Bezárás | Nyomtatás
Folytatódik a romakárpótlási ügy
2004. szeptember 10. (2. oldal)
Munkatársunktól
Vádemelési javaslattal küldött romakárpótlással kapcsolatos iratokat a sárvári rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a Sárvári Városi Ügyészségnek H. J., H. J.-né és H. Cs. sárvári, valamint H. R. zalaegerszegi lakosokkal kapcsolatban – értesültünk a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon Szalai Ferenc sajtószóvivőtől.
A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a gyanúsítottak a második világháború idején Ausztriába kényszermunkára hurcolt cigányok kárpótlási ügyét „felvállalva” a teljes kárpótlási összeget kicsalták az érintettektől. Ugyancsak megalapozott gyanú velük szemben, hogy a kárpótlási összeg megszerzése érdekében olyanokat is felterjesztettek kárpótlásra, akik nem voltak erre jogosultak. Az ügybe beavatott vagy éppen mit sem sejtő személyeket közjegyzői okiratba foglalt, valótlan tartalmú nyilatkozattételre vették rá, majd ezeket az okmányokat terjesztették fel a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványon keresztül az Osztrák Megbékélési Alaphoz. A félrevezetettek minden esetben idős emberek voltak, az eljárás során több millió forint jogtalan felvételére derült fény.
Teleki posztja szilárd? Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter hatékonyabban szeretné beszámoltatni a tárcák képviselőit arról, hogy mi a hatása a romák társadalmi integrációjáról szóló középtávú intézkedéscsomagnak – tudatta tegnap az esélyegyenlőségi miniszter. Teleki László romaügyi államtitkár hozzáfűzte, a koalíciós pártok már nyilvánvalóvá tették, nem veszít kormányzati befolyásából a romaügy, s az ő helye sem bizonytalan: a miniszteri kabinet tagja és felügyeli az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal romaügyi igazgatóságát. Cáfolta az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettesének, Balogh Józsefnek a nyilatkozatát, miszerint az ózdi cigánytelep rehabilitációjához mindmáig hiányzik az őáltala megígért hatmillió forint. Hangsúlyozta, augusztus közepén megküldte a pénzt a város települési önkormányzatának. Göncz Kinga egyébként elismerte, eddig nem volt teljesen átlátható, hogy a roma közösségek pénze hogyan jut el az érintettekhez.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001