Forrás: Magyar RádióCamille Saint-Saëns:Sámson és Delila
2004. október 12. kedd, Bartók: 19,05
2004. október 10., vasárnap 23:33
396 olvasás
Háromfelvonásos opera.
A híres francia zeneszerző egyik legnépszerűbb művének bemutatója – Liszt Ferenc közbenjárására – 1877-ben volt Weimarban. A komponista itt már korábban bemutatkozott, mint zeneszerző és zongoraművész: 1. és 3. zongoraversenyét ebben a városban játszotta először. A Sámson és Delilát most parádés szereposztásban sugározzuk, a címszerepeket José Cura és Olga Borogyina énekli, a Londoni Szimfonikusok Ének- és Zenekarát Colin Davis vezényli.
Delila
Sámson
Dagon Istennek főpapja
Abimélek, Gáza szatrapája
A filiszteusok hadi hírnöke
Első, második filiszteus
Filiszteusok és zsidók.
Színhely: Gáza, Palesztinában.
Kor: 1150 Kr.EL.
Első felvonás.
Nyilt térség Gázában. Balról Dágon templomának
portikusa. Mikor felgördül a függöny, számos zsidó – nők
és férfiak – van összegyülve a téren, bánatosan, imád
kozva. Sámson köztük van.
Első jelenet.
Sámson. A zsidók.
Kar (a függöny mögött.)
Óh halljad hő imánkat!
Isten ! Mindenható”.
Im népedet földig sujtá a bűn !
Nézd nyomorát, jaját, és végre szánjad !
Vétke miatt már haragudni szűnj !
A nők.
Elfordult tőlünk egykor a te orczád,
És engedéd, hogy győzzön a pogány
(A függöny fel.)
A teljes kar.
S ah most szabad sohse légyen ez ország ?
Hát mindig zsarnok ül e nép nyakán ?
Hát hasztalan könyörög neked ajkam ?
Mondjad, Atyám, nem hallod meg igém?
Minden hiába ? Nem segítesz rajtam ?
Füled süket, a midőn szólok én !
Kifoszta minket elleninknek karja.
Oltárid, Isten, mind csuffá tevék.
Szétszórva bolygunk erre, arra
Bemocskolák Izrael szent nevét.
Nem vagy-e már a gyámol és a támasz.
Ki Egyiptomból kihoztad nemünk ?
Isten ! Mindenható ! nem segítesz, de támadsz.
Hajdan velünk, mért vagy ma ellenünk ?
Sámson.
(Kilép jobbfelől a tömegből.)
Óh nép, e jajt hagyjad abba,
S dicsérjed Őt, ki népünknek mostan is apja
Azt súgja szivem, hogy az óra közelget,
Melyben nekünk bocsánatot ád és kegyelmet.
Érezem, érezem : az Úr beszél ma hozzám”.
Az örök Jóság s Irgalom,
Az tekint ránk, szánakozván
E rémes nyomoron.
Népem, törd össze lánczod
Állitsd ujra fel
Templomid , Izrael !
Kar.
Óh jaj, hiába intesz !
Óh jaj, hiába mindez !
Kardot., szólj, hol lelünk,
Ha ellenségink jönnek?
Nincs semmi fegyverünk,
Csak a jaj és a könnyek!
Sámson.
Kishitü ! nem tudod,
Hogy az, kivel az Ur van,
Még el sohse bukott ?
Elfeledted a multat,
Őseink korát ?
Óh, hát nem tanultad,
Szólj, a csudák sorát,
Mely mindég megújúlhat?!
Óh, hát elfeledéd,
Tenger hullámin át
Őseid seregét
Hogy” vezérelte át ?
Kar.
Ah az a kor letűnt,
Melyben gondolt miránk is,
Melyben színe elé
Eljutott az imánk is !
Sámson.
Ne tovább – bűn ez igéd !
Halálos bűn e kétely!
Várva Isten kegyét
Most imádkozni térdelj !
Kérd istent, a csatán
Legyen vezérünk, hősünk ;
És menjünk azután
Tudom, érzem, mi győzünk !
Had ura ! légy velünk,
A pogányt suj tsuk porba !
Erősítsd fegyverünk
Hogy ne érhesse csorba.
Kar.
Az Úr vagyon vele,
Az Úr szól lelke által.
Balga mind, e szó után
Ki harczra kelni átall
Fel ! jerünk véle hát
Levetni szolga jármunk.
Jehova viszi őt
A merre ő, arra járunk !
Második jelenet.
Ugyanazok. Abimélek, utána filiszteus katonák.
(Abimélek balfelől lép be, nyomában a katonák.)
Abimélek.
Ki az, ki zajt üt e helyen ?
Ah ismét ez a léha csűrhe,
Mely nem tanulja meg sosem,
Hogy a jármot békébe tűrje.
Ugyan már, ne gyászoljatok,
E sírást, rívást únva hallom.
Annyit mondok : még megsokallom,
S még rosszabb is lesz sorsotok.
