Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Szombatosok

Száraz Miklós György

2004. augusztus 28. (37. oldal)

Száraz Miklós György

Bözödújfalu Erdélyben, a Kis-Küküllőbe futó Küsmöd vize mellett, az egykori Udvarhelyszékben, Székelyudvarhelytől északnyugatra kisebb hegyek, lankás dombok között feküdt valaha. Két dologról nevezetes: valaha itt éltek a székely szombatosok maradékai, s hogy a falut – a romániai kommunista diktatúra végrendeletét beteljesítve – az 1990-es évek elején elárasztották vízzel. A völgyzáró gát mögött emelkedő víz lassan és kíméletlenül nyomult a főutcán feljebb és feljebb, elborította az udvarokat, a pincéket, a kopott lépcsőket és tornácokat, a templomokat, a papi lakot, aztán benyomult a völgyecskékbe, s elárasztotta a domboldal kertjeit, a falatka szántóföldeket.

Erdélyi ismerősöm, egy nagy székely falu tiszteletes asszonya olyankor látogat el ide, ha úgy érzi, összecsapnak a feje fölött a hullámok. Leül a víztározó partján, vagy felballag a domboldalon az egykori falu temetőjébe: bámulja a vizet, a dombokat, az erdőket, a füvet.

Minden év augusztusának első szombatján megjelennek a tó partján a falu egykori lakói s azok leszármazottai, hogy emlékezzenek. Múltról, elpusztított településükről, halottaikról.

Székely szombatosok.

Csúfolták őket zsidózó székelyeknek, nevezték judaizálóknak, rajongóknak is.

Unitáriusokból szakadt prozeliták, mondja róluk a XIX. századi székelység mindentudó vándor fotográfusa, Orbán Balázs. Ez a romantikus székely tudós és forradalmár – aki 1850 körül barátságot köt Victor Hugóval, s annak fiától tanulja a fényképírás gyermekcipőben járó mesterségét – szomorkás megértéssel ír róluk: „Egész Erdélyben csak itt vannak követői ezen hajdan igen elterjedt s annyit üldözött hitfelekezetnek; s hogy egészen el nem enyészett, azt főként az üldözés előidézte ellenhatásnak lehet feltudni. Ezek egész a rajongásig ragaszkodnak hitökhez, régi szokásaikhoz, körülmetélkednek, a szombatot megünneplik, csak maguk vagy zsidó rabbi által levágott húst esznek; csak egymás közt (s kivételesen az izraelitákkal is) házasodnak, szombaton nem pipáznak, nem főznek, pénteken estve, naplementekor már senki a mezőn nincsen, házaikban titkos kamaráik vannak, ott imádkoznak, ott rejtegetik féltékenyen üldözött hitök tiltott szertartásait.”

Egykori vezetőjük, Péchy Simon héberből fordította le a Biblia számos könyvét, s unitáriusból lett szombatossá. Nagy tudású, művelt férfi volt, gazdag, sok falut birtokló nemes. A róla szóló bizonytalan legendák szerint Bocskai fejedelemsége idején csapatvezér, Bethlen Gábor idején erdélyi kancellár. Vagy hetven falu, köztük Szenterzsébet birtokosa. Még 1940 körül is azt vallják önmagukról a bözödújfalui szombatosok, hogy Péchy Simonnal jöttek „Szpániábul”, vagyis Spanyolországból. Pedig a szombatosság igazi szülőatyja nem is ő, hanem a mostohaapja, a Padovában tanult szenterzsébeti Eössi András, aki az 1580-as évek végére fejleszti önálló hitvallássá s terjeszti a világ elé tanát. A régi-új vallásnak Udvarhely, Maros és Torda megyékben támadnak hívei. Eössi András fogadott fia, Péchy Simon állítólag igazi nyelvtehetség volt, tizenhét nyelven olvasott, s a Biblia könyvei mellett imakönyveket, zsoltárokat, teológiai műveket ültet át magyarra. Sokat tett a szombatosság elterjedéséért.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megtűrte az Újtestámentumot nem tisztelő, Jézusban csak bukott messiást látó szombatosokat. Bethlen született uralkodó volt, mindent és mindenkit felhasznált, aki segíthette céljai elérésében: sztambuli követei voltak a szombatos székelyek. A perbeidézések, az üldöztetések I. Rákóczi György idején, 1638 körül kezdődtek.

