Forrás: MNO

Bácsfi és a speciális magyar antiszemitizmus

A német nyelvterület sajtószemléje

2004. október 10. 10:02

Keresztes Lajos

Nem múlhat el hét, hogy a nyugati sajtóban ne jelenne meg Magyarországot antiszemitának beállító cikk. Akik még nem unják, azoknak ajánljuk

a Neue Zürcher Zeitung terjedelmes írását, amelyben Kovács Tibor és Verő Tamás rabbi nyilatkozik a különleges magyar zsidóellenességről.

A Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilapban Ulrich Schmid Nagyhangú magyar antiszemitizmus címmel ír a magyarországi szélsőjobbról és a parlamenti pártok némaságáról.

Újra és újra hangos, a média figyelmétől kísért akciókkal keltik fel maguk iránt az érdeklődést Magyarországon szélsőjobboldali és antiszemita csoportok. A nagy pártok azonban keveset foglalkoznak az antiszemitizmus elemzésével, hanem azt eszközként használják, hogy kárt okozzanak vele politikai ellenfeleiknek.

Pontosan ilyen volt akkor is, a második világháború előtt, mondja Kovács Tibor a Frankel Leo utcai zsinagógában. Verekedések. Betört ablakok. Megvert zsidók. És utána a sok ember, aki azt mondta: Á, ez nem komoly. Ez gyorsan elmúlik, meglátjátok. Nincs ok az aggodalomra.

Kovács figyelmeztetései Bácsfi Dianára, egy 26 esztendős filozófia szakos egyetemi hallgatóra, a Magyar Jövő Csoport vezetőjére vonatkoznak. A fiatal nő szenvedélyes antiszemita, gyűlölködő, balga frázisokkal beszél a zsidókról, és rajong a fasiszta diktátorért, Szálasi Ferencért. A nyilaskeresztesek vezéréért, akik a németeket hozzásegítették 1944 novemberében a második deportációs hullám kivitelezéséhez, akik a budapesti gettót terrorizálták, s akik a város Vörös Hadsereg általi felszabadításig zsidók tízezreit pusztították el. Bácsfit a legutóbb a zsarnokság szimbólumainak felhasználása miatt helyezték vád alá. Csoportjának tagjai posztereket akasztottak ki, amelyek a nyilaskeresztet – mely a horogkereszthez hasonlít – enyhe módosításokkal ábrázolták.

Magyarországon tiltott jelképnek számít a horogkereszt, a hozzá hasonló nyilaskereszt, a szovjet csillag, valamint a sarló és a kalapács. Október 15-én a csoport a nyilaskeresztesek hatalomátvételének 60. évfordulóján a Terror Háza előtt kíván gyűlést szervezni, amely pontosan ott helyezkedik el, ahol a nyilas – és később a kommunista titkosrendőrség – székháza állt.

Bácsfi elérte, amit akart: beszélnek róla. A nő, aki már egyetemeken oktatott, számtalan tudósítás tárgyává vált. Túlbuzgó riporterek előtt Hitler köszöntésre lendítette karját, és színes magazinok előtt bevallotta – melyek intimebb témák iránt érdeklődnek, mint a politika – remekül érzi magát, amiért figyelnek rá. Az értelmiség az undorodó elfordulás és a történelmi kötelesség között vergődik, hogy elhárítsa a kezdeteket, amelyek a főként Németországban ismert vitára emlékeztetnek, miszerint hogyan kell bánni a neonácikkal.

Azok, akik azt mondják, minden szó, amit erről a személyről leírnak, már is túlértékeli őt, s csak reklámot jelent számára. Ezzel igazán szükségtelenül tupíroznak fel egy jelentéktelen eseményt és rontják Magyarország imázsát külföldön. A szélsőjobboldaliság és az antiszemitizmus nem jelent valódi problémát a mai Magyarországon, állítják. Velük szemben állnak azok, mint Kovács, akik az ilyen jelenségek bármilyen lebecsülése ellen fellépnek. Bácsfi nem hülye, vagy szellemileg visszamaradott, mondja a Frankel Leo utcai hitközség rabbija, Verő Tamás.