Az Úrra, kihez esd igétek,
E jajgatás sohse hat
És szolgaságtok, elhigyétek,
Örök időkig megmarad.
Ha van hatalma, lépjen közbe
Hadd lássuk végre, mit teszen !
Mig lánczotok nem zúzza össze:
Addig létét el sem hiszem.
Dágon isten, az kimutatta,
Hogy ő az Erő, az Ész !
Előttünk ő jár minden hadba”,
S megsegít, ha nagy a vész.
Istenségetek, a gyáva,
A miénk elül elmenekült,
Mint galamb fut, holtra válva,
Melyet sólyom karma üld
Sámson (ihlettel.)
Ő téged gyalázott, nagy Isten,
És a föld meg nem indult belé ?
A latort még el nem nyelé ?
Az angyalok kezébe
Megcsillan már a kard,
És szent haragtul égve,
Haduk a földre tart.
Ah tudja már a sátán,
Hogy feléje ki jő
Az égnek sergét látván
Már futni készül ő !
Igen, tudd meg, az Úr,
Ma minket megboszúl,
Hallom már odafent,
Megdördülni a mennyt,
Véle szemben megállni
Nem bírt senki még,
Mert összeomlik bármi.
Villáma hogyha ég.
Abimélek.
Megállj, vakmerő ! szót se immár !
Elér bosszúm tüze mindjár
Sámson.
Izrael ! légy szabad.
Törd össze lánczodat!
Az örökkévaló
Minden vésztől megó.
Nagy Isten ! halld szavam”
S úgy, mint hajdan tevéd
Kemény csatáiban
Ezt a népet te védd !
Zsidók kara.
Izrael, légy szabad ! stb.
Sámson.
Fel a vészt te idézed
S te szabsz néki határt;
Szemöldök-rebbenésed
Lelohasztja az árt.
(Abimélek, kardot vonva, ráveti magát Sámsonra ;
ez kirántja kezéből a kardot és földhöz sujtja.)
Abimélek (elesve.)
Segítség! (meghal.)
(A szatrapa kíséretében lévő katonák segítségére
akarnak rohanni, de Sámson visszaűzi őket kardjával a
szín jobb felére. Mind meg vannak rémülve. Óriási a zür-
zavar. Sámson és a zsidók elvonulnak jobbfelől.)
Harmadik jelenet.
(Dágon isten templomának kapui megnyílnak. A
főpap, számos szolgától és őrtől követve, lefelé halad a
lépcsőkön, aztán megáll Abimélek holtteste előtt. A filisz-
teusok hódulattal helyet engednek neki.)
Főpap. Abimélek. Filiszteus. Katonák. Őrök. Szolgák.
Főpap.
Mit látok ? Abimélek !
Megölték őt e szolgák ?
S itt álltok tétlenül
Hamar, üldözni őket !
Ez a tett vért kíván.
E sehonnai nép
Mind vesszen még ma el!
Kegyelmet egy se lel.
Első filiszteus.
Azt hivém, ereimben
Megfagyott mind a vér,
S hogy már hiába minden
A kardom mit sem ér !
Második filiszteus
Érzém, erőm kilobbant
S hogy mitsem kezdhetek,
A szívem félve dobbant
A karom reszketett.
Főpap.
Gyávák ! Ti nőknél is pulyábbak
Hát ti futtok a harcz elül ?
Hát úgy féltek a Jehovától,
Hogy szíveteknek vére hűl ?
Negyedik jelenet.
Voltak. Hadi hírnök.
Hírnök.
Uram ! A vakmerő zsidó had
Mindent szétdúl, a merre megyen.
Láttam magam a lázadókat
Pusztítani völgyön-hegyen.
Hírnök. Elsö és második filiszteus.
Velök, kiknek Sámson a hőse,
Ma, jaj, úgyse harczolhatunk !
A bérczek közzé elrejtőzve
Sirjuk el gyalázatunk.
Főpap.
Átok a zsidók nemzetére !
Ahány van, vesszen el !
Senki e harczot túl ne élje !
Pusztuljon Izrael !
Átkozott legyen a vezérük,
Ki ránk hozá e bajt !
Magam dobom e gazfi testét
A kutyák elébe majd !
Teljék átkom be rajt?! .
Anyja szintén csúful veszszen
Minek szülé meg őt
S lányt is csak álnokot szeressen,
Kajánt és hitszegőt !
Átkozott legyen Jehovája,
Szentélyt ne kapjon sosem !
S hol az imát hiába várja,
Az oltárt födje szenny !
Legyen átkozott mind, de mind !
Első és második filiszteus.
Jaj el kell hagyni házunk,
Szántóink, rétjeink.
Bérczek közt kell tanyáznunk,
A hol tán béke int !
(Eltávoznak, magukkal vive Abimélek holttestét.
A mikor a filiszteusok s nyomukban a főpap elhagyja a
színt: zsidónők és aggastyánok lépnek be jobbfelől. A
nap immár egészen fölkelt.)
