2007. január 28.
Kattintson ide a videó megtekintéséhez!
Az erdélyi témákból összeállított, nemrégiben sugárzott két januári különkiadásban nem volt időm már arra, hogy bemutassak egy füzetecskét, amit Máthé Klára és Mihály Zita írt, s tulajdonképpen egy példatár arra, hogyan kell, illetve hogyan nem szabadna bánni a műemlékekkel Hargita megyében. A csíkszeredai és székelyudvarhelyi pozitív és negatív példákat tanulságos képek és magyarázatok teszik közérthetővé. Az udvarhelyi csonkavár körüli változásokról a műsorban is volt szó (l. 190. adás), s arról is, milyen szörnyűségeket lát az ember az utcaképben arrafelé – is.
Nagyszebenben – mint ahogy erről a város főépítészével készült interjúban már be is számoltam Önöknek (l. 144. adás és 148. adás) – rendeleti úton szabályozták, mit lehet tenni a védett városmag házain, s mit nem. Nem tudom, összefüggésben van-e az egyéni érdekek és szűklátókörűség elleni műemlékvédő harc azzal, hogy Nagyszeben 2007-ben Európa kulturális fővárosa lett? Gyanítom, hogy nagyon is.
Vannak persze hazai törekvések is, ha nem is túl sok.
Egy újságcikk adta az ötletet, hogy ellátogassunk Makóra körülnézni.
Nagyon szépek az alföldi város polgárházai, és nemcsak szépek, hanem sok közülük igen jól ápolt is. Ugyanis Makó város önkormányzata olyan rendeletet alkotott, amely lehetővé teszi, hogy – egyrészt – helyi védelemben részesítse a számára értékes ingatlanok, hagyományőrző épületek legtöbbjét, másrészt, hogy ezek felújításához támogatási pénzeket is kínáljon. Így aztán nagyon szép kis házak újultak meg, mégpedig eredeti stílusukat visszanyerve.
Figyeljék meg a részleteket! Észrevehető, hogy azok a porcelán csigák, amelyek évtizedeken át tartották a villanyvezetékeket, azok bizony üresek. Ugyanis egy 2006. májusban hozott újabb makói önkormányzati rendelet a védett területeken megtiltja a légvezetékek alkalmazását.
Eddig sem engedték, sok magyar város vezetésével ellentétben, hogy a gázcsövek csak úgy kanyarogjanak a kerítéseken, a házfalakon. A gázcsöveknek a föld alatti utcai hálózatból a legrövidebb úton be kell jutniuk a házba, az udvarba!
Ebben a városban is elkezdődött a homlokzatokra felkúszó kábeltelevíziós és telefon-vezetékek rohama, de az elfogadott új jogi szabályozás segítségével meg tudták állítani a folyamatot.
Van, ahol még Makón is azt látjuk, amit rengeteg városunkban, és készséggel szemléltetem is: hogy az ég tele van kábellel. És hatalmas kábeltartó oszlopmonstrumok díszítik a közterületet. Ezt az eddigi történetet akarja Makó lezárni. Ma már van olyan utcakép, ahol látszik, hogy az utca egyik sarkán még tele van az utca kábellel, és ha átfordulunk az utca sarkán, már látjuk, hogy nincs ilyen.
Ugye, hogy így sokkal szebb lesz a falu és a város arculata!
Persze mindig lesz, akinek más az érdeke. Mert a szolgáltató cég minél kisebb befektetéssel akarja a fogyasztóhoz eljuttatni a termékét, a gázt, a villanyt, a televíziós műsort, a vezetékes telefont, hogy azután a vezetéken szállított terméke értékesítéséért haszonhoz juthasson.
A lakókkal meg elhitetik, hogy a külső vezeték az egyetlen lehetséges mód, hogy a szolgáltatásban részesüljenek. A maga szempontjai szerint mindenkinek igaza van. A települések felelős vezetésének meg az az egyik fontos dolga, hogy megvédje a városképet, elérje például, hogy a szolgáltatások vezetékei takarásban, föld alatti zárt rendszerekben épüljenek ki, nem pedig a levegőben össze-vissza pókhálózva az eget.
Gratulálunk Makónak a kezdeti lépések megtételéhez, és nagyon remélem, hogy többen követik példájukat az országban. Fel kell tételeznem, hogy a kétszáznegyvenegy ház védetté nyilvánítását megelőző dokumentációs munka, a rendeleteknek az elkészítése összefügghet azzal, hogy munkát vállalt a városban Novák István. Szegeden még az ő főépítészi működése idején kezdődött el a helyi védetté nyilvánítási és pályáztatási folyamat (l. a 169. adást). Nem lehet minden településre egy nagyszebeni Guttmann Szabolcsot, egy csíkszeredai Mihály Zitát (l. a mai és a 190. adást is), vagy egy szegedi Novák Istvánt exportálni, de a tapasztalat átvehető, a kedves nézők szíveskedjenek követni.
