Mindenét eladja a moszlim, csak a zarándokutat teljesíthesse
Elhangzott.: 2004. július 27., 21.05
2004. július 29., csütörtök 9:23
208 olvasás
Egy hithű moszlim, aki Mekkába zarándokol, megkapja a Hadzs címet. Sok nincstelen arab utolsó párnáját is eladja, hogy teljesíthesse az iszlám legszentebb parancsolatát, a mekkai zarándokutat.
Mint tudjuk, egy hithű moszlim, aki Mekkába zarándokol, megkapja a Hadzs címet. Sok nincstelen arab utolsó párnáját is eladja, hogy teljesíthesse az iszlám legszentebb parancsolatát, a mekkai zarándokutat.
Most az új izraeli turisztikai miniszter, Gidon Ezra (aki a múltban a Moszad egyik igazgatóhelyettese volt) azzal a meglepő tervvel állt elő, hogy a turisztika növelése érdekében vezessék be, hogy minden zsidó, aki Izraelbe jön a zsidó szenthelyeket meglátogatni, valamint keresztény, aki bejárja a Szentföldet – a „zarándok” megtisztelő címét kapja meg, ami megfelelő lesz a moszlim Hadzs címmel. Erről díszes oklevelet is fognak kapni&
Rapcsányi László