Forrás: Magyar Rádió

Párizs színei

2004. szeptember 29., szerda 14:54

297 olvasás

Franciaországban 2004. első félévében az ismert antiszemita vagy faj- és idegengyűlölő bűntettek száma meghaladta a tavalyi év egészében elkövetett ilyen jellegű cselekményekét. A belügyminisztérium adatai szerint az idei év első hat hónapjában 132 antiszemita és 95 faj- vagy idegengyűlöletből eredeztethető bűntettet követtek el. Ezért (is) üzente azt az izraeli miniszterelnök a Franciaországban élő zsidóknak, hogy vándoroljanak ki Izraelbe. A multikulturális társadalom ellentéteinek hátteréhez Szécsi Éva felidézi párizsi tudósítói éveit.

Párizs a világ egyik legszínesebb fővárosa. Ez persze közhely. De kérem a kedves hallgatót, engedje végigmondanom. Nemcsak arról van szó, hogy a franciák – és a párizsiak különösen – ki nem állhatják a szürkeséget, hogy nyáron a ruhák, kalapok, kiegészítők a szivárvány minden színében pompáznak. Arról lesz most szó, amiről sok más nyugat-európai fővárosban is, hogy egyre növekszik a színes bőrűlakosság aránya. Évekkel ezelőtt még megcsodáltuk a turbános autóbusz-sofőrt, aki szikh létére szolgálatban sem vált volna meg a vallása által előírt fej díszétől, amely alatt hosszú haj rejtezett. Sok-sok évvel ezelőtt Eszter lányom azzal jött haza a sevres-i Nemzetközi Líceumból, hogy legjobb barátnőjének, Louise-nak a nagymamája „jó muzulmán” – bonne musulmanne. Ennek nem tulajdonítottunk jelentőséget. Azt már meglepetve láttam, Neufle-le Chateau-ban, Khomeíni ayatollah házának kertjében, hogya sokaságban feketéllenek a hosszú köpenyt és fekete kendőt viselő nők, sőt, emlékszem egy férfire, aki öt év körüli kislányt tartott a karjában, s a kislány ugyancsak fekete kendőt viselt, amely csak a kis arcát hagyta szabadon. Akkor hallottuk először a „csador” szót. Ezzel az öltözékkel tiltakoznak a nők a sah diktatúrája ellen – magyarázták nekünk.

Franciaországban egyre gyakrabban látjuk a babakocsit toló feketeköpenyes asszonyokat. A Korán írja elő, hogy ne hagyják el házukat fedetlen fejjel, hogy „lefátyolozottan” járjanak. Arról is szó van, a Bibliában csakúgy, mint a Koránban, hogy a haj erotikus, mutogatása szemérmetlenség. Más magyarázat szerint a fátyol – a franciáknál a „foulard” – megvédi a nőket a kíváncsi, olykor tapintatlan férfiszemektől.

Mindez érdekes vallási vagy kultúrtörténeti téma lehetne, de sokkal több annál. S persze, nem csupán a foulard-ról, a fátyolról van szó. Akkor miről? Demográfiai, politikai, társadalmi, gazdasági, oktatási, lakáspolitikai, családpolitikai, netán külpolitikai kérdésekről. Bevándorlási politika. Ezekbe a szakkifejezésekbe bele lehet suvasztani -talán – a sűrűsödő problémákat. De csak úgy, hogy szándékosan nem említettük a „terrorizmus” szót. Londonban, Rómában, Sydneyben, Firenzében, Hamburgban más és más válaszokat keresnek a problémára.

Végre eljutottunk a „probléma” kifejezéshez. Mert arról van szó: a bevándorlók megállíthatatlan áradatáról. Megérkezik valaki Párizsba, a Maghrebvalamelyik országából, Marokkóból, Algériából, megkapja a munkavállalói engedélyt, honosítják, majd családegyesítés címén csatlakozik hozzá a család. Olykor több feleség, de más néven, persze, és hamarosan megszületnek a gyerekek, akik után családi pótlékot fizet az állam. Kialakulnak az arab, a vietnami, az afrikai, a kínai negyedek, amelyek gettónak semmiképpen nem minősülnek, hiszen a lakóházak modernek, a szociális, orvosi ellátás jó, vannak iskolák, könyvtárak, mecsetek, szentélyek, bármi, amire a közösségnek szüksége van, arab pékség,vietnami éttermek tömege, játszóterek, amelyek talán hangosabbak „más” játszótereknél, esténként pedig több fiatal lődörög a tereken, a diszkók körül. Esetleg nappal is. Sok közöttük a munkanélküli, a nagy családok gyakran a gyermekek után járó családi pótlékból élnek, sok fiatal nem végzi el az iskolát, nem tanul szakmát.