A befektetők, az ingatlan-bizniszben érdekeltek mindenütt újat építenének, ott is, ahol már áll ház. Ők csak a házak alatt lévő telek értékét látják, a bontás után építhető új ház jövedelmezőségét. A kopott, elhanyagolt házak értékét nehezen ismerik fel az emberek, s könnyen elhiszik, hogy nem érdemes felújítani, hogy érett a bontásra. Én meg újra és újra megpróbálom a még meglévő értékek megbecsülésére irányítani a nézők figyelmét. Könnyebb a dolgom, persze, ha már felújított házakat mutogathatok.
Nagy feltűnést keltett néhány éve az Izabella utca 94. A szecessziós ház kétségkívül feltűnő jelenség! A Budapesti Városvédő Egyesület 1996-os felmérése során Végváry Annamária írt a házról. Életveszélyesnek, bontásra érettnek látta akkor, s örült, hogy ép bőrrel kimenekülhetett a házból. Ha az udvart nem is, a tetőt, a lépcsőházat és a homlokzatot azóta tatarozták.
Manapság mindenki megbámulja a 110 éve épített házat, amit Spiegel Frigyes és Weinréb Fülöp tervezett. Homlokzatán pótolták a hiányzó stukkókat, megújították, festették, aranyozták. Nem kérdés, hogy ma építenénk-e ilyet, de ez a ház is az örökségünk része. A ház túlzóan gazdag díszítettségével más házaktól eltér, ez a specialitása, ezért kell megbecsülnünk és védenünk.
Egyébiránt minden más háztól nem tér el, például saját szomszédjától semmiképpen sem. A szomszédos Izabella utcai házat ugyanazok építették, ugyanakkor, s majdnem ugyanolyannak. Csak éppen az olyan állapotban van, mint amilyenben a 94-es volt. Lehet rá mondani, hogy már nem érdemes felújítani! Dehogynem érdemes, s ezt éppen a testvére bizonyította be a szomszédban, ott a Terézvárosban.
Az Erzsébetváros külső negyedébe, a Damjanich utcába ritkán járkálnak az emberek az épített örökség szépségeit keresni. A 35-ös számú háznak is kopott a homlokzata, eredeti kapuját még a „70-es években szokásban volt erzsébetvárosi nagy kapucserék idején kíméletlenül kicserélték.
Az udvara már tatarozva van, belülről kezdték a felújítását a koszlott homlokzat mögött.
A kapuval szembeni udvari falban még megvan az egykori istálló kapuja, s mellette a szénapadlás, bár azt már régen átalakították lakássá. Az igazi élvezet a kapualjban vár arra, aki ide belép. Habár a világító testek, mármint az épület stílusához illő csillárok még nem kerültek a helyükre, a festést teljes mértékben helyreállították.
Olyan elegáns, mint az Opera bejárata, vagy bármelyik Andrássy úti ház kapualja. Lám, ez a Damjanich utcai ház is tele van szépséggel.
Kérem szépen, sokat tudnak ezek a három-négyszintes alig száz éves bérházak. Csak föl kell fedeznünk, és helyre kell állítanunk őket. Remélhetőleg ebben a szellemben folytatódik a homlokzat helyreállítása is, és nem feledkeznek meg az udvari lengőajtó pótlásáról és a ronda vaskapu kicseréléséről sem.
És máris következzék egy másik erzsébetvárosi ház, a Wesselényi utca 55. Kopottas volt, hány ilyet bontottak már ebben a városrészben is! Ez a ház megúszta, s a lakók pályázaton nyert pénzek segítségével rendbe tették. Érkezett pénz a főváros Műemléki Alapjából, s kaptak a kerület vezetőitől is. A lakók meg hozzátették a magukét. A feltáskásodott, megromlott vakolatok eltávolítása és kijavítása után jött Herling Zsuzsanna restaurátor csapata, és a ház ma a főváros egyik különös látványossága.
Érdemes közelebb lépni, s megtekinteni mi minden látható ezen a homlokzaton. Olyan, mint egy díszítőfestő mester mintakönyve, szinte bemutatja, mi mindenre vállalt megbízást Schiman úr műhelye. Anno 1893 olvasható a homlokzaton, és különböző allegorikus alakok lejtenek jobbra-balra az évszámos sorminta alatt.
