Forrás: Magyar Rádió

Barrosónak például nincsenek kételyei a leendő igazságügyi biztossal kapcsolatban

2004. október 11., hétfő 18:13

164 olvasás

Az Európai Bizottság elnöke Barroso megerősítette, hogy nincsenek kétségei az olasz biztosjelölttel, a kereszténydemokrata politikus, katolikus filozófus Rocco Buttiglionéval kapcsolatban, és az olasz sajtó is biztosra veszi, hogy ő lesz a szabadság, biztonság és igazságügyért felelős biztos annak ellenére, hogy a homoszexualitást bűnnek nevezte, a nők alapvető feladatának pedig azt tartja, hogy házimunkát végezzenek.

Buttiglione kinevezése ellen még az európai parlament új spanyol, szocialista elnöke is tiltakozott: nem szeretnék ilyen igazságügyi minisztert, Buttiglione azt gondol amit akar, de nem a cukorrépa, hanem az európai polgárok sorsa lesz rábízva – fogalmazott José Borrell.

A Buttiglione körüli vitákra mindenesetre Olaszországból is hevesen reagáltak: meggyőződéseink miatt lassan már úgy bánnak velünk, mint a harmincas években a zsidókkal – hangzott el egy bolognai katolikus találkozón, ahol a katolikus jelképek használatának francia és német tilalmára is utaltak.

Helytelen a történelmi hasonlat – jegyezte meg az olasz zsidó közösség. Az olasz sajtó szerint mindenesetre egy európai biztos-jelöltet sem fognak lecserélni.

Sárközy Júlia (Róma)

Comments are closed.