Ötödik jelenet.
Zsidónők és aggok Később Sámson, követve a
győzedelmes harczosoktól.
Agg zsidók.
Áldjuk az Istent !
Fennen dicsérje ajkunk,
Zengjünk háladalt !
Hallva imánk s könyörülve mirajtunk
Szerzett nagy diadalt.
Ki gyönge volt, im az leve hőssé,
Erőst ki földre ver
Im elnyomóit a szolga legyőzé
Láncza porban hever.
(A Sámsontól vezetett zsidók belépnek jobbfelől.)
Egy agg zsidó.
Megbüntetett, mert elfeledtünk
Törvényt, írást hitetlenül,
De a hogy ujra hívek lettünk
Már el nem fordult szónk elűl !
Szólt: Többé rabnak meg nem hagylak ;
Nossza fel, most harczolni kell.
Én, én vagyok ura a hadnak,
Ki győzelemhez viszlek el !
Agg zsidók.
Kegygyel nézett mennyei trónján
Sínylő népe felé.
Zengjen az ének bérczen meg rónán,
Jármunk” széjjeltöré
Fennen dicsérje ajkunk,
Daloljunk háladalt!
Hallva imánk
S könyörűlve mirajtunk
Szerzett nagy diadalt.
Hatodik jelenet.
Sámson. Delila. Filiszteus nők kaxa. A zsidó
aggastyán. Zsidók kara.
(Megnyílnak a Daígon-templom kapui: Kilép Delila
a, filiszteus nők, virá.gfűzérrel liezökben.)
Filiszteus nők.
Tavasznak virágit hozzuk eléd,
Diszitni a győzők hadseregét.
Mint összeolvad az illatárral
A víg madárdal:
Úgy száll dalunk is véle fel,
Dalunk, mely téged ünnepel
Az ifjukornak édes varázsa
Hozzon most mámort, élvet a gyászra. .
Érezze keblünk,
Élesztve kedvünk”
Hogy” járja által a földi menny :
A szerelem !
Delila.
Dalom, zengd e háboru hősét,
A ki úr az én szívemen.
Intsed őt : jobb a szerelem,
Mint a dicsőség !
Óh kövess hát, jöszte már;
0ly kies Szoreknek völgye!.
Jer, ott van apáim földje,
Hol Delilád hő csókja vár.
Sámson (félre.)
Isten, mint a nagy viadalban,
Tedd erőssé most is szívem,
Tedd, hogy szavát el ne higyem,
Csábításít hogy meg ne halljam !
Delila.
Óh jer, teérted állok itt !
Ne menj el Delila nélkűl;
Im Sáron rózsaszálait
Miattad tüzém fel ma ékűl !
Agg zsidó.
Eredj fiam, óh fuss e lány elől,
Mert jaj neked, ha megejt a csábja,
Mert jaj neked, hogyha bízol szavába !
Fusd e kiyót, mert aérge öl.
Sámson
Én istenem, fedd el szemem,
Hogy mind e báj meg ne igézzen
Ne kelljen, ha rám néz e két szem,
Mindent elfelejtenem.
Delila.
Bár a rózsák illatozók,
Jobb ajkaim illatárja,
Füge s gránát édes bárha,
De ajkamon édesb a csók !
Jőjj, és két karod öleljen engem,
Már a csókod rég szomjuzom,
Jőjj, te büszke czédrusom,
Várlak im, hő szerelemben.
Ah, jer
Sámson.
Oltsd e lángot, mely emészt,
Mely fölperzsel bennem szívet, észt !
Örök bírám,
Tekints ma szánakozva rám!
E küzdelemben
Ne hagyj veszni engem !
Agg zsidó.
Oh jaj neked,
Hogyha ma lelked gyönge !
E csalfa nő e csáb megett
Fulánkot rejteget.
S majd nem leszen pilládnak annyi könyje,
Hogy bűnödért kibékítsd az eget.
A Delila kíséretében levő lányok tánczra kelnek,
lengetve füzéreiket és mintegy csábítva a Sámson har-
czosait. Maga Sámson, nagy izgalomban, hiába igyekszik
elkerülni Delila tekintetét. Kénytelen-kelletlen követi
minden mozdulatát Delilának, a ki a lányok körének
közepén állva, szintén részt vesz kéjes mozdulataikban.
Dágon papnőinek táncza.
Delila.
Ha vége a télnek,
A kert ujra éled
S örvendeni hív,
És százféle vágygyal,
Mohó szomjusággal
Van telve a szív.
Már zöld a fa lombja,
Már szirmát kibontja
A virágkehely,
Már kettesben élni,
Már csókot cserélni
Vágyik a kebel.
Dicsérik az orczám ;
Mi hasznát veszem,
ha nem tér be hozzám
Az én kedvesem ?
Ah, várva remélve
Igy tengek magam
S multam annyi élve
Emlékembe” van
(Sámson felé fordulva.)
