 15. (4. oldal)

Megyeri Dávid

Ha létezne olyan felmérés, amely a hónap médiaszemélyisége büszke cím adományozására lenne hivatott, arra szeptemberben csakis két közszereplő lenne toronymagasan esélyes. Az egyik Gyurcsány Ferenc, hiszen a múlt hónap végén nemcsak megválasztották a szocialista-szabad demokrata kormány fejének, de kirívóan hatásvadász elemekkel telitűzdelt szereplései, ripacskodásba hajló megszólalásai is erre a kétes dicsőségű címre predesztinálnák. A másik favoritot – aki egyesek szerint még a milliárdos szocialista kapitalistát is lejátszotta a pályáról – Bácsfi Diánának hívják.

Külsődleges hasonlóságokat természetesen nemigen fedezhetünk fel Bácsfiban és Gyurcsányban – már csak eltérő nemük és testmagasságuk okán sem -, megnyilatkozásaikban viszont, bármily meglepő, léteznek párhuzamosságok. Médiaelemzők, többek közt a Political Capital vezetője szerint Bácsfi tudatosan használja a médiát, hiszen nélküle ma is oly kevesen ismernék, mint ezelőtt két hónappal. Azt pedig, hogy az új miniszterelnök minden alkalmat megragad a baráti médiában való látványos megjelenésre, a baloldalon sem tagadhatják. Elég, ha az Andrássy úti fagylaltozásra gondolunk, vagy arra, hogy reggeli kocogására is meginvitálta a hozzá készséges sajtómunkásokat. Lendítsek? – kérdezte az újnyilas vezetőnő őrizetbe vétele utáni szabadon bocsátását követően az őt még éjnek idején is hazakísérő fotósoktól, riporterektől, hogy aztán több percen keresztül pózoljon szinte mozdulatlanul náci kartartással a pesti éjszakában. Lendület, lendítsünk – mármint az ország dolgain – mondogatja az unalomig Gyurcsány a PR-tanácsadói által kitalált hívó szót.

Levonható a konzekvencia: a médiának szüksége volt egy pozitív és egy negatív médiasztárra, akiket az új miniszterelnökben, illetve egy operettnyilasban vélt megtalálni. Utóbbi esetében látszólag csak „bekapta a horgot”, valójában asszisztált egy, az újságírói hivatást is lealacsonyító szomorújátékhoz. Magukat baloldaliként, liberálisként meghatározó elemzők is úgy vélekedtek az utóbbi időben, hogy az állítólag művelt bölcsészhallgatóból a média fabrikált egyfajta sztárpótlékot. De vajon miért nem tette meg ezt előbb? A napi hírek, az európai parlamenti választások utórezgései, majd a nyár óta folyamatos kormányválság közepette elsikkadt ugyanis, hogy Bácsfi Diána és a Magyar Jövő Csoport már június 20. környékén is gyűlést szervezett és kampányolt. Az úgymond hungarista híreket kedvelő baloldali média be is számolt róla, így a Népszabadság és a Népszava június 23-i számában egyaránt foglalkozott a témával. A mostani felháborodás fényében kiváltképp érdekes, hogy meglehetősen empatikus módon közelítette meg a kérdést a legnagyobb kormánypárti napilap, s rövid interjút is közöltek Bácsfival, ahol ő ízelítőt adott céljaikról, illetve saját eszmei fejlődéséről, érdeklődéséről Hitler Mein Kampfjától Mussolini műveiig. Készségesen elmondta már akkor is, hogy áprilisban alakultak és 27 fő a taglétszámuk. Az apropót a kis beszámolóra egyébként az szolgáltatta, hogy plakátokat ragasztottak ki a fővárosban, amelyekkel egy közeli napokban tartandó előadásukra invitálták az érdeklődőket. A cikk egyébként arról is hírt ad, hogy a hungarista csoport tagjai illedelmesen megkérdezték a rendőrt plakáttal a kézben, szabad-e ragasztani, mire ő engedélyezte az akciót. Megjegyzendő: a lap, szokásaitól eltérően, nem szólaltatott meg rendőrségi illetékest, alkotmányjogászt vagy politológust, kommentár nélkül közölte a tényeket. Ugyancsak méltó a figyelmünkre az a fejlemény, hogy semmilyen fejlemény nem volt. Nem követték a cikkeket további tudósítások, írások, az elektronikus média is hallgatott. Bácsfi Diána neve azonban addig sem volt ismeretlen a két kormánypárti napilap figyelmes olvasói számára. Tavasszal mindkét újság előzetest adott már egy-egy előadásáról a rövid hírek között. A kormánypárti média szokatlan hallgatása a Simon Wiesenthal Központ illetékeseinek nyári idelátogatása tükrében még érthetetlenebb. Emlékezhetünk, a Wiesenthal Központ nácivadász akciójával a még élő háborús bűnösök felkutatását célozta volna, Utolsó esély címmel. A történelmi áthallások miatt nagyon is kézenfekvő lett volna, ha a keresett aggastyánok mellett azok a jóval fiatalabb követőik is képbe kerülnek, akikről oly korrekt részletességgel adott ismertetőt két-három héttel azelőtt a Népszabadság és a Népszava.

