Magyar Rádió

Egy Férfi, egy nő 2004. július 6. 22.00-23.00

2004. július 8., csütörtök 14:24

117 olvasás

Egy vágyban az ellentéttel. Nyílt vita, őszinte összefoglaló.

“Mi történik akkor, ha két kultúra kerül össze egy házasságban? Ütköznek vagy feloldódnak egymásban? Hangos véleménykülönbségek a Férfi Hős beszélgetés-sorozat utolsó menetében, amelynek őszinte összefoglalója kedd este 10 órakor lesz hallható az Egy férfi, egy nőcímű közérzeti magazinunkban. Tehát: egy vágyban az ellentéttel, kedden este a Petőfi adón.”

Férfi Hős címet viselő négyrészes beszélgetéssorozat utolsó részének vendége: Szauer Csilla gyógypedagógus, rehabilitációs tanácsos és Bíró András alternatív Nobel-díjas, a Tolerancia-díj alapítója.

Szauer Csilla társa arab származású, hét éve élnek együtt, a nagy értékrend-, kultúra- és neveltetésbeli különbségek ellenére egészen harmonikusan. S bár Csilla nem gyakorolja vallását, zsidó és európai származása olykor ösztönösen megmutatkozik világszemléletében, véleménynyilvánításában, ezzel pedig ütközik társa muzulmán eredetű meggyőződéseivel. Eddig azonban még minden konfliktuson sikerült túljutniuk.

Bíró András négyszer házasodott: volt francia, mexikói, chilei és orosz felesége. Elmondása szerint mexikói társát kivéve kulturálisan meghatározott félreértések, konfliktusok nem fordultak elő kapcsolataiban. Mexikói feleségével is csak akkor jelentkeztek ezek a gondok, amikor Mexikóba költöztek. Akkor egyszeriben ő lett “el ungaro”, a magyar, a másik, a fehér, az idegen. A nő, Maria Luisa pedig politikailag érzékeny emberként nem tudott szabadulni a környezetében meggyökerezett beidegződéstől, miszerint a fehér ember – legyen bármilyen nemzetiségű – a gyarmatósítók sarja. Maria Luisa ezért “árulónak” érezte magát, amiért hozzáment egy fehérhez.

Részlet az elhangzott műsorból:

H.G.: Mennyire más abban a kultúrában, amellyel találkoztatok párkapcsolat útján a férfi és a nő helye saját társadalmukban.

Sz.Cs.: Ez nagyon érdekes. Ha az iszlámra gondolunk, akkor mindig ezek a csadoros hölgyek jutnak eszünkbe. Nekem itthon soha nem kellett semmit máshogy csinálnom, mint az előtte levő huszonkét évben. Én is úgy gondolom: biztos, hogy az egy kötöttebb világ. De megdöbbentem azon, amikor az édesanyja idejött és azt mondta, hogy ő dolgozik, autót vezet, egyedül, a két lányával felült a repülőre és idejött férfikísérő nélkül. Amit én tapasztaltam, az európai mércével is viszonylag szabadnak tekinthető világ, sokkal pozitívabb annál, mit amiket a szakirodalomban olvashatunk.

H.G.: A párod édesanyjával beszélgetettek erről?

Sz.Cs.: Vele igen. Megkérdezte, hogy miért nem megyünk ki hozzájuk Katarba élni, én is dolgozhatnék, gyereket nevelhetnék, mindent megadhatnék a gyerekeimnek, amit itt, és akkor én jöttem azzal, hogy szabadság, hogy azt csinálok, amit én szeretnék, meg a női szerep, satöbbi. Ő erre azt mondta, hogy lehet, hogy én szabadabban élek, és lehet, hogy ő tényleg föltesz egy kendőt a fejére, viszont mindent megadhat a gyerekeinek, amit én nem fogok tudni. Ő erről az oldalról közelítette meg a témát, de nem gondolom, hogy ő annyira bezárva élne, mint amit mi gondolunk.

H.G.: Mi miért gondoljuk, hogy ő annyira bezárva él?

Sz.Cs.: Sok könyvet elolvastam ebben a témában, sok filmet megnéztem, és ebből gondoltam, hogy a női szerepek ott sokkal kevesebb mozgásteret adnak az embernek, mint itt, Európában. És lehet, hogy ez így is van, csak éppen az ő családjában nem.

H.G.: Szerep szempontjából Ahmed milyen férfi?

Sz.Cs.: Igazi férfi. Megmondja, hogy legyen, és akkor azon nehéz változtatni, de én azért megpróbálom és szokott sikerülni…

H.G.: András?

B.A.: Nekem eszembe jutott egy anekdota az életemből. Maria Luisával Nairobiban éltünk két évig egy szállodában, mert nem kívántunk cselédséget, ugyanis a fehéreknek ott kell, hogy legyen cselédje. Odajártak a nairobi szikhek, tehát az ottani az indiai közösség. Odajártak minden vasárnap az uszodába, mert az egy kellemes hely. És láttak engem ezzel a -szerintük- indián nővel. Az a gyűlölet, ahogyan az én feleségemet nézték ezek az öreg szikhek… szó nem esett, de látszott az a rendkívül ellenséges magatartás, hogy “eladtad magad ennek a fehérnek”. Ő is érezte, de nem lehetett semmit sem csinálni, nem lehetett magyarázkodni. Azt szoktam mondani, hogy ha az ember egy másik kontinensen, történetesen Afrikában él, akkor nem járhat egy olyan táblával, hogy én jó fehér vagyok. Fehér, és ennek alapján ítélik meg. És ezek a sztereotípiák lerombolhatatlanok. A kapcsolatok társadalmi és történeti vetületében ezek a konfliktusok nagyon nehezen oldhatók meg, és szétvetik a szerelmet, a viszonyt.

Kapcsolódó linkek:

“Ha a Nő van alul”

Beavatás- légy férfi, de hogyan?

“Szex és erőszak- kit izgat?”

Női lapozó

Comments are closed.