Franciaországban, de az európai Unió több nyugat-európaiállamában szigorú kvóták szabályozzák a bevándorlást. Ezt szinte rendszeresen megszegik. Franciaországban több mint 5 millió arab él legálisan, legtöbbjük már francia állampolgár. Az illegális bevándorlók száma egymillióra tehető, de éppen illegális volta miatt nincsenek pontos adatok. Sok az ázsiai bevándorló is, sok az afrikai menekült, Szomáliából, Csádból, Szudánból, Etiópiából, mégis a Maghreb országok – Marokkó, Algéria, Tunézia – állnak a lista élén.Egykori francia gyarmatok, amelyek ma súlyos gazdasági-politikai válságban vannak, különösen Algéria; óriási munkanélküliséggel küzdenek, erősödnek a fundamentalista irányzatok. A franciáknak pedig még mindig lelkiismeret furdalásuk van: rossz gyarmatosítók voltak és nem akadályozták meg a mai állapotok kialakulását. És a franciák félnek is. Talán nem is alaptalanul: a bevándorlásihullámmal elérheti őket a terrorizmus hulláma. Ismét, nem először. Hiszen Párizs volt az a főváros, amelyben a háború után először robbantottak zsinagógát, a rue Kopernik-ben, 1980-ban.

Hivatalos francia források ma azt állítják, hogy az antiszemita megnyilvánulások, feliratok, gyűlölet-beszéd, temetők, zsidó iskolák, zsinagógák elleni támadások hátterében arab terroristák, iszlám fundamentalisták állnak, nem „igazi” franciák. Az viszont tény,hogy a Franciaországban élő arabok abszolút többsége francia állampolgár. A kör ezzel bezárul. Pontosabban: mindig tovább gyűrűzik. Mint most is, az izraeli miniszterelnök szerencsésnek nem mondható kijelentése miatt. Sharon ugyanis azt mondta, hogy Franciaországban olyan nagy az antiszemitizmus, hogy a francia zsidók okosabban tennék, ha kivándorolnának Izraelbe. Ez ellen tiltakozott Chirac elnök, a francia külügyminisztérium és sok francia zsidó szervezet képviselője. Ez utóbbiak azt mondták, hogy a veszély nem olyan nagy, s hogy meg tudják védeni magukat, legfőképpen demokratikus államrendjük segítségével. A francia televízió csatornák, a BBC, az Euronews, a CNN napirenden tartjaa témát: közli a fenti nyilatkozatokat, de mutatja a marseille-i családokat is, amelyek csomagolnak. Az ügy nagy hullámokat vet, s nemcsak azért, mert nyár van, állítólag uborkaszezon. De ez a fogalom napjainkban mintha már megszűnt volna. Marseille-ben sűrűn fordultak elő zsidóellenes akciók, diplomatikusabban szólva: atrocitások. A zsidó óvodák, iskolák, intézmények ma nagyobb védelmet kapnak, mint évekkel ezelőtt. De azért Párizsban, a Rue des Rosiers-ben és környékén, a Marais negyedben nyugodtan folyik az élet. Nem egészen úgy, mint Louis de Funes utolérhetetlenül mulatságos filmjében, a Jákob rabbi kalandjaiban, nincs azokban az utcákban ennyi báj és humor, de azért félelem sincs. Látogatottak a kóser éttermek (az egyik leghíresebb ellen 1982-ben követtek el súlyos merényletet. Mégis: a 60-as években 1-2 kóser hentesüzlet volt Párizsban, ma több mint 120. A 600 ezres francia zsidó közösség társadalmi, gazdaságiés politikai erő. Viszont ott van 5 millió arab – őshonos és friss bevándorló. A hatalmas szám azt jelenti, hogy valamit tenni kell.

