Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Nincs intézkedés a fenyegetés miatt

2004. október 4. (9. oldal)

MTI

Magyarországon egyelőre nem hoztak látható biztonsági intézkedéseket azután, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel, köztük Magyarországgal szembeni szervezett ellenállásra hívta fel a muzulmán világot – közölte az MTI-vel szombaton a nemzetbiztonsági szolgálatok egy munkatársa.

Folyamatosan egyeztetnek a nemzetbiztonsági szolgálatok a partnerszolgálatokkal, és megtesznek minden lépést, ami egy ilyen helyzetben szükséges. Természetesen számba veszik azt a szombati információt is, amely szerint a fenyegetés valóban az al-Kaida második emberétől származik – mondta a magát megnevezni nem kívánó személy. „Ezzel együtt továbbra sincs arra utaló jel, hogy magyar területet vagy külföldi magyar létesítményeket fokozott terrorveszély fenyegetne” – jelentette ki.

A hangüzenetet Ajman az-Zavahirinak tulajdonítják, aki az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének, Oszama bin Ladennek a jobbkeze. A dubaji székhelyű al-Dzsazíra arab hírtelevízióban bejátszott üzenetben azt hangoztatta, hogy nem szabad halogatni az ellenállás megszervezését. „Nem szabad megvárnunk, hogy az amerikai, brit, francia, zsidó, dél-koreai, magyar vagy lengyel erők Egyiptom, az Arab-félsziget, Jemen és Algéria földjére lépjenek (&), kezdjük meg most az ellenállást” – mondta.

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár péntek este az MTI-vel azt közölte: a szolgálatoknak nincs semmilyen adatuk arról, hogy az ország terrorfenyegetettsége növekedett volna. Tóth András közölte: „Elsődleges feladat ellenőrizni az állítólagos fenyegetettség hitelességét. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnék arra: már többször bebizonyosodott, hogy a fenyegetések nem azoktól származnak, akiknek a közlemények tulajdonították őket.” Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója elmondta: „A kezdetektől fogva tudjuk, hogy az iraki a legveszélyesebb missziója a Magyar Honvédségnek.”

Oslo és Szöul lépett. Norvégia és Dél-Korea fokozott biztonsági intézkedéseket tett közvetlenül a fenyegető üzenet elhangzása után. Norvégiában egy fokozattal, alacsonyról mérsékeltre emelték a rendőri biztonsági szolgálat (PST) készültségi szintjét. „Amikor Norvégiát ilyen közvetlenül fenyegetik, célszerű azt komolyan venni” – jelentette ki a PST főnöke. Dél-Koreában riadókészültségbe helyezték a biztonsági erőket, és szombaton rendkívüli ülést tartott a nemzetbiztonsági tanács. Az ázsiai országban fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a repülőtereken, a kikötőkben, a kormányzati épületeknél és más kiemelt helyszíneken. (MTI)

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.