Bosszúból gyújtogatott, nem antiszemita
2004. augusztus 30., hétfő 19:00
160 olvasás
A bosszú vezette, nem pedig az antiszemitizmus a legutóbbi párizsi gyújtogatás elkövetőjét.
Minden valószínűség szerint az egyik alkalmazott gyújtotta fel egy héttel ezelőtt a párizsi zsidó szociális otthont. A francia rendőrség kedden őrizetbe vett egy 50 év körüli férfit, aki alkalmanként portásként dolgozott az otthonban és egyébként maga is zsidó. Az intézmény vezetése nemrég jelezte, hogy el akarja bocsátani és a rendőrség szerint a férfi így akart bosszút állni, és mivel az utóbbi időben valóban sok antiszemita megnyilvánulás volt Franciaországban, ezt a gyújtogatást is annak álcázta, az otthon falát antiszemita feliratokkal mázolta tele.
A rendőrök szerint a férfi, aki egyelőre még csak 48 órás előzetes letartóztatásban van, szellemi állapotát illetően instabil. Rövid időn belül ez volt a második olyan eset Franciaországban, amikor egy látszólag antiszemita bűntényről kiderül, hogy nem az, de a légkörre jellemző, hogy az első hírek hallatán mindenki hitelt adott ennek a verziónak.
A francia belügyminisztérium adatai szerint az elmúlt hét hónapban Franciaországban regisztrált 160 zsidóellenes akciónak az egyharmada köthető antiszemita csoportokhoz vagy ilyen motivációhoz, míg az esetek kétharmada felderítetlen maradt.
Keleti Miklós (Párizs)