Forrás: Magyar Rádió

A megosztás izraeli fala – a beszélgetés teljes szövege

2004. augusztus 10., kedd 14:19

121 olvasás

Szilágyi Csaba:- Azt kell mondanom, hogy a különböző civil szervezetek sokkal szívesebben ajánlottak fel anyagot. A hivatalos szervek, mint az Izraeli Védelmi és Külügyminisztérium, a Palesztin Hatóság tárgyaló delegációja, mivel velük álltunk kapcsolatban, ők többször megkeresés után voltak hajlandók valamilyen anyagot küldeni. Ez a kiállítás anyagában meg is látszik.

Simon Éva:- A Divide egyszerre jelent megosztást, elosztást, szétválasztást, szeparálást, és ez mindjárt jelzi, hogy itt többrétegű megosztottságról van szó. Egyik oldalról ideológiai szinten, a másikon inkább fizikai, de ideológiai szinten is, merthogy hogyan válaszoljunk erre? Az megoszt. A válasz egy szimptómája egy nagyon komplex politikai helyzetnek. Az egyik csoport, akit bemutatunk, akit a szülők fórumának neveznek, felhívja a figyelmet arra, hogy ne foglaljunk állást egyik fél mellett sem, hanem foglaljunk állást a konfliktus megoldása mellett. Felvet egy fontos kérdést: hogy a fal biztonsági szempontból sem fog működni, ha nincs tárgyalásos megállapodás. Enélkül egy fizikai építmény nem fogja tudni, még akkor is, ha védve van, nem fogja tudni ellátni a feladatát.

– Nem félnek attól, hogy ez még erőszakosabb reakciót válthat ki?

Szilágyi Csaba:- A félelemről egy idézet jutott eszembe: úgynevezett palesztin oldalon, de megtaláljuk a Pengon nevű szervezet, esernyőszervezet, amely több palesztin civil szervezetet foglal magába, és ennek a vezetője egy Dzsamal Dzsuma nevű ember, aki igen erőteljes kampányt szervez a fal ellen. Nemzetközileg is. Neki kint van egy idézete, hogy ez a szeparálás és itt utal az enklávékra, meg ezekre az ellehetetlenített kis ketrecekre, hogy ez megfojt bennünket, és ez további gyűlölködést fog szülni, és ezt az utolsó mondatot szó szerint idézem: „húsz százalék Hamasz helyett hatvan százalék Hamasz lesz majd.

Simon Éva:- Június 1-én az izraeli Legfelsőbb Bíróság egy olyan ítéletet hozott, amelyben az egyik enklávé körül futó falat, amelyik Jeruzsálem északi részén van, és nyolc falut foglalt volna magába, kerített volna el, a hadsereg igenis újra kell tervezze. Ez, azt remélik, hogy precedensértékű döntés lesz egyrészt, másrészt azért nagyon pozitív ez a döntés, mert a nagyon sok békés tüntetést, amelyet folytattak a kerítés, vagy fal építése ellen, azt valamilyen módon legitimálja, hogy ennek is van eredménye. A szeparálódásnak van egy másik oldala is, hogy amikor nem látom, nem akarom látni a másik oldalt, ha ennyire priorizált a helyzet, akkor könnyű a nem produktív félelmeknek a kialakulása. Nem látom a szomszédomat, nem tudom hogy kicsoda. Van egy idézet, hogy amikor a falat látom és odaképzelem a szomszédomat, akkor jóval veszélyesebbnek képzelhetem el, mint amilyen.