Ha jő ma, az estve,
Én lépésit lesve
Ott várom meg őt
A forrás előtt.
S ha, megjönne végre,
Elfelejteném,
Mennyi volt a vétke,
Szenvedélytűl égve
Alkonyatnak idején
Mennyit vártam én !
Agg zsidó.
A sátán küldte e nőt fel tenéked,
nyugalmadat hogy elveszd általa.
Óh jól vigyázz, mert a lángja megéget,
Még kárhozatba sodor bájdala.
Delila.
S ha megjönne végre stb.
(Delila énekelve felhalad a lépcsökön, csábító te-
kintettel nézve vissza Sámsonra. Ez, mintegy megigézve,
küzd magával, habozik, s mutatja, lelke mennyire fel van
indulva.)
Függöny.
Második felvonás.
– A szóreki völgyben. –
Balról Delila háza, előtte hönnyü stilü portikus;
körülötte buja keleti növényzet, kúszó indák. Mikor föl-
gördül a függöny, beáll az éjszaka, mely a felvonás fo-
lyamán mind sötétebb lesz.
Első jelenet.
Delila.
(Még dúsabban van felékesítve, mint az első fel-
vonásban. Mikor felgördül a függöny, háza kőzelében
álmodozva ül egy kősziklán.)
Ma Sámson el fog jönni lakomba,
Ma meglesz, mit szívem ohajt !
Óh én lelkemnek bosszuszomja,
Ki foglak ma olthatni majd !
Szerelem, te segítsd gyöngeségem,
Hadd, hogy győzzek te általad.
Engedd, hogy Sámson fogva légyen,
Ha holnap reggel megvirad.
Látom én, menekülni vágyik,
Hogy futni, feledni akar
Óh de sohse birja sokáig:
Visszahozza szíve hamar.
Nekem rabom ! Bátyáim félve
És reszketőn kerülik el ;
S én gyönge leány bírok véle,
És lábaimnál térdepel.
Hiába légyen hősi volta
Óh győzd le, győzd le, szerelem !
A ki egy ország lánczát oldja:
Hadd veszszen el bilincsernen !
Második jelenet.
Delila. Főpap.
Főpap.
Áthaladtam a bérczen,
Fölkeresni lakod
Megóva minden vészben
Maga Dágon hozott.
Delila.
Apám, légy üdvözölve !
Vigasz, ha láthatunk
Itt a szóreki völgybe
Főpap.
Ah leszállott napunk!
Ránk e harczok lefolyta
Gyászt hoz egyre még ;
Sőt immár tegnap olta
Városunk is övék.
Sámson nevét ha hallják
Meg nem állnak emberink !
Ugy félik már a karját,
Hogy szalad tőle mind.
Ő istenétől nyerte
Azt a szörnyű erőt,
S hogy bátor légyen lelke
Bármily ellen előtt.
Még anyja nem szülé meg,
Már kiválasztá az Úr,
Hogy egykor nemzetének
Szolgáljon támaszúl.
Delila (keserüen.)
Tudom, hogy karja mellett
Nádszál más ezeré –
Ah, ő akármit merhet
Nem köt senki belé !
Főpap.
Már egyszer, látva bájad”,
Annak rabja lett
Most kerüli e tájat,
Már talán elfeledt.
Most azt beszéli népe,
Hogy feléd sose jár,
Hogy már nem jutsz eszébe,
Mindennek vége már.
Delila.
Tudom, családja kéri
És egész Izrael,
De bár százszor igéri,
Ő nem, ő nem hagy el !
Tudom, akárhogy küzdjön,
Örökké a hivem ;
Hogy engem ő elűzzön,
Attól nem fél szívem.
Bármi hőssé válik
Odakünn a csatán:
De rabom mindhalálig,
Ha csókolhatja szám ?
Főpap.
Hát kérlek, törd ma össze
Ezt a gígás erőt,
Hogy ma gúzsba kötözze
A filiszteus őt.
Oh add el nekem rabodat,
És szabd meg az árát magad.
Nem fogom sokallani béred,
Legdrágább kincseim ha kéred
Delila.
Nem csábít engem ilyen haszon
Kincseidet én nem szomjazom.
Én bosszura, bosszura vágyva,
Viszem majd ez embert igádba.
Te azt hivéd, hogy szeretem,
De hályog volt a szemeden ;
Óh bárcsak lenne már á foglyod:
Hisz úgy gyűlölöm, mint a poklot !
Főpap
Gyűlölöd ? Óh ezt gondolám,
Dicső leány !
S ujjongva érezem,
Hogy bizhatom a szódba !
De tudni akarom,
Próbáltad-é vajon
Kész-e bármire érted ?
Sikerűlt-e a próba?
Delila.
Ah, már háromszor kérdezte tőle szavam,
Erejének a titka hogy mibe” van.