A Marais is egy színfolt, mint Párizs sok „banlieu”-je, külvárosa. Félreértés elkerülése végett: ezek nem alvóvárosok, itt laknak, dolgoznak (vagy munkanélküliek) az emberek. S ami nagyon fontos: ezek a negyedek, városokszavazókörzetek! A színes kerületekben a valóban rasszista Le Pennek és híveinek nincs keresnivalója. Másutt talán – ismét – igen. Mert éppen a nagy bevándorlási hullám miatt nő az idegengyűlölet is. Itt párhuzamos trendekről van szó: egyfelől mind nagyobb a tolerancia, erősödik a sokféleséget ápoló propaganda, amely azt mondja, hogy nem vagyunk egyformák, de jót akarunk egymásnak, tiszteljük egymás szokásait, kultúráját, stb. Másrészt van ingerültség, türelmetlenség, aggodalom, hogy Párizs „slum”-osodik, elveszti régi fényét, hogy a bevándorlókat pozitív diszkriminációban részesítik,s elveszik a munkahelyeket az „ősfranciáktól”.

Való igaz: ha egy fekete, fiatal nő jelentkezik valamelyik francia főiskolára akkor jó esélye van, hogy felvegyék az ugyanolyan pontszámot elérő fehér férfival szemben. De ezután már nincs pozitív megkülönböztetés: vagy megfelel a vizsgákon, vagy nem. Tudás nélkül nem kaphat diplomát akkor sem,ha nő és ha fekete. És nem szerezhet diplomát, ha nem tud tisztességesen franciául. Viszont beülhet a tanterembe bekötött fejjel, „foulard”-ral. Ez örök vitatéma és számtalan, olykor szándékosan ködösen fogalmazatott törvény ihletője. Franciaországban élesen elválasztották az államot az egyháztól. Az állami oktatás, amely 6-tól 16 évig kötelező, világi. Nincs benne helyük a vallási jelvényeknek, a vallásoktatásnak. Még a 90-es években történt, hogy egy Párizsközeli középiskolából kizártak két lányt, aki nem volt hajlandó levetni fátylát a tornaóra és a kémia-óra alatt. Az ügyből országos botrány lett. Ma a lányok járhatnak világi – tehát állami – iskolába fátyollal, s a váróteremben üldögélnek, amíg a többiek röplabdáznak, futnak, tornáznak. Viszont állami intézményben nem oktathat fátylat, csadort viselő tanárnő. Bármit taníthat, a saját vallásioktatási intézményében. Mint ahogyan a zsidó fiúk sem viselhetnek kipát az állami iskolákban. Ha családjuk ragaszkodik ehhez, írassa be őket „vallásos” iskolába. A francia törvény rugalmas, mert ködösen fogalmaz: a tanulók viselhetnek vallási jelvényt, ha az nem gyakorol nyomást másokra, nem provokál, nem bontja meg az iskola rendjét. Megérkeztünk a tornaórához és a felmentéshez. A józan ész, a tolerancia természetesen erősebb.

Ma a TV-5, a francia 5-ös csatorna, amely nálunk is nézhető, gyakran mutat be francia filmeket, amelyek hősei bevándorlók. Sokkal többet és árnyaltabban foglalkozik a „színes” frankofon területekkel, elsősorban is a Maghreb térségével, mint mondjuk francia Kanadával. Természetesen valamennyi, világszerte nézhető tévé csatornának vannak fekete, arab, kínai, vietnami riporterei, Híradó-műsorvezetői. Még Németországban is. A franciáknál évekkel ezelőtt nagy sikere volt a Prefektus-nő című filmnek. A tüneményes Veronique Genest játszotta a sorozatban egy „banlieu”, külső kerület rendőrfőnöknőjét. Már ez is problémás volt, hogyan szólítsák: Madame le prefet-nek, holott a le hímnemű névelő, vagy la préfet-nek, akkor viszont nem stimmel a főnév, amely hímnemű. Veronique -nak két hű társa volt: egy fehér zsaru és egy nagy fekete mackó. A fekete, vagy az arab nyomozó, „flic”, hekus ma mindennapos szereplője a filmeknek, tévé sorozatoknak. És természetesen a vetélkedőkön is ott vannak a színesek, akik tökéletesen beszélnek franciául, akár fátylat viselnek, akár valamilyen „sikkes” párizsi ruhát. Bár a francia televíziós propaganda szerint még a kendő is lehet „sexi”. Nemrégiben hosszú riport szólt arról, milyen tarka kendő-költemények között válogathatnak a lányok, akik „ebben érzik igazi nőnek” magukat, mennyire kiemeli – nem kevés kozmetikumot viselő – arcukat a kendő, a foulard. A franciák ebben mindig is nagyok voltak: ne politizáljunk, beszéljünk a divatról. Talán ma ez a legjobb megoldás.