Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

“Nekem szülőhazám&”

Vajda Lajos, Vajda Júlia és Bálint Endre művei a Budapest Kiállítóteremben

2004. szeptember 7. (14. oldal)

P. Szabó Ernő

Sok kvalitásos kép, több olyan alkotás, amely szinte felfedezésszámba menő élményt kínál a látogatóknak – a Budapest Kiállítóteremben látható az V. Zsidó Nyári Fesztivál keretében a Budapest Galéria és az Erdész Galéria együttműködésével rendezett, “Nekem szülőhazám&” című kiállítás elsősorban ezekkel az értékekkel hívja fel magára a figyelmet.

Nem feledkeztek meg a rendezők annak újbóli tudatosításáról, hogy Vajda Lajos (1908-1940) rövid pályája alatt kivételes eredményekkel gazdagította az európai értékrend felé tájékozódó, de a Kárpát-medencei hagyományokról sem elfeledkező magyar művészetet. Munkásságának jelentőségére jellemző, hogy a második világháború utáni néhány szabad évben az ő művészi programjára támaszkodva alakult meg az Európai Iskola nevű csoportosulás, amelynek tagjai egyszerre kívántak nyitni a nagyvilág felé, s feldolgozni, a magas művészetbe emelni azokat az értékeket, amelyeket a népi építészet, a népművészet, a folklór kínált a XX. század művésze számára. Az iskola tagjai közül a tárlaton ketten szerepelnek: felesége, Vajda Júlia (1913- 1982) és Bálint Endre (1914-1986), akit szintén családi kötelékek fűztek Vajdáékhoz, felesége Júlia testvére volt.

Vajda sajátos kelet-közép-európai művészetet kívánt létrehozni, összekapcsolva a Nyugat és Kelet emberének szellemiségét. A szeptember 12-ig látható tárlat mintegy az életmű sűrítményeként mutatja meg azt az utat, amelyet alig több mint egy évtized alatt Vajda a program megvalósítása során bejárt. A legkorábbi mű egy önarckép, mégpedig egy 1925-ös nyakkendős önarckép. A szentendrei vázlatok, a Kassák-kör hatását mutató konstruktív képtervek, a szovjet-orosz filmek, Eizenstein és Pudovkin hatását mutató kompozíciók után kezdte meg motívumgyűjtő munkáját Korniss Dezsővel, hogy azután a “konstruktív-szürreális tematika” elvei alapján jelenjenek meg egymást átfedve, átalakítva a különböző motívumok a felületen. A Kszindli-sorozat lapjai azt mutatják, hogy a harmincas évek közepén a szentendrei motívumok héber szövegképekkel társultak a kollázstechnika segítségével. Izgalmasak a tárlat biográfiai jelentőségű kapcsolódási pontjai, például Vajda Júlia Ketten című kettős portréja 1937- 38-ból, amelyhez képest a negyvenes évekre művészete igen sokat változott. Bálint művészetét főként az 1960 utáni másfél évtizedben festett látomásos, álomszerű művek képviselik, hogy a sort Vajda Júlia néhány véglegesen letisztult, geometrikus kompozíciója zárja le. Kár, hogy a rendezés kevéssé hangsúlyozza az összefüggéseket, s persze az is, hogy az egyébként reprezentatív katalógusból mind a műtárgyjegyzék, mind a szövegek írójának a neve hiányzik. A képcédulák évszámai bántó elírásokat tartalmaznak, az egyik legszebb Vajda Júlia-kompozíciót például 1925-re datálják, amikor a művésznő még csak 12 éves volt, Pozsonyban járt iskolába és sejtelme sem lehetett róla, hogy tíz év múlva Budapesten találkozik majd Vajda Lajossal.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.