MNO

Madame Hanák

2004. július 14. 14:10

Kőrösi Annamária

Hazudott az a 23 éves nő, aki pénteken azt állította, vélt zsidó származása miatt arabok támadtak rá egy párizsi vonaton. Az incidens miatt még Chirac elnök is tiltakozott. Később azonban kiderült, a nőt senki sem támadta meg, a náci jelképeket barátja festette rá.

Hazudott az antiszemita támadást színlelő párizsi nő – közölte a BBC.

Horogkereszt jelével a hasán, zsidóellenes támadás áldozataként jelentkezett a múlt héten a rendőrségen egy huszonhárom éves fiatalasszony – ez a hír járta be elmúlt héten a világsajtót.

A nő egy külvárosi vasúton utazott, mikor elmondása szerint, igazolványa alapján (lakhelye korábban az előkelő párizsi 16. kerület volt) észak-afrikaiak őt zsidónak nézték, és bosszúból levágták a haját, ruhájátszéttépték, majd a hasára horogkeresztet rajzoltak.

A bejelentési jegyzőkönyv értelmében, az antiszemita támadás részleteinek taglalása közben a nő azt is kifogásolta, hogy az őt ért incidenst akár 20 utas is láthatta, ennek ellenére nem tettek semmit a védelmére.

A rendőrség azonnali nyomozást indított a tettesek felderítésére, amelynek részeként a rendőrség kamerák segítségével megpróbálta rekonstruálni a támadást, de nem találtak semmit. Ekkor felmerült a csalás gyanúja, és a nőt barátjával együtt előzetes letartóztatásba helyezték. Kihallgatása során beismerte, bűntársával együtt félrevezette a hatóságokat.

Ezt követően az ügyészség hamis feljelentés címen indított ellene eljárást, aminek eredményeképpen hat hónapi szabadságvesztésre és 7500 euro összegű bírság kifizetésére kötelezte a hatóságokat megtévesztő „áldozatot” .

Az antiszemita támadásnak vélt ügy kipattanása miatt számos politikus, köztük Jaques Chirac államfő azonnal felháborodásának adott hangot, mélyen elitélve azt. A mostani fordulat azonban magyarázkodásra készteti a politikusokat, akik közül azonban Dominique Strauss-Kahn, Sacrelles szocialista polgármestere megjegyezte, valódiságától függetlenül, ez lett volna az év huszadik hasonló jellegű támadása.

Hasonlóan nagy port kavart az eset kapcsán nyilvánosságra került másik érdekesség: a nőnek nem ez az első hamis feljelentési esete. A párizsi lapok szerint kiderült, az elmúlt években hat, később bizonyíthatatlan támadás miatt tett feljelentést. A Le Figaróban idézettek szerint egyik barátja „kórós hazudozónak” minősítette a fiatalasszonyt.

Forrás: BBC

Comments are closed.