MNO

“Az utolsó békés éjszakájukat töltötték azok, akik ezeket a borzalmakat elkövették”

2004. július 14. 7:14

Magyar Nemzet

Ha egy zsidónak kárt okoznak Brüsszelben, Párizsban, Teheránban, Jeruzsálemben vagy Budapesten, évtizedek múltán is támadnak olyanok, akik igyekeznek megtalálni az igazságszolgáltatás útját – Arieh Rubin, a Targum Slisi Alapítvány elnöke szerint ez az üzenete az általa évi százezer dollárral támogatott, most hazánkra is kiterjesztett Utolsó Esély Akciónak.

A holokausztért felelős háborús bűnösök felkutatására és perbe fogására szakosodott jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ és a Miamiban bejegyzett Targum Slisi Alapítvány tegnapi budapesti tájékoztatóján az alapítvány elnöke megállapította: Magyarországon most sokan úgy teszik fel a kérdést: “Miért most?”, holott a helyes kérdésfeltevés így hangzik: “Miért nem tettek semmit ezeknek a náci gyilkosoknak a bíróság elé állításáért?”

– Az utolsó békés éjszakájukat töltötték azok, akik ezeket a borzalmakat elkövették – ígérte Arieh Rubin a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában, felszólítva a magyar embereket, hogy morális megfontolásból szolgáltassanak információkat a már élő telefonos infovonalon.

Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója nem kerülte meg a választ arra a kérdésre, hogy miért 60 évvel később indul hazánkban is a nácifelkutató akció: a kommunista évtizedekben nem volt lehetőségük a honi dokumentumtárakban szabad vizsgálódásra. Zuroff hangsúlyozta: a várt bejelentéseket alaposan megvizsgálják, a gyanúsítottak nevét csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha a jogi eljárás megindult. A központ szempontjából érdektelenek, akik az 1944-es vészkorszak után már álltak bíróság előtt. Mint mondta, az Utolsó Esély Akciót saját nyomozóik és helyi, felkért szakértők végzik; a magyar jogi lehetőségekről Bócz Endre, az igazságügy-miniszter főtanácsadója nyújtott felvilágosítást a központnak. Itthon ez idáig három bejelentés történt.

A Magyar Nemzet kérdésére – miként kommentálja, hogy Karsai László történész az akciót totális csődnek nevezte, mondván: sok pénzt fognak teljesen fölöslegesen elkölteni, erősítve az antiszemitizmust, de egyetlen háborús bűnöst sem kerítenek elő – Zuroff így felelt: – Nem tudtam, hogy Karsai László próféta, de úgy hiszem, ha közreműködésre kértük volna, nem így nyilatkozik.

Beer Iván történész úgy vélte, az antiszemitáknak így is, úgy is a zsidógyűlölet marad a vallásuk. Hozzátette: a zsidó népnek jó a memóriája, három és fél ezer évig visszaemlékszik egy népre, amely a vesztére tört.

Tízezer euró a “kompenzáció”. A bejelentéseknek nincs határidejük és 10 ezer euró “kompenzációt” kap az, aki hiteles információt szolgáltat náci háborús bűnösök elítéléséhez. Efraim Zuroff a “kompenzációval” kapcsolatban megjegyezte: ez egy módszer, amelyet már sok országban és alkalommal használtak; az Oszama bin Laden vagy Szaddám Huszein fejére kitűzött vérdíjon sem lepődött meg senki.

Comments are closed.