Bezárás | Nyomtatás
Vád a roma kárpótlás csalói ellen
2004. augusztus 27. (2. oldal)
Joó István
Tizenegy megyében folyik eljárás az ausztriai rabszolgamunkára hurcolt romák kárpótlásával kapcsolatos visszaélések miatt; csak Zala megyében tizenhárom személy ellen emelt vádat az ügyészség egy idevágó, harmincmillió forintos csalássorozat kapcsán.
Nemrég az osztrák kényszermunka és deportálás utáni kárpótlásra szóló jelentkezési határidőt ez év végéig meghosszabbította az osztrák törvény hazai végrehajtására jogosult Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök). Eközben a roma holokauszttal kapcsolatos Zala megyei visszaélések „megértek” a feltárásra: immár tizenhárom vádlottja van az osztrák megbékélési alap pénzeinek elérésére irányuló csalássorozatnak. Cigány kisebbségi képviselők és nem cigány polgármesterek is érintettek az ügyben, amint azt Pilger Csaba, a Zala megyei ügyészség szóvivője tegnap, nevek ismertetése nélkül felröppentette.
A Mazsök pályázati felhívásából idézzük: „& igazolni kell a kényszermunka tényét. Ez történhet& dokumentumokkal& vagy végső esetben tanúk által aláírt nyilatkozattal.” Nos, főleg az utóbbi bizonyult a csalási technika alapjának. Sok igénylő nem volt jogosult a kárpótlásra, mellettük hamisan tanúztak; olykor ügyvédi közreműködéssel vagy jutalékért vállaltak megalapozatlan tanúskodást. A cél az egyszeri, fejenkénti 7630 euró (1,4 millió forint) értékű összeg megkaparintása volt. Ősszel megkezdődnek a bírósági tárgyalások, de csak 2005-ben várható ítélet.
– Szeptembertől a roma holokauszt ügyében létesült vizsgálóbizottság folytatja munkáját – ígérte Farkas Flórián elnök, aki részleteket nem kívánt mondani, de hangoztatta: bízik abban, hogy minden „sejtelmes ügyre” fény derül. A Lungo Drom vezetője, fideszes honatya még annyit közölt: mivel kevés a túlélő, az volna helyes, ha a romák a parlament által megszabott kollektív kárpótlásban részesülhetnének.
A Mazsök irodavezetője, Vályi György megkeresésünkre azt állította, nincs felhatalmazása nyilatkozni, Suchman Tamás (MSZP), a közalapítvány felügyelőbizottságának elnöke pedig tegnap elérhetetlennek bizonyult.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001