Izgalmas kor a XVII. század eleje. (Igaz, unalmas kor nincs, csak unalmas emberek.) Hittudósok, megszállott prédikátorok, külhonban tekergő diákok, céhlegények, Európát járó szász kereskedők száján – és persze nyomtatásban, anyanyelven írt könyvek, fordítások útján – terjedtek az új gondolatok. A század végére Erdély lakosságának nagyobbik fele valamelyik reformált vallás híve lett. Lutheránusok, kálvinisták, anabaptisták, antitrinitáriusok (unitáriusok), az angol puritanizmus hívei, fejedelmek és grófok, udvari orvosok, diákok, borkereskedők, szűcsök és boltosok vitatkoztak, civakodtak egymással – ahogy a marosvásárhelyi kortárs írja – „falun és városon, étel-ital között, este-reggel, éjjel és nappal”.

Sokan úgy tartják, a szombatosok színre léptével érkezett utolsó fejezetéhez a hitújítás erdélyi regénye. Léteznek olyanok is, akik szerint nem is volt önálló vallás az övék, csak az unitarizmus legszélső hajtása. Az elmúlt négyszáz évben sokszor tűnt úgy, hogy a szombatosság kimúlik, ellenségeinek sikerül megfojtani. A türelmetlen ellenreformáció idején tömlöcbe vetették, kínozták, halálra ítélték őket. Besúgóktól, lelepleződéstől kellett rettegniük. De a későbbi, békésebb időkben is gúnyolták, megalázták őket, lefoglalták ingatlanaikat, földjeiket. A XVIII. század végén a zaklatások, megalázó hivatali packázások, konfiskálások miatt sokuk Törökországba menekült. A zaklatások nem szűntek meg az 1800-as évek elején sem: a rejtőzni igyekvőket figyeltették, szombati munkára, disznóhúsevésre kényszerítették, tiltani próbálták, hogy egymás közt házasodjanak. Mégis megmaradtak. Néhány erdélyi faluban, így Bözödújfalun is az 1970-es években éltek még idős emberek, akiket gyermekkorukban szombatos hitelvek szerint neveltek.

A szombatosok a keresztény ünnepeket nem tartották, ilyenkor elbújtak otthonaikban, s házi munkát végeztek. Saját ünnepeiket nagy áhítattal ülték meg. Pénteken, amikor az Esthajnalcsillag ragyogni kezdett, ablakukba égő gyertyát tettek, így kezdődött számukra a sabbat. Házaikban volt egy keletnek tájolt, elfüggönyözött kis szoba, az imafülke, ott fohászkodtak imakendővel, imaszíjakkal felszerelkezve. Rabbijukat választották, s a férfi, aki rabbivá lett, soha többé nem nyírhatta le a szakállát. Orbán Balázs szerint a zsidókhoz nagyon vonzódnak, de azok idegenkednek tőlük, „őket denevéreknek csúfolják, kik se nem madarak, se nem egerek”.

1868-ban Bözödújfalu és Körispatak szombatosai hivatalosan is csatlakoztak az izraelita valláshoz. A második világháború éveiben – hogy életüket mentsék – többük kikeresztelkedett, áttért az unitárius vagy a katolikus vallásra. Azokat, akik kitartottak hitükben, 1944-ben összegyűjtötték s gettóba hurcolták. A túlélők egy része kivándorolt Izraelbe.

A tiszteletes asszony azt mondja, ha néha úgy érzi, hogy túl sok a bánata, akkor elautózik ide, leül a hegyoldalban, nézi a vizet, ami alatt egy falu van.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001