A kariatidák olyanok, mintha gerendákat, vagy más építészeti szerkezeteket tartanának, de nem tartanak semmit, a perspektívával csak játszott a festő. Valamennyien köszönettel tartozunk azoknak, akik nem az egyszerűbb, az olcsóbb megoldást választották, nem verték le, nem pucolták le a homlokzatot, nem uniformizálták, hanem helyreállították, mindannyiunk élvezetére.
Érdemes vigyázni azokra az értékekre, amitől mások, amitől különlegesebbek, amitől szeretetreméltóbbak a házaink. A nyolcadik kerületi Lőrinc pap térről még akkor tudósítottam, amikor megkezdődött egyik oldalának a tatarozása.
„Mindig tapasztal valamit az ember, amin megrökönyödik.” – mondtam 2002-ben (l. 137. adás), majd így folytattam:
*
„A Lőrinc pap téren például, a nyolcadik kerületben azon, hogy éppen levakolják a ház falán lévő freskókat, falképeket, lefestik, eltűntetik a ház tatarozása során. Ki érti ezt?”
*
Az archív felvételen látható, hogy az egyik falkép részlegesen megvolt, a másik teljes mértékben hiányzott. Elég rosszhiszemű voltam és bizalmatlan!
És most nézzék meg, mi látható a Lőrinc pap téren ma!
A ház tatarozása befejeződött, utoljára – jó sokat kellett várni rá -, elkészült a két falkép is. Juhász Györgyi készítette a hiányzó kép rekonstrukcióját, amely egy festőnőt ábrázol, s a másiknak a helyreállítását, egy mérnöki szimbólumokkal sétáló amazonét.
Ezentúl lehet azt mondani, hogy: „tudják, az a ház, amelyiken az a két falkép van fönt, a ház negyedik szintjének ablakai között.”
Ha körülnézünk a szürke házak között, majdnem mindegyiken találunk valami szeretetreméltót, csak meg kell csinálni, helyre kell állítani.
Következzék néhány szegedi régi ház. Azoknak a nézőknek a kedvéért, akik fiatalabbak és nem voltak ott a városvédő műsor első adásainál, a kezdeteknél, elmondom, hogy többször is beszéltem (l. 18. adás – a Városvédőbeszédek 146. oldalán, és a 102. adás – az Új Városvédőbeszédek 423. oldalán) már a Kis Tisza és Hajós utca találkozása körüli házakról, azokról a házakról, amelyek a nagy, az 1879-es szegedi árvíz után megmaradtak, amelyek túlélték a nagy pusztulást. Ez hangzott el a 10 évvel ezelőtti műsorban:
*
„Jónéhányra bizony ráfér a tatarozás, némelyiket belül sajnos már átalakították. A sarkon éppen folyik egy átalakítás. És az e mellett lévő házban van valami különlegesség. Most sikerült először kamerával bejutnom a Kis Tisza utca 7.-be, ahol az udvaron még félig kidőlve állnak az üvegveranda faszerkezetes ablakai, merthogy a légnyomás, vagyis a II. világháború óta nem hozták őket helyre. Palalapokkal pótolták a színes üveget itt az udvari átjáró ajtajában is. Bent, a kapualjban pedig falfestmények vannak. Stílusukra talán a naiv művészet elnevezés illik leginkább. Hét darab kép a Bibliából, az Ó- és az Újtestamentum történetei. Itt láthatják éppen a kiűzetés jelenetét. Én nem hiszem, hogy ezek a falképek vetekednének – mondjuk – Michelangelo vagy Raffaelo művészetével, de kétségkívül jellegzetes alkotások Szeged városában. Itt a haragvó úristent látják éppen az egyik faliképen.
Ez meg Jónás és a cethal jelenet. Azt hiszem, nem lehet olyan összeg ezeknek a megmentése, kiegészítése, helyreállítása, amelyet ne engedhetne meg magának Szeged városa. Hozzáteszem, hogy jó lenne megoldani azt is, hogy a képek látogathatók legyenek. Tehát hogy egy bizonyos időszakban valamikor az arra járó turista Szegednek ezt a nevezetességét megtekinthesse. Íme a csodálatos halászat jelenete.”
*
Többször megpróbáltam bejutni a Kis Tisza utcának ebbe a házába, hogy hátha valamilyen pozitív eredményről számolhatok be, de soha nem sikerült. Sőt azt is hallottam már, hogy a festményeket rég lefestették a ház tulajdonosai, ma már nem is láthatók.
A Kis Tisza utcából ezúttal mégsem jöttünk haza üres kézzel, bemutatjuk egy másik épületének megújulását.
Babik Barna a Kis Tisza utca 9. tulajdonosa megmutatta, mi mindent csináltak a házon. A kifelé nyíló ablakszárnyak, a rajtuk lévő újragyártatott vasalások azok, amik először figyelmet érdemelnek, de az összes többi zsanér és vasalás is, meg az eredeti házszámtábla – természetesen.
