Izrael szerint Szíriának köze volt a kettős buszmerénylethez
2004. szeptember 2. 8:14
[MTI]
Azzal vádolta meg Szíriát csütörtökön az izraeli külügyminiszter, hogy felelősséget visel a két nappal ezelőtt Beér-Sevában elkövetett kettős buszmerényletért. Szilvan Salom egyben figyelmezette Damaszkuszt, hogy „világos következményei” lesznek számára amiért belekeveredett az öngyilkos támadásokba, amelyek 16 ember életét oltották ki. Több mint nyolcvanan megsérültek. Az akciókat a Hamász palesztin terrorszervezet katonai szárnya vállalta magára.
Az izraeli rádiónak nyilatkozó tárcavezető szerint Szíria nyújt otthont a terrorista szervezetek főhadiszállásainak, és Damaszkusz adja ki a parancsokat ezeknek a támadásoknak a végrehajtására. Salom szerint Szíriának meg kell értenie, hogy ez a politikája világos következményekkel jár, és ha túllép egy bizonyos határon, Izrael cselekedni fog, mint ahogy azt a múltban is megtette már.
Salom ezekkel a szavaival arra az izraeli légi csapásra utalt, amelyet 2003. október 5-én mértek Szíriára. Az izraeli támadás – amely harminc év óta az első volt az arab ország területe ellen – egy Damaszkusz melletti kiképzőtábort vett célba. Izraeli állítás szerint ebben központban az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezet fegyvereseit képeztek ki. Az akció egyébként nem követelt áldozatokat.