Forrás: Magyar Rádió

Monstre iszlám konferencia szerveződik Németországban

2004. szeptember 16., csütörtök 16:23

113 olvasás

Németországban a közvélemény egyhangúlag utasítja el, hogy egy úgynevezett iszlamista világkonferencia színhelye legyen Németország. A tervezett akció megakadályozására már a német hatóságok is lépéseket fontolgatnak.

Betiltani – ez jár az egész német politikai elit fejében, a következő hetekre tervezett berlini iszlamista kongresszus kapcsán.

Hivatalosan senki sem kért ugyan engedélyt a monstre konferencia megtartására, de hírszerzők, sőt egyszerű internetes böngészők is észlelhetik, hogy globális méretekben zajlik az iszlám politikai aktivistáinak szervezése, hogy majd valahol Berlin nyugati részén október első napjaiban új harcot hirdethessenek Amerika és Izrael ellen.

Otto Schily belügyminiszter időközben bejelentette, hogy adminisztratív eszközökkel hozzá is kezdett a betiltási folyamathoz. Nem adnak ki vízumot a feltételezett résztvevőknek, ugyanakkor sorra ellenőrzik a Németországban élő iszlám aktivisták papírjait, tartózkodási engedélyét. Egyes lapértesülések szerint ezeket a főként arab személyeket rendőrségi kihallgatásokra idézik be.

A szociáldemokrata belügyminiszter és a kereszténydemokrata ellenzék vezetői szerint rendkívül rossz fényt vetne Németországra, ha annak fővárosában iszlámiszák összejövetelt tartanának amellett, hogy ráadásul a tanácskozás egyik vitatémája az lenne, hogy miként lehet minél több nyugat-Európa és általában európai fiatalt beszervezni harcos Amerika- és Izrael-ellenes szervezetekbe.

Zentai Péter (Berlin)

Comments are closed.