Forrás: Origo

3,5milliárd jutott az egyházaknak az egy százalékokból

2004. szeptember 11., szombat, 9:27

Összesen 650 ezer ember támogatta idén adója egy százalékával az egyházakat, ami három és fél milliárd forintot jelent. Tavaly 15 ezerrel kevesebb ember, félmilliárd forinttal kevesebbet adott. Magasan a legtöbb támogatás – 2,2 milliárd forint – a Katolikus Egyháznak jutott – írja a Népszabadság.

Az adózók összesen 119 egyházból választhattak, ezek közül volt olyan – a Sekine gyülekezet -, amelynek csak egyetlen egy ember ajánlotta fel adója egy százalékát, de volt olyan is – a Maranatha Lelkiismereti és Ideológiai Egyházközösség – amely egyáltalán nem kapott ilyen támogatást – írja a Népszabadság.

Magasan a legnagyobb összeghez – közel 2,2 milliárd forinthoz – a Magyar Katolikus Egyház jutott az egy százalékokból. A felajánlások alapján felállított sorrend első tíz helyén rajtuk kívül ott vannak a reformátusok (690 millió), az evangélikusok (214 millió), a Hit Gyülekezete (35 millió), a zsidó hitközségek (70 millió), a Krisna-tudatú Hívők Közössége (49 millió), a Magyarországi Baptista Egyház (közel 26 millió), a Karma Decsel Özel Ling, Tibeti Buddhista Közösség (19 millió), a jehova tanúi (15 millió) és az unitáriusok (15 millió forintos támogatással).

A támogatók száma leginkább a Krisna-tudatú Hívők Közössége – több mint kétezer új felajánlás -, illetve  Hit Gyülekezete – több mint ezer új felajánlás – esetében nőtt. A tavalyinál valamivel többen adakoztak a katolikusoknak és a reformátusoknak, míg az evangélikusok és a zsidó hitközségek kevesebb pénzhez jutottak ebből a forrásból, mit egy éve.

Az APEH adataiból kiderül, hogy a 119-ből egyház közül csupán 18 rendelkezik ezernél több támogatóval, míg negyvenkilenc közösség esetében ezek száma kevesebb mint száz. Érdekesség, hogy a Koreaiak Magyarországi és Közép-Európai Keresztény Gyülekezetének 42 felajánló közel kétmillió forintja jutott, míg a Magyarországi Lectorium Rosicruciánum Vallásközösség 375 adózótól kapott ugyanennyi pénzt.

Az utóbbi öt évben két és félszeresére nőtt az egyházak támogatására felajánlott összeg, de hasonlóan növekedett a civil szervezetek támogatása is. Ezek idén 1,4 millió adófizető jóvoltából hétmilliárd forinton osztozhatnak. 1999-ben ez az összeg még csak hárommilliárd forint volt. Az egy százalékra pályázó civil szerveződések száma meghaladja a 23 ezret – derül ki a Népszabadság írásából.

[origo]

Comments are closed.