Francia túszügy: Chirac Irakba küldte külügyminiszterét
2004. augusztus 29., vasárnap 19:43
294 olvasás
Párizsban már a harmadik válságtanácskozást tartották – ezúttal a legmagasabb szinten Chirac államfő elnökletével – az Irakban elrabolt újságírók ügyében. Őket azért tartják fogva, hogy Franciaország engedjen, és ne tiltsa a muzulmán fejkendő viselését az iskolákban.
Dominique de Villepin belügyminiszter közölte: azzal, hogy Franciaországban törvény tiltja a vallási hovatartozást, erőteljesen hangsúlyozó jelképek viseletét az állami iskolákban, a köztársaság egymáshoz közelebb próbálja hozni a különböző közösségeket. A magán Iraki Iszlám Hadseregnek nevező szervezet 48 órás határidőt adott arra, hogy Párizs vonja vissza az iszlám fejkendő viseletét is tiltó rendelkezést, ellenkező esetben kivégzik a két francia újságírót.
A követelést komolyan kell venni, mert ugyanez a csoport pár napja megölt egy olasz riportert. Az ötmilliós franciaországi muzulmán közösség hivatalos vezetőit valósággal sokkolja az ügy. Egymás után szólítják fel a terroristákat a túszok elengedésére. Egyikük azt mondta: az iraki háborút határozottan elítélő Franciaország nem ezt érdemli. Egyébként ugyanezek a muszlim tisztségviselők az ominózus törvény ellen kampányoltak, de most, hogy azt a parlament elfogadta, alávetik magukat a köztársaság szabályainak, és attól félnek, hogy a válság kapcsán Franciaországban felerősödhetnek az arab- és muzulmánellenes hangok.
Pedig a hangulat már most is feszült, hiszen az utóbbi hónapokban sok antiszemita akció és rasszista megnyilvánulás is volt Franciaországban, ahol Európa legnagyobb létszámú muszlim és zsidó közössége él egymás mellett.
A két túszul ejtett újságíró, Christian Chesnot és George Malbrunot, a francia közszolgálati rádió, illetve a Le Figaro című lap munkatársa. A két újságíró augusztus 20-án tűnt el, amikor Bagdadból Nedzsefbe indult.
Megrongáltak egy olajvezetéket
Irakban eközben nem szűnnek a harcok. A fallúdzsai amerikai légitámadásokban és a bagdadi harcokban 16 iraki vesztette életét.
Újabb olajvezetéket rongáltak meg Irak déli részén, közel ahhoz a helyszínhez, ahol három nappal ezelőtt nyolc vezetéket robbantottak fel. Az állami kézben lévő Déli Olajtársaság munkatársai még küzdenek a tűzzel.
Az olajvezetékek elleni szabotázsakciók miatt kieső iraki kőolajexport – egyes elemzések szerint – hozzájárult a példátlanul magas olajárak kialakulásához.
Keleti Miklós (Párizs), MR