Ölelém, csókolám, szüntelen azt remélvén,
Hogy elolvashatom titkait lelke mélyén,
De óvta Istene,
Füstbe szállt a remény,
S mit tudnom kellene, –
Meg nem tudhattam én.
Színleltem, hogy gyötör,
Hogy megőrjít szerelmem,
És hogy égi gyönyör,
Hogyha átkarolja mellem.
De ah, ki tudja mért,
Mind e csel czélt nem ért.
A mint elhagyta párnám”,
Ujra harczolni tért.
De ma megláthatod,
Hogy bilincs lesz a testén.
Már multkor sáppadott,
Midőn faggatni kezdém.
Most van épp” uton,
Hogy hozzám jőjjön el;
Ha ma kérdem, tudom,
Hogy most végre felel.
Ha könnyem majd omol
Nem használ néki bármi,
Ha szóm ma ostromol
Nem bir majd ellenállni
Főpap.
Istenünk, azt hiszem,
Diadalhoz viszen
Hogyha ő érte harczol,
Nem gyönge senkisem.
Delila.
Óh addig nékem nyugtom nincsen,
A mig nem láthatom bilincsben,
A mig nem a porba verem
Te általad, óh szerelem !
Föpap.
Óh jó, hogy addig nyugtod nincsen
A mig nem látod őt bilincsben,
Mig nem lesz a porba” lenn
Te általad, óh szerelem !
Te vagy a honnak bosszulója !
Mi név vár rád, ki ilyet tenni bír !
S mi hír !
Delila.
Vagyok a honnak boszulója!
Mi büszke név ! Mi hir !
Főpap és Delila.
Fogadjuk esküvel
Hogy Sámson veszszen el !
Halál ! Halál rá !
Néki pusztulni kell !
Főpap.
Azt mondtad, ide jö ?
Bizonyos vagy-e benne ?
Delila.
Bizonyos.
Főpap.
Akkor én elmegyek leshelyemre
S majd aztán megjövök rejtek ősvényeken.
Néped sorsa kezedbe” van, én gyermekem ;
Keresd ma gondosan az ő rejtélye nyitját,
Meg kell tudni ma még erejének a titkát. (El.)
Delila (a szín balfelére megy át, a ház portikusához és
meregve nekitámaszkodik az egyik pillérnek.)
Óh lehet-e, hogy mégse jő ;
Hogy már kialudt szenvedélye !
Nem tűnik most se még elő –
Hasztalan tekintek az éjbe !
Óh jaj ! Tán mégse jő !
Harmadik jelenet.
Sámson bejö jobbról ; izgatottnak, zavartnak, ha-
bozónak látszik. Körülnéz. Az éj mind sötétebb lesz. A
távolban villámlik.
Sámson. Delila.
Sámson.
Hasztalan küzködém,
Itt vagyok im megint
A szívem erre von, hiába mind !
Szól az ész, menjek el,
Hogy e hely leszen átkom
De hajh mikor e hely
A legszebb a világon !
Delila (Sámson felé siet.)
Te vagy ! Te vagy hát, kedvesem !
Óh te édes, te drága,
Már jöttöd” mi rég lesem
Kimondhatatlan vágyba!
Hozott az ég, óh én királyom !
Sámson.
Ne szólj, ne üdvözölj . . .
Ah, a bűn utja ez ;
A szégyen szinte megöl !
Delila.
Óh Sámson ! Te hősöm, beszélj, mi Ie ?
Mi gyászfelleg ül ma terajtad ?
Kezem”, mondd, miért lököd el ?
Miért vonod el tőlem ajkad?
Sámson.
Szívem tiéd régóta már,
És a tiéd lesz, a mig élek.
Én angyalom, te drága lélek:
Immár üdvöm végére jár
Delila.
Mit beszélsz, én uram ? Ne rémíts e szókkal !
Hallanom őket borzalom !
Jaj nekem, megúntad karom,
Beteltél a Delila-csókkal !
Sámson.
Óh nem ! De szólít istenem,
És hangja túlharsog szódon.
Drágám, mennem kell s küzdenem,
Nem szabad haboznom, se zúgolódnom
A rám bizott nagy tisztemen.
Izrael szabad lesz nemsokára,
S úgy akarta az Alkotó,
Népem üdvét hogy kezemtűl várja!
Maga Isten mondta nekem :
„Óh kelj fiam, és égi hittel
Vezesd a harczba nemzetem,
És vége lesz nyomorának, hidd el !”
Delila.
Mit nékem a hit meg a harcz
hogy ujra szabad lesz-e néped,
Csak azt .látom : menni akarsz –
Hogy karjaimbul magad kitéped !
most látom, hogy őrűlt valék,
Midőn hivém sok esküvésed !
Ki hitte vón” pár napja még,
Hogy majd szivem igy összevérzed !
Sámson.
Ne szólj ! Ellenállni nem szabad
A mennyei rendeletnek
Ne sírj ! A szívem megszakad. . .
Delilám, Delilám ! Szeretlek !
Delila.
