Forrás: Magyar Rádió

Kerry nyerte a második vitát

2004. október 9., szombat 21:56

1074 olvasás

Az amerikai elnökjelöltek második televíziós vitájából az első felmérések szerint John Kerry demokratapárti jelölt került ki győztesen. Az amerikai AP hírügynökség jelentése szerint azonban a kettejük közötti különbség oly kicsi, hogy abból még nem lehet következtetni a novemberi választások esetleges végeredményére. Kerry mellett szólt, hogy a második televíziós vita előtt jelent meg az a hivatalos amerikai jelentés, amely szerint Irakban nem léteztek tömegpusztító fegyverek.

Bush és Kerry második kamerák előtti összecsapása a Missouri állambeli St. Louisban került sor. Az elsőhöz képest annyi különbséggel, hogy most nem a moderátor kérdezett, hanem a közönség élhetett ezzel a lehetőséggel – igaz, meghatározott sorrendben és úgy, hogy a kérdéseket előre le kellett adni, ám azok tartalmát csak a válaszadás előtti pillanatokban ismerhették meg a jelöltek. Az időtartamra pedig most is fölöttébb kínosan ügyeltek.

A világ biztonságosabb lett, mióta elmozdítottuk Szaddám Huszeint és megindítottuk az iraki háborút – mondta George Bush amerikai elnök. A világ veszélyesebb lett, mióta az iraki háború tart – mondta John Kerry, a demokraták alelnökjelöltje massachusettsi szenátor. Az első kommentárok szerint George Bush sokkal jobban szerepelt, mint az első elnökjelölti vitán, szinte végig védekezésre és magyarázkodásra kényszerítette John Kerryt, a kihívóját.

Már az első kérdés is az volt, hogy kérem szépen – ezt John Kerryhez intézték – mennyire ingatag ön és mennyire változékony a véleménye? Kerry rögtön magyarázni kezdte a bizonyítványát és példákat hozott fel, hogy ugyan megváltozott a véleménye, de nem úgy és nem akkor, ahogyan mondják.

Hogyan változtatná meg a külpolitikát – kérdezték Bush elnöktől és természetesen John Kerrytől is. Bush utalt Ronald Reagan néhai elnökre, mondván, hogy Reagan elnököt annak idején ugyanígy, ugyanilyen hangnemben támadták, rá is ugyanazt mondták, mint most őrá, hogy tudniillik csökönyös, holott csak kitart az elvei mellett. Külpolitikai változásra nem kellene számítani, hacsak nem annyiban, hogy eztán egy újabb republikánus négy esztendő alatt az építkezés korszaka jönne el – mondta Bush elnök mind Irakban, mind Afganisztánban, amely országról ő azt állította, a demokratizálás útjára lép a választásokkal.

Szó esett Iránról, a közel-keleti konfliktusról, amelyet illetően John Kerry meglepően neokonzervatív álláspontot foglalt el, erőteljesen palesztinellenes és erőteljesen Izrael-barát volt.

A vita második részében az amerikaiakat sokkal jobban érdeklő belpolitikai kérdésekről, munkahelyteremtésről, adóemelésekről és az országot különösen megosztó őssejt kutatásról, illetve abortuszkérdésről esett szó. Érdekes hogy Bush elnök fejére olvasta John Kerrynek, hogy kilencvenhét alkalommal szavazott az elmúlt négy esztendőben az adóemelésre. Milyen elnököt szeretnénk ezek után? Ön képes lenne az ország vezetésére? – tette fel a kérdést George Bush.

Járai Judit (Washington)

Comments are closed.