Van ok az aggodalomra. Magyarország jelentős, s számos nyugat-európai országhoz viszonyítva hatalmas antiszemitizmussal rendelkezik. A zsidók szidalmazása és fenyegetése napirenden van, amit sokan mindennapos jelenségként elfogadhatónak találnak. Antiszemita demonstrációk komoly tömegeket mozgatnak meg akkor is, ha a szónokok jogi okokból arra ügyelnek, hogy ne túl nyíltan fejezzék ki önmagukat, az ő kódjukat a tömeg megérti. Kornis Mihály már 1996-ban felsorolta azokat (a kódokat a szerk.): őket “az urbánusokként”, “nemzet ellenes erőkként”, “liberál-bolsevikokként”, “kozmopolitákként”, “judeo-plutokratákként” írják le. A neonácik és bőrfejűek a kulturális egyesületekben, mint a Vér és Becsületben gyülekeznek.

Az idén január 11-én, egy gyűlésen Budapesten vad antiszemita uszítást lehetett hallani anélkül, hogy a rendőrség beavatkozott volna. A “zsidó” MTK idegenbeli mérkőzései alatt ( a csapat tulajdonosa egy zsidó üzletember) a csapat játékosai az ellenfél szurkolóitól rendszeresen a legdurvább jelszavakat kénytelenek hallgatni, mint “Az auschwitzi vonat indulásra kész”. Aki ezeket a gyűlöletkitöréseket már átélte, többé nem hajlamos a tréfálkozásra, vagy a veszély lebecsülésére.

Jobboldali csoportosulások, mint a MIÉP, a felemelkedő magyarságuk ápolásának határozott antiszemita jelleget kölcsönöznek. Csurka István egyértelműen náci és fasiszta fogalomkészletet használ, amikor “életteret” követel a magyar népnek és a régi nómenklatúrát azzal vádolja, hogy egyesülve a nemzetközi pénz és bankvilággal összeesküdött a magyarság ellen. Amikor a MIÉP tag, Hegedűs Lóránt egy pamfletjében a “Galíciai hordák eltávolítását követelte a magyar közéletből”, 18 hónapos feltételes szabadságvesztésre ítélték.

A nagy pártok számos politikusa már a rádióban rendkívül elgondolkodtató, alig leplezett antiszemita kijelentésre ragadtatta magát. A zsidó szervezetek véleménye szerint az idegenellenesség, rasszizmus és az antiszemitizmus Magyarországon a kommunista uralom összeomlása óta rendkívül megerősödött. A helyzet nem annyira rossz, mint Lengyelországban, mint Verő rabbi megjegyzi “Nálunk az antiszemitizmushoz legalább vannak zsidók”. Utalva ezzel arra a körülményre, hogy Magyarország a legnagyobb kelet-közép-európai zsidó közösséggel – körülbelül 80 000 fő – bír, míg a majd négyszer akkora Lengyelországban hivatalos közlések szerint alig, körülbelül 12 ezren élnek.

Egy alapvető, az egész társadalom által a speciálisan magyar antiszemitizmusról folytatott vitára, amely mindenek előtt a magyarok szerepét tisztázná a holokausztban, máig nem került sor. Mindazok az égető kérdések, amelyeket a ’68-as generáció tett fel Németországban, mondja Verő rabbi, Magyarországon mindeddig elmaradtak.

Természetesen léteznek elemzők, akik felvetik a témát – a Nobel-díjas Kertész Imre egy közülük – de javaslataik ritkán találnak válaszra a politikában. Leginkább még a szocialisták jelentkeznek szólásra, ha ezt teszik, akkor általában a Fideszt bírálják, szinte már reflexszerűen meggyanúsítva őket, hogy lényegében szintén szélsőjobboldaliak és antiszemiták. Ez a vád annyiban abszurd, hogy a Fidesz ma a szociálpolitikában visszafogottan baloldali populista pozíciókat képvisel. Annyi valóságalapja azonban van, hogy a Fidesz évekig tényleg leplezetlenül nacionalista jelszavakkal a jobboldali nacionalista táborban vadászott szavazatokra. Nem mindig sikerül eközben az elhatárolódás a szélsőségektől a szükséges egyértelműséggel – és meg kell mondani, nem minden esetben törekedtek erre az elhatárolódásra.

