Forrás: Magyar Rádió

100 éves a Zsinagóga

2004. szeptember 6., hétfő 15:11

Száz éves a zalaegerszegi Zsinagóga – az évfordulót vasárnap ünnepelték meg. Az egész napos rendezvénysorozat nyitányaként a zsinagóga ábrázolására kiírt gyermekrajz-pályázat eredményét hirdették ki; közel negyven általános iskolás kisgyerek munkáit mutatták be.

Az épület történetét kamarakiállításon dolgozták fel; a zalaegerszegi zsidó közösség több korábbi, sikertelen próbálkozás után 1903-ra jutott odáig, hogy megépíttethette, majd 1904. szeptember elsején birtokba vehette új imaházát. Nagy szerepe volt ebben Boschán Gyulának, aki 1901-től volt a hitközség vezetője, és aki még a zalaegerszegi származású kultuszminiszterig, Wlassics Gyuláig is elment támogatásért – de a viszonylag tehetős, akkor 1100 tagot számláló zsidó kolónia is komoly anyagi áldozatokat hozott az építkezés érdekében. A költségek – az eredetileg tervezett 80 ezer korona helyett – végül is 139 ezer koronát emésztettek föl, viszont az ország egyik legnagyobb zsinagógája készült el.

A holocaust után – mivel a város szinte teljes zsidó lakosságát deportálták – egy ideig üresen állt az épület, majd raktárnak használták. 1982-ben kezdődött meg felújítása, Pelényi Gyula nívódíjas tervei alapján, hogy aztán hangverseny- és kiállítóteremként kapjon új funkciót.

A vasárnapi programban szerepelt még több tudományos előadás az épület történetéről, a már említett Boschán Gyuláról, akit a leghosszabb ideig praktizáló ügyvédnek tartanak, és akit 1944-ben, 97 éves korában a zalaegerszegi gettóból vittek lágerbe, valamint a helyi zsidó közösségről.

Este gálakoncert zárta az évfordulós megemlékezést, amelyen a három világszerte ismert kántor – Fekete László, Tóth Emil és Sándor György – mellett a Magyar Állami Operaház művészei is felléptek. Liturgikus és világi zenedarabok előadásával.

Halassy Gábor

Comments are closed.