A ki szól veled ajkamon át,
Hatalmasabb úr istenednél
Neve szerelem ! Halld szavát,
Ha egykor igazán szerettél!
Fogadtad – Óh szép idő ! –
Enyém leszel élve, halva.
Hogy a szerelmed mily tünő
Most, óh most tudom, te csalfa !
Sámson.
Szavad őrült ! Bennem kétkedel,
Ki szerelmem Isten ellen védem,
Ah, mitse bánom, veszszek el !
Az ég lángja bűntesse vétkem”.
Bár éjek csúfos kínhalált,
Mint hitszegő és mint eretnek
Szavam mégis igy kiált:
Delilám ! Szeretlek !
Delila.
Kinyíl szívem neked,
Mint a rózsakehely,
Ha a hajnal kelti csókkal.
De kérlek, óh uram, mért némul ajkad el
Szárítsd könnyem” édes szóddal !
Óh mondd, hogy Delilát
Szereted, mig csak él !
Óh esküdj néki most is,
Mint előbb esküvél.
Ah, csak szívd a csókot számról !
Mily gyönyör, mi kéj, mi mámor !
Szellő mikor fuvall
Megremeg a kalász ;
Szivem is igy reszket éppen,
Ha téged szólni hall,
Ha mint bűvős varázs
A te hangod száll a légben !
Hamar repűl a nyíl,
Mit a harczos kilő
Delilád szintígy repűl,
A te lépted ha jő.
Sámson.
Én gyöngyvirágom, ne folyjon könnyed értem
Óh, hisz ha kell, odadom neked éltem.
Delilám ! Szeretlek !
Delila.
Nem, nem ! Te ámitasz !
Tán mindez nem igaz…
Hogyne kellene félnem,
Mikor én, balga lány,
Nemrég tapasztalám,
Hogy tréfát űzöl vélem.
Sámson.
Kedvedért – nem látod-e hát?
Felejtem az égnek urát;
Ki rám ilyen nagy kegyet áraszt,
Hogy engem ezrek közül kiválaszt !
Delila.
Az Úr ! Ne idézd mindig őt
Hadd el, hogy erre s arra rendelt,
Hogy tőle való az erőd,
Anyád is hogy ő neki szentelt.
De mit fogadott meg neki
Hőssé hogy” levél, óh mondjad!
Nagy titkodat mely elfedi,
Vonjad el a fátyolt, óh vonjad!
Sámson.
Delilám ! Ez örök titok. . . .
Erről véled nem szólhatok.
Delila.
Hát nem bizol ennyire bennem ?
S hiába könyörg a szavam ?
Előttem titkod ha van,
Én nem bizom e szerelemben.
(Villámlik és mind közelebbről mennydörög.)
Sámson.
Ne kérd ! Nem mondhatom meg.
Föl nem lebben sohasem e fátyol:
Hadd e titkot szívem fenekén
Delila.
Óh én botor, hogy esküd elhihetém !
Sámson.
Megtudni ezt hiába vágyol !
Delila.
Nincs rajtad erőm
Mert néked nincs szerelmed,
Annak, ah ! vége lőn,
S ott, hol az volt, gyanu termett.
Mert én kérlek, hogy titok
Miközöttünk ne légyen
A szivem gyanúsitod…
Óh jaj nekem, mi szégyen !
Sámson.
Végtelen fájdalom
Sujtja lelkem a földre,
E jajt már nem birom
Már szívem összetörve
Delila.
Odadtam ő neki
Szépségem, ifjuságom ;
Most mindezt megveti…
Már csak halni, halni vágyom.
Sámson.
Én istenem, ne hagyj el, óh ne hagyj !
Delila.
Nem szólok már veled ;
Szavam elfojtja könnyem.
Menj s kerüld e helyet !
Hagyj elvérzeni csöndben !
Sámson.
Ne gyötörj !
Delila.
Titkodat!
Sámson.
Nem szabad !
Delila.
Jól figyelj !
Utólszor kérlek, mondjad el
(Villám, dörgés nélkül.)
Sámson.
Nem látod-é, leány
Az ég villáma, fényit ?
Most az Úr tekint le rám;
Az Úr haragja rémit !
Delila.
Ejh, bohó, sose félj! Jer!
Sámson.
Nem ! Menj, óh menj !
Delila.
Ejh, mit bánod e dörgést?!
Sámson.
Intve szól Jéhova:
Ez az Úrnak szava !
Delila.
Gyáva ! Jól van tehát
A szívem megvet. . . Eredj !
(A ház felé szalad; a vihar elérte tetőpontját. Sám-
eon, felemelve karjait, az istentől látszik segítséget kérni.
Aztán Delila után veti magát, ujra megáll, tétovázik, s
végre ő is berohan a házba. – Jobbról filiszteus katonák
jönnek, csöndesen közelednek Delila házához. Ez
megjelenik a ház terasszán. Hatalmas villámcsapás.)
Hamar. filiszteusok !