A Fidesz a kritikára azzal válaszol, hogy a szocialisták eszközként használják a témát, hogy abból hasznot húzzanak és ebben is van igazság. Mert valóban a szocialisták sokkal szívesebben beszélnek a Fidesz állítólagos és valódi hibáiról, mint a saját (kommunista) múltjukról, ahol sem az antikapitalizmusnak álcázott antiszemitizmus, sem a totalitárius gondolkodásmód nem hiányzott. Egy elmélyült, a magyar fasizmust feldolgozó vitát a kommunisták azért nem kezdeményeztek, mert az egy átfogó, s tovább már nem megideologizált totalitarizmus vitává válhatott volna, s semmitől sem féltek annyira az elvtársak, mint ettől.

A kommunizmus összeomlása után rendkívül agresszív formában jelent meg újra a hazafias, antiszemita szélsőjobboldaliság, amely egyébként érezhető globalizációs és városellenes jegyeket vett magára. A magyar nacionalizmus parasztromantikája és diffúz városellenessége erősen antiszemita tendenciájú.

Valódi vészhelyzetről nem lehet beszélni, hangsúlyozza Verő rabbi. Számos félelem ellenére a magyar társadalom főként politikai tekintetben ellenálló a rasszista csábításokkal szemben. A parlamentben sem tudtak a szélsőjobboldali csoportok sikert elérni. Jelentős médiajelenlétük ellenére sem tudott a MIÉP 2002-ben bekerülni az Országgyűlésbe. Úgy tűnik, a modern Magyarország nem kíván a látens módon jelenlévő antiszemita magyarság képviselőivel kapcsolatba kerülni. Megelégedéssel állapíthatták meg a szocialisták, hogy a Csurka által emelt vád, miszerint a “szovjet hóhérokkal” közösen megkísérelték a magyarság kiirtását, a publikumban nem talált visszhangra. A magyarok többsége, úgy látszik, nem nacionalista, hanem gazdasági, vagy szociális szempontok alapján választ és e tekintetben nagyobb kompetenciát feltételez a nagy pártoknál, mint a hangos peremjelenségeknél. Bácsfi csoportja néhány tucat főt számlál és gyarapodásuk is korlátozott.

Vitathatatlan, hogy a Fidesz a nacionalizmus témáját a gyakorlatban kibérelte és a hazafias érzületű magyarok a fiatal demokratáknál sokkal inkább otthon érezhetik magukat, mint a szocialistáknál, akikre folyamatosan ránehezedik a vád, az oroszokkal kollaboráltak.

Ezután az a Fidesz feladata – ad házi feladatokat ellenzéknek Schmid – hogy a gyökereinél elmetssze a magyar nacionalizmus fasiszta oldalhajtásait, és egyszer s mindenkorra feladja a szélsőjobboldali választók szavazataira történő kacsintgatást. Az, hogy ez miért nem történt meg már régóta, lényegében érthetetlen, hiszen egy világos elhatárolódás minden fasisztától és rasszistától lehetőséget adna a Fidesznek, hogy a gyűlölt ellenfél kommunista múltját sokkal kíméletlenebbül hozza szóba.

Szintén remélhető, hogy a parlament megtalálja az utat, hogy az uszítást jogilag értelmesen szabályozza és büntesse. A szocialisták rendkívül korlátozó szemléletű törvénytervezete májusban elbukott, miután az Alkotmánybíróság megállapította: ellentétben áll a szólásszabadsággal. Természetesen ez a tervezet is átpolitizált volt. A Fidesz számára túlzottan a jobboldaliak ellen irányult és túlzottan kímélte az ex-kommunistákat és az ő uszító módszereiket.

Úgy tűnik, a felületes politikai vita az egykori kommunisták és a Fidesz között még hosszú ideig akadályozza a magyar fasizmus és annak antiszemita elemeinek kíméletlen feltárását. S ez nem jelentéktelen, miután a kommunista és a fasiszta örökség elkendőzése megkönnyíti az új szélsőségesek mítoszainak kialakítását, fejezi be hosszú cikkét Schmid.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.