Ezt követően egészen az augusztus végén indult, hiszterizáló sajtókampányig Bácsfi, illetve hungarista csoportja nevét hallgatás övezte. Azazhogy mégis említette valaki – név nélkül -, az egyáltalán nem politikai prüdériájáról ismert „fiatal baloldali”, vezető Újhelyi István. A Nap-kelte augusztus 5-i adásában Szijjártó Péter fideszes képviselőnek azt vetette a szemére, hogy a pár nap múlva kezdődő Magyar Szigetre, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom rendezvényére látogat el vitatkozni. Többek közt azért tartotta szalonképtelennek a fesztivált, mert ott egy olyan fiatal hölgy is szerepel majd, aki nyíltan hungarista eszméket hirdet. Feltehető a kérdés: a szélsőséges eszmékre oly kényes Újhelyi miért nem akkor szorgalmazta már a Magyar Jövő Csoport elleni fellépést, ha tudott róla? A dolog pikantériája, hogy – mint utóbb kiderült – a Magyar Sziget rendezői augusztus közepén, tehát országos ismertsége előtt jó két héttel sem engedték a fesztivál területére Bácsfit, hiába próbálkozott a bejutással. A külső szemlélő ezek után csak egy következtetést vonhat le: a Hatvannégy Vármegye vezetői határozottabban lépnek fel a szélsőséges eszmék terjesztői ellen, mint a Fibisz, illetve a baloldali kormányzat. Az ügy utóéletéhez tartozik: a Népszabadság szeptemberben a Fibisz honlapja alapján mégiscsak azt írta, hogy Bácsfi ott volt a Magyar Szigeten, ám egy-két nap után helyre kellett igazítania magát.

A válságban lévő baloldal tehát mindenképpen lehetővé akarta tenni az újnyilas tüntetést a Terror Háza előtt, s ezt az is alátámasztja, hogy egy ideig még a megzavarodott rendőrség sem mert eljárni az újnáci csoport vezetőjével szemben. Az igazságügy-miniszter és a belügyminiszter az alkotmányra és a gyülekezési törvényre hivatkoztak, holott az 1947. évi párizsi békeszerződés rendelkezéseit kodifikáló törvény kötelezi az államot a náci szerveződések működésének megakadályozására. Bárándy Péter, az igazságügyi tárca akkori vezetője viszont azt mondta szeptemberben, hogy a Magyar Jövő Csoport nem bejegyzett szervezet, nem létező szervezetekkel szemben pedig nem lehet fellépni. Ez viszont azt jelenthetné paradox módon, hogy minden szélsőséges szervezet működhet az országban, feltéve, ha nem jegyezteti be magát. Még akkor is, ha ténylegesen, deklaráltan létezik. Emlékezhetünk: Bácsfi Diána meg is jelölte a csoport megalakulásának időpontját.