Sámson.
Árulás
(A katonák berohannak a házba,)
Függöny.
Harmadik felvonás.
Első kép
A gázai börtön.
Első jelenet.
Sámson, lánczra verve, megvakítva, nyirt hajúan
kézimalmot forgat. A színfalak közt a zsidó rabok kara.
Sámson.
Nézz rám, óh Istenem, e szörnyű ,jajban,
És szánakozz, óh szánakozzál rajtam !
Beösmerem, hogy szívem vétkezett,
hogy méltán érzem bűntető kezed.
De tán, Uram, már a mérték betellett,
Óh végre már vedd el tőlem e kelyhet.
Már vak vagyok; minden ember gyaláz,
Gúnyt űz velem, kikaczag, megaláz !
Kar (a szín mögött.)
Beszélj, mért feledted Isten szabásait,
Romba döntve fajod házait !
Sámson.
Izrael már remélni se mer ;
én mégis bízom az Úrba”,
hiszem, megsegíti újra,
Hogy lánczon nem soká hever.
Mert végtelen az ő szíve kegyelme,
Irgalma kútfeje el nem apad ;
Hivőnek ajkán sóhaj nem fakad,
Melyre az Úr Jehova ne figyelne.
Kar.
Isten meghagyá teneked,
Hogy harczba vidd rab nemzeted.
Sámson! Mért feledted a .törvényt?
Sámson, nem kerűlted az örvényt!
Sámson.
Népem, ez a nagy siralom
Ez a gyász, mely betölti odúmat:
Már nem bir;ja fokozni búmat,
Oly óriási már jajom !
Engesztelésül vedd el éltem,
Hisz legnagyobbat vétkezém.
Istenem, bűnhődjem én –
s ne bűntesd Izraelt meg értem !
Kérem, várom a bűntetést
És karod, mely lesújt, áldva áldom,
Ám e népről múljon mára járom.
Kar.
Te elmentél egy asszonyért,
És nem törődtél hajh, mivélünk ;
S minden nyomorunk visszatért,
És újra foly könnyünk s a vérünk !
Mért hogy nem kerűlted az örvényt,
Sámson! Mért feledted a törvényt ?
(A filiszteusok belépnek a börtönbe, leoldják Sám-
sont bilincseiről és magukkal hurczolják.)
Változás
Második kép.
Dágon templomának belseje. Az isten szobra ; áldo-
zati oltár. A szentély közepén két márvány oszlop, me-
lyek támogatni látszanak a mennyezetet.
Második jelenet.
A főpap. Delila. A flliszteusok.
Dágon főpapja, körülvéve a flliszteus főnemesektől.
Delila, környezve ifju nőktől, kik virággal vannak diszítve
és serlegeket, kancsókat tartanak kezökben. A templom-
ban nagy tömeg. Nappalodik.
Kar.
Eltűn a, homály és im, jön a fény,
Már kicsillan a nap az ég peremén,
De azért dalaim még tovább is zengnek
A Szerelemnek
Nagyobb gyönyört
Nem kinál a föld !
Te Fény odafent,
Köszönt a dalom ;
Légy áldva, te szent
Égi hatalom,
Ki szerelmet nyujtasz, .
Te ki lángra gyujrasz,
Óh halld, óh halld
Ezt a háladalt !
És ezt az üdvösségünk
Ujítsd meg minékünk!
Bacchanal.
Harmadik jelenet.
Ugyanazok. Sámson, (kit egy gyermek vezet be.)
Főpap.
Jövel! Te hős, kit bámul Izrael !
Jövel és ünnepünknek a fényét emeljed !
Delila, rajta hát, töltsd meg néki a kelyhet,
A mézes ital üdítse fel !
(Sámsonhoz.)
Köszöntsd e bort a lányra,
Kit csókolt az ajkad
S a ki erőt birt venni rajtad !
Kar.
Sámson! Mind iszunk ma veled,
Éltetve őt, szived szerelmét !
Bortul az ember bajt feled
Igyál és vidúljon föl elméd !
Sámson (félre.)
Fáradt lelkem szintete alélt,
Óh ne hadd, hogy tovább is fájjon !
Uram ! a mely re oly rég vágyom
Óh engedd elérnem a czélt !
Delila
(közeledik Sámsonhoz, kezében serleggel.)
Add kezed, Sámsonom, add,
Hadd jelöljem meg én utad.
Majd vezetlek, úgy, mint régen,
Szórek árnyas ligetében
Bizalmas tanyánk felé…
Óh mondjad, emlékszel-é ?
Elfeledéd azt az estét,
Melyen magamba” valék,
Melyen te csókomat esdéd
Oly lázban, mint soha még…
Úgy-e bár jut még eszedbe,
Hogy” pihent kezem kezedbe!
Bolond! Csak színleltem ám,
Játsztam csupán a szerelmet,
Mindig hazúg volt a szám :
Mert nékem titkod kellett !
