Forrás: Origo

A rendőrség bekeményít a nyilasok vonulásakor

2004. szeptember 9., csütörtök, 16:59

Salgó László lemondott rendőrfőkapitány csütörtökön azt ígérte, hogy a lehető leghatározottabban fellépnek majd, ha a hungaristák októberre tervezett vonulásuk közben bármilyen törvényt megsértenek. A társadalmi nyomás miatt a rendőrség szemléletet vált, de a gyülekezési törvénnyel továbbra is elégedetlen.

„Határozott utasításomra a jövőben a hasonló rendezvényekre, a hasonló eseményekre határozott és rendkívül kemény rendőri intézkedések várhatók, amelyek a törvényes rendelkezések által biztosított mozgástér keretén belül elmennek a törvényes lehetőségek határáig” – mondta Salgó László a tervezett nyilas felvonulással kapcsolatban.

Október 15-én, az 1944-es nyilas puccs évfordulóján a Magyar Jövő Csoport nevű szálasista szervezet felvonulást rendez, ami ellen politikai pártok és a zsidó hitközségek is élesen tiltakoztak. A rendőrség azonban tudomásul vette a nyilasok tüntetését, mert a gyülekezési törvény nem engedi, hogy politikai alapon döntsenek az engedélyezésről. Korábban a politikusok azért tiltakoztak, mert a budapesti főkapitányság nem talált kivetnivalót a Magyar Jövő Csoport azon plakátjain, melyek sematizált nyilaskereszteket ábrázoltak.

Vér és Becsület rendezvény februárban

Salgó László lemondott, de még hivatalban lévő országos rendőrfőkapitány csütörtökön azt ígérte, hogy a törvényi kereteken belül a lehető legkeményebben fel fog lépni a rendőrség a neonácikkal szemben. Salgó szerint ez a rendőrség szemléletváltását jelenti. A rendőrfőkapitány arra utalhatott, hogy például idén és tavaly februárban a Vér és Becsület nevű neonáci csoport a melegeket, a zsidókat és a feketéket szidhatta szokásos évi tüntetésükön. Ezen alkalmakkor nem lépett közbe a rendőrség.

Az október 15-re tervezett, a budapesti Hősök tere és Andrássy út 60. közötti nyilas menetet, majd a Terror Háza (volt nyilaskeresztes pártház) előtti megemlékezést a törvények szerint meg lehet tartani. Salgó azonban azt ígérte, hogy a tüntetést biztosító rendőri erők a lehető legszigorúbban veszik majd, hogy a demonstráción nem lehet bűncselekményt elkövetni. Így nem lehet tiltott önkényuralmi jelképet kirakni (feltehetően nyilaskeresztek fordulhatnak majd elő) és nem lehet embercsoportok ellen félelmet kelteni, az államrend megdöntését propagálni. Az esetek ellen az igazoltatástól az őrizetbe vételig minden lehetséges eszközzel azonnal fellépnek majd a rendőrök.

Salgó azt is megerősítette, hogy mostantól a rendőrség szigorúbban veszi az önkényuralmi jelképek elleni fellépést is. Az ügyészséggel egyetértésben fellépnek majd a tiltott szimbólumokhoz nagyon hasonló ábrázolások ellen is. A Magyar Jövő Csoport korábban olyan plakátokat ragasztgatott, melyeken csak kicsit változtattak a tiltott nyilaskereszten.

A nyilasok felvonulása ellen tiltakozott az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ is. A SZDSZ ifjúsági szervezete a tervezett tüntetéssel egy időben szintén megemlékezést tart a Terror Háza előtt, a nyilasterror áldozatainak tiszteletére. Ellentüntetést ígért a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) vezetősége is. A nyilaskeresztes plakátok kiragasztóival szemben Demszky Gábor budapesti főpolgármester utasítására újabb eljárás indult.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az antifasiszta és a nyilas tüntetők hogyan osztoznak majd az Andrássy úton. A rendőrség azt akarta, hogy a két csoport képviselői előre megegyezzenek erről, de a hétfői tárgyaláson nem született megállapodás, a mait pedig lekésték a nyilasok.

A tüntetés miatt újra felmerült a szólás- és gyülekezési szabadságot biztosító törvények szigorítása. Az 1989-es törvények viszonylag nagy szabadságot biztosítanak a polgároknak, a szocialisták azonban szigorítani szeretnének. Korábban a koalíció szigorította a gyűlöletbeszédet büntető törvényeket, de az Alkotmánybíróság megsemmisítette a rosszul megfogalmazott törvényt. Bárándy Péter igazságügy-miniszter a mostani tüntetés kapcsán újra azt mondta, hogy kevésbé kellene tolerálni a szélsőségeseket. Salgó László rendőrfőkapitány is arról beszélt, hogy a neonácik a jogszabályok hézagai mögé bújhatnak. A rendőrség azt szeretné, ha bővebb mérlegelési joga lenne a tüntetések engedélyezésekor.

[origo]

Comments are closed.