Meggondolkodtató momentumok egész sora valószínűsíti, hogy a maroknyi újnyilas szárnybontogatása nem volt a kormányzat tervei ellen való, hisz így a megroppant baloldal újramozgósítását a bevált recept szerint antifasiszta tüntetéssel lehet „megkoronázni”. A diáklány – akinek édesapja a Nemzetbiztonsági Hivatal főtisztje volt – minden mozdulatáról kellett tudnia a nemzetbiztonsági szolgálatoknak. Személye, tevékenysége ismerős lehetett baloldali körökben, hiszen maga is egy radikális baloldali szervezet aktivistája volt korábban. Feltűnő továbbá, hogy már másfél hónappal a rendezvény előtt bejelentették a rendőrségen az október 15-i, Terror Háza előtti tüntetést, holott a törvény szerint csak hetvenkét órával az esemény előtt kell területfoglalási engedélyt kérni. Takács Albert helyettes ombudsman úgy nyilatkozott, hogy a gyülekezési törvény ma is lehetővé teszi, hogy a rendőrség mérlegelje egy tüntetés jogszerűségét. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány mérlegelt is, nem kevesebb, mint öt alkalommal tagadta meg az engedélyt az utóbbi hetekben az újfasiszta csoport tervezett demonstrációihoz, a forgalom aránytalan korlátozására való hivatkozással. Konzekvens volt, hiszen ugyanezzel az indokkal tiltottak meg kormányellenes demonstrációkat az előző két évben. Önként adódik a kérdés: az Andrássy úton való tüntetés engedélyezéséhez miért ragaszkodik foggal-körömmel, milyen – nem is burkolt – kormányzati elvárásnak kíván megfelelni? Talán Suchman Tamás MSZP-s képviselő tegnapi televíziós nyilatkozata nyújthat ez ügyben eligazítást. A Horn-kormány privatizációs minisztere a minden felelős gondolkodó által elenyészőnek ítélt újnyilas csoport elleni demonstrációhoz való szívós ragaszkodást azzal indokolta: az immunrendszert fel kell ébreszteni a társadalomban, hogy működjön. Nem az a fontos, hogy hányan vannak, mondta ugyanő még napokkal ezelőtt.

A több hete a Terror Háza előtt akciózó, a fasizmus és kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő múzeum előtti járdát szinte barrikáddal elzáró Népszava szerint már az sem fontos, hogy mi ellen tüntetnek. Másként miért is szerepeltetnék a Virággal az újnyilasok ellen című kampányuk transzparensein a nyilaskereszt helyett tévesen a horogkeresztet?

Elítélik a hisztériakeltést. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület – amely a rendszerváltás előtt az egyik elsőnek alakult alternatív civil szervezet volt – folyóiratának Álláspont rovatában A tűrés határa címmel a maroknyi nyilasra hivatkozó hisztériakeltést elítélő cikket tett közzé. A Szombat októberi számában található elemző írás szerint „Az országban virágzik a zsidó közösség, izraeli diákok és üzletemberek sokasága él itt háborítatlanul”. A cikk szerzője kifejti: a mai nyilasok helye a történelem szemétdombján van, „de ne tévesszen meg minket az általuk hordozott üzenet: pár tucat ember plakátol és masíroz, és jelentőségüket a modern média nagyítja fel olyan méretűvé, hogy sokat megélt idős emberek kezdenek félni nemcsak a »fasizmustól«, hanem a demokráciától is.” Hozzáfűzi: bár nem szeretné bagatellizálni őket, de „a nyilasok társadalmi veszélyessége kicsiny, hatásuk a közre minimális. Arra viszont mindenképpen alkalmasak, hogy a baloldal politikai identitását megerősítsék”. A vezércikk írója arra is kitér, hogy az ellentüntetés egyik szervezője, a Mazsihisz csupán identitásképző műpolitikát folytat, mivel – amint írja később – „a hitközség hajlamos arra, hogy egy blokként kezelje a tagolt jobboldalt, s marginalizálja azokat, akiket »jobboldalinak« tart.” A szerző úgy látja, az antiszemitizmus Magyarországon eddig megállt a verbalitásnál. S ez, elnézve az izraeli és a nyugat-európai helyzetet, nem kevés.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001