Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

A cinikus duett

2004. október 9. (7. oldal)

Sitkei Levente

Mintegy harmincan haltak meg a Sínai-félszigeten az egymást követő három robbantásban. A pokolgépek izraeli turisták által lakott szállodákban léptek működésbe. A vértől csöpögő, rémisztő tévéhíradókon edződött ember pedig mondhatja: tiszta sor, iszlám terroristák lecsaptak az általuk gyűlölt zsidókra. Lépjünk azonban vissza az időben. Mi történt a hét elején? Eljött egy “szép” jubileum, az Egyesült Államok nyolcvanadik alkalommal vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) az Izrael jogsértését megbélyegző határozati javaslatot. Mint minden alkalommal, Tel-Avivnak most sem kellett aggódnia a New York-i szavazásnál. Ha megfigyeljük az Izraellel kapcsolatos BT-döntéseket, egy-két kivétellel, minden alkalommal ott áll egyetlen “nem” a 9-14 igen (és néhány tartózkodás) mellett. Az az egy viszont vétóerejű, így semmissé teszi a többi BT-tag voksát.

Mi is történik itt valójában? Komolyan úgy látszik, személyes érdekek kiszolgálása nagy nyilvánosság előtt, valamint az ENSZ tekintélyének szándékos csorbítása. A cinikus duettet a két jó barát, az Egyesült Államok és Izrael adja elő, egyre gátlástalanabbul. Amerika érdekeit nézve furcsa a folyamatos, feltételek nélküli megalázkodás Izrael előtt. Nem lehet azt mondani, hogy Izrael stratégiai szempontból olyan sokat érne Washingtonnak, hogy azért az egész világot magára haragítsa. Sőt, akár teljesen megváltoztassa, kifordítsa sarkaiból, felborítsa kormányzatait, megölje lakosait, s nevetségessé tegye az egyetlen, az összes országot magában foglaló, békét kereső szövetségét. Az persze igaz, hogy az ENSZ már rég nem működik úgy, mint az elvárható lenne. Idejétmúlt szervezet világháború utáni hatalmi felállással, amely a korrupció és a bürokrácia elharapódzásával már a működésképtelenség határára sodródott. Itt viszont az elv a fontos. Akarjuk-e, hogy békésebb világban éljünk, s hajlandók vagyunk-e ezért tenni is? A legtöbben igen. Az említett két ország viszont biztosan nem.

Az egyik antiszemitának nevez mindenkit, aki felszólal politikája ellen, a másik pedig hűséges alattvalóként bólogat, sőt magára veszi a kis szövetségesét érintő vádakat. Ereje van, ám egyenes gerince és kultúrája nincs az amerikai hatalmi gépezetnek, így minden vitás kérdést az öklével próbál rendezni. Ez eddig valóban bevált. Amerika kiverekedte magának a vezető helyet a világban, ám ezzel senki sem lett boldogabb – ők maguk sem. Nincs béke, együttműködés, biztonság. Van viszont háború, káosz, s a világ népei egyre jobban félnek egymástól. A régi, jól bevált szlogen pedig hazug: bármennyit is mondják, nem lehet azt mondani, hogy tombolna az antiszemitizmus. Az Amerika-ellenesség valóban egyre jelentősebb a világ minden táján (az Európai Unió tagországaiban és az iszlám államokban egyaránt), ám ezt nem lehet, nem is szabad összemosni az antiszemitizmussal. Nem a zsidósággal van probléma, mint ahogy azt be akarják állítani a tandem tagjai. Sokkal inkább a hatalmi arrogancia és a többi ember életének figyelmen kívül hagyása az, ami felháborítja az embereket.

Nem kell ahhoz palesztinnak lenni, hogy lássuk, ami a Gázai övezetben történt az elmúlt napok során (az árulkodó kódjelű Büntetés Napja akció keretében), az rossz, emberellenes. Ahhoz sem kell izraelinek lenni, hogy tudjuk, milyen pokoli dolog történt a Sínai-félszigeten. A felelősség kérdését pedig mindenki döntse el maga. Nem nemzetiségi kérdés, hogy mi az igazság. Ezt az erkölcsi mércét Isten mindenkinek a lelkébe helyezte, kérdés, hallgat-e rá.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.