Szilágyi Csaba:- Itt eszembe jutott: az izraeli Legfelsőbb Bíróságnak ez az ominózus precedensértékű döntése& még annyit hozzá kell tenni ennek a hátteréhez, hogy ez azért fontos a döntés, mert az a beadványt, amire a Legfelsőbb Bíróság válaszolt, azt nem a palesztin település adta be egyedül, hanem a vele szemben álló, a leendő fal túloldalára kerülendő izraeli település is. Ők közösen adtak be egyedülálló módon – az összes falellenes vagy fallal kapcsolatos szervezkedés, tüntetések sorában ez volt az első olyan petíció, amelyet közösen adtak be izraeliek és palesztinok. Ez fontos, és itt egyszerűen folyt az érvelés. Itt nem épült fel a fal, csak a nyomvonalát döntötték el. Itt ilyen egyszerű érvek hangzottak el, ami megjelent& az egyik izraeli aláíró azt mondta, hogy ő a nappalijában is látja, hogy a völgy túloldalában ott van a palesztin falu. Mindig is nagyon jó viszonyban voltak egymással. Most ő mit csináljon, ha egy kerítés, betonfal ott lesz a nappalijától tíz méterre? Hogyan fogják az életüket élni? A Legfelsőbb Bíróság előtt nem tudom, hány beadvány van.

– A biztonság mindenkinek fontos, de ugye Izraelben is mindenkinek fontos a biztonság, nemcsak a saját biztonsága, hanem a másiké. Azért kérdezem, mert nap mint nap látjuk a házrombolások képeit. Ott áll valaki, és nézi, hogy az üzemét, lakását, vagy akármijét lerombolják, vagy azért, mert feltételezett terrorista, vagy azért, mert beleesik valamilyen építkezésbe. A biztonság kinek biztonsága?

Simon Éva: A Chomodrom cikkét említettem, az újságjában írt erről az építményről. Ebben azt írja le például, hogyan alakult ki, hogy rutinná vált hogy a palesztinok érdekei az utolsó sorban szerepelnek. A biztonság, az izraeli lakosság prioritásai – és az, hogy a palesztinoknak ez könnyebb vagy nem, az az utolsó sorban van vagy egyáltalán nincs figyelembe véve. És hogy ez milyen súlyos következményekkel jár. Az az érdekes, hogy az empátiát a másik oldallal felülírja a saját magamért való félelem – és az általános izraeli közönségről beszélek.

-Van két tabló a kiállításon, ami az örmény negyeddel kapcsolatos esettel foglalkozik.

Simon Éva:- Az történt, hogy az örmény patriarchátusnak a földjén, a jeruzsálemi patriarchátusnak a földjén elkezdték keresztülhúzni a kerítést, és amikor arról beszélünk hogy a munkálatok megkezdődtek, azt jelenti, hogy a buldózerek kimennek és letisztítják a földet. Ha fa volt, fal, építmény, bármi, azt eltakarítják, És hát ezek a műveletek megkezdődtek, és ennek volt a visszhangja. Hogy ez azután hogyan csengett le, arról nagyon kevés információnk van. Nem sikerült találkoznom az illető izraeli zsidó ügyvéddel, aki elvállalta a képviseletét a patriarchátusnak, de úgy tűnik, hogy ezt megoldották.

-Úgy érzitek-e, hogy akár Budapesten van a kiállítás, aránylag távol, földrajzilag távol és mindenféle szempontból hatalmilag is távol attól, hogy bármilyen módon befolyásolhassa a megoldást, hogy tettetek egy lépést, nem is kicsit annak érdekében, hogy a tisztánlátás ebben a kérdésben elérhetővé váljon?

Simon Éva:- Inkább azt hiszem, hogy utakat mutattunk arra, hogy az információ hogyan elérhető; és ez erőfeszítés az érdemi információt összegezni, és a széles skáláját mindegyik oldalt megnézni, hogy ki mit mond, hogyan fogalmazza meg ugyanazt a problémát. De azt hiszem, hogy ezen a téren valóban tett egy lépést a kiállítás. Hogy ezt elősegítse.

-Lesz-e folytatás most?

Szilágyi Csaba:- Kicsit viccesen, a nemlétező konspirációt erősítve azt tudom mondani, hogy egy titokzatos amerikai úriember gondolkodik azon, hogy Amerikába kivigye a kiállítást, aki látta a kiállítást, és olyan benyomást tett rá, és a lehetőségei is megvannak erre, hogy megtegye – s akkor én szívesen, és mi szívesen állunk elébe. Nagyon örülnénk, ha ez elutazna nemcsak Amerikába, de bárhová.

Hutterer Ingrid