Én a sárba estem alá,
De lánczot verettem terád is ;
(Magára mutat.)
Itt van az, ki megbosszulá
Istenét, nemzetét s önmagát is!
Kar.
Ime ő megboszulá
Istenét, a népét s magát is !
Sámson (félre.)
Parancsaid nem hallgatám,
Vakká tett szívem szenvedélye ;
Sodort e léha nő után
És becstelenné lettem véle.
Főpap.
Dalolj nekünk, azt akarom,
Nézd. szived bálványképe ott áll !
Dalold a dalt, mit egykoron
Szép szemérül zengeni szoktál.
Vagy kérd urad, hogy nézne rád,
élesztené szemed világát,
S ha ily csodát tesz Jehovád,
.ajd hiveim is őt imádják !
De könyörögnél bárhogyan
Hatása, fikarcznyi se lenne.
Őt szidja, gunyolja, szavam
Mert kész nevetség hinni benne.
Sámson.
Istenem, s te szólni hagyod,
Hagyod ajkát gyalázni téged ?
szidalomnak nem vetsz véget ?
És nem sujt le rá haragod ?
Ah, e szókat ne nézd el néki,
Hadd büntetnem őt, Istenem
Nyisd ki, perczre bár, szemem,
Legyen erőm megint a régi !
Kar.
Hahahah ! Hahahah !
No lám, a vén bohó !
Dühe kaczagtató.
Egy lépést nem bir tenni,
És még ijesztget !
Vigyázz, vigyázz,
Hisz semmitse látsz !
Erőd is, úgy-e semmi ?
Föpap.
Jer Delila ! Áldjad Dágont velem,
Mert Dágoné a győzedelem.
Óh fogd te is az ünnepi kelyhet,
És áldozattal Dágont ünnepeljed
(Delila és a főpap az áldozati asztal felé haladnak
és felveszik az ott levő kelyheket. A virággal ékített ol-
táron már lobog a tűz. Delila és a főpap a kelyhekböl
ital-áldozatot mutatnak be, a szent tűzbe öntve a bort.
A láng felcsap, aztán eltűnik, a harmadik versszakasznál
pedig ujra magasan lobog. Sámson a szín közepén ma-
radt, mellette a gyermek, a ki vezeti. Le van sujtva a
fájdalomtól és imádkozni látszik.)
Delila, Főpap.
Hála neked, Uram,
Hogy megsegélt hatalmad !
Kinek ily vezére van,
Hogy ne látna diadalmat.
Dágon, legnagyobb úr te vagy,
Törpe minden véled szemben.
Halljad imánk s el sose hagyj,
Ki trónolsz a földön s a mennyben !
Tedd, hogy a nyájunk
Ne érje vész,
Ne dúljon nálunk
jégverés.
Jusson a csűrbe,
Gazdag kalász,
Messze kerülje
Lakunk a gyász.
Vedd áldozat gyanánt
Ez italunk s ez étkünk,
S bocsásd meg, oh Atyánk,
Ha miben néha vétünk.
Te, ki mindent előre lát.
Főpapodnak mutas mi lészen.
A jövőbe hagyjad, hogy benézzen,
Oh takard föl fátyolát.
Kar.
Isten megódd
Hű gyermekid,
És mind a jók
Útjára vidd !
Ellen ha támad
Légy te velünk :
Védje hazánkat
Hős fegyverünk !
Delila. Főpap.
Im jelen van Dágon !
Láng kel a zsaráton
S fellobog !
Az Isten itt van, látom.
Földre jő, kit minden ajk imádjon !
Ah ez ő, ki úr e nagyvilágon,
Kit minden ember áldjon !
Üdvözlégy, óh Dágon !
Kar.
Im jelen van Dágon stb.
Főpap (Sámsonhoz.)
Jőjj magad is Dágon elébe ;
Áldozz te is ; ott a kehely !
Öntsd a bort a lángnak fölébe,
Aztán imára térdepelj !
(A gyermekhez.) Vezesd fiú, vezessed a középre,
Hadd lássa jól a Dágon Isten népe !
Sámson.
Uram itt van a percz. . . .
Oh mondjad, rám nézel-é ?
(A gyermekhez) Ott az a két nagy oszlop;
Vezess arra felé!
(A gyermek oda vezeti a két kőpillér közé.)
Kar.
Im jelen van Dágon. stb.
Levertük Izraelt,
Hatalmát összetörvén,
Alighogy harczra kelt,
Már győztünk a dölyfén !
Sámson (a két pillért átfogta karjaival s próbálja, meg
birja-e őket rázni.)
Istenem ! óh szánj végre már
Rabszolgád cserben most ne hagyjad !
Add vissza nékem, perczre bár,
Én régi erőmet, oh adjad !
Hadd, hogy Sámson, az elnyomott;
Döntse rájuk e templomot !
(A templom összeomlik. A nép jajveszékel.)
V É G E.
Fordította: Radó Antal
(1904-es kiadás)