A szárazkapu szerkezete rekonstruált, a hozzá tartozó vasalásokkal együtt, és élmény becsöngetni, használni ezt a régi szerkezetet. A nagyszoba ketté volt osztva, s a fal elbontásakor előkerült a mennyezet eredeti festése!
Teljes helyreállítását is meg fogják oldani, ahogy kéményeket is visszaépítették, s működnek a ház cserépkályhái is. Remek dolog lehet ilyen szép régi és helyreállított házban élni, gratulálok az elvégzett munkához!
Egy hasonló korú emeletes lakóházat alig néhány hónapja bontottak le a befektetők Budapest Belvárosában a Reáltanoda utca 8. szám alatt, mégpedig azért, hogy a telkét az Úttörő Áruház helyének telkével egyesítve még nagyobb új házat építhessenek a Kossuth Lajos utcába (l. a 133. adást, a 178. adást, a 179. adást és a 181. adást).
A Budapesti Városvédő Egyesületnek el kellett költöznie az Eötvös utcából, s a csereként kapott üzlethelyiség a Kossuth Lajos utcában van, éppen szemben ezzel az építkezéssel.
Így aztán mindenki, aki betér az Egyesületbe, kényelmesen, szélvédett helyről nézheti, hogyan épül az új ház az Úttörő Áruház és szomszédai helyén, miután megvédeni nem tudtuk azokat…
Kérem, térjenek be az Egyesületbe, és egyébként se feledkezzenek meg adójuk 1%-át a városvédő munka segítségére felajánlani. Hátha máskor, ha ezután is lesz miből fenntartani működőképesen az Egyesületet, máshol ismét sikeresebbek leszünk.
Sikertelen eddig az a küzdelem is, amit az üresen pusztuló zsinagógáért folytatnak jó néhányan Nagykanizsán. Én magam is legalább ötször szólaltam meg már e műsorsorozatban, buzdítva a várost, mentsék már meg az értékes templomot (l. az Új Városvédőbeszédek mutatóját).
Elkészült az új holokauszt-emlékmű az udvaron. Az ENSZ úgy döntött 2005-ben, az 50. évfordulón, hogy január 27-e, az auschwitz-birkenaui haláltáborok felszabadításának napja legyen a holokauszt elmléknapja. Mi ezen a napon emlékezünk.
Az önkormányzat tulajdonában lévő ház tetejét rendbe tették, minden más viszont pusztul rajta. Most, mint olvastam, megpróbáltak megint pályázati úton pénzhez jutni, de nem sikerült. Ismét felhívom tehát a megmentésének fontosságára a figyelmet, ha már más ügyben egyébként ismét Nagykanizsán forgattunk.
A jó hír az, hogy elkészült egy nevezetes épület tatarozása. Medgyaszay István, a Soproni és a Veszprémi Színház tervezője tervezte Nagykanizsa számára is a színházat. Az építész karakteres életművének jelentős alkotása ez a ház, amelynek a homlokzatát éppúgy Márton Ferenc sgrafitto technikával készült falképei díszítik, mint az említett két másik színházét, vagy akár a Kiss János altábornagy út lakóházait, vagy a Baár-Madas Gimnáziumot Budapesten, amit szintén ő tervezett.
A jeleneteket, gondolom, mindenki felismeri, ezek történelmi és színpadi történeteket ábrázolnak. Szerintem a felújítást nézők igazat adhatnak abban, hogy Zalaváry Lajos építész méltányolva Medgyaszay István építőművészetét, ahhoz illő módon újította fel és tette újra használhatóvá ezt az 1925-27 között épült házat, ami legutoljára moziként működött, és úgy zárták be még 2000-ben Nagykanizsán.
Új funkciója közel áll az eredetihez: közösségi ház lett, a kultúrát szolgálja, konferencia- és bálterem egyben, 2006. év végétől ismét a nagykanizsaiak szolgálatára áll.
Ugye szép ez a ház? Belül is, kívül is.
És akkor egy másik nagykanizsai újdonság. Úgy hívják, hogy Magyar Plakátház. A hely megközelítése már nagyon érdekes. Egy igen lekopott ház mellett kell elmennünk Nagykanizsán, hogy eljussunk a vadonatúj látnivalóig. Érdekes, hogy ez a bizonyos Szeidmann-ház helyi védettséget is kapott, s ez még a rá elhelyezett táblán is olvasható. Ha az ember Nagykanizsa belvárosában sétálva kedvet kap ahhoz, hogy belépjen ezen a romlott állagú kapualjon, körülnézve megállapíthatja, hogy a lépcsőház is koszlott és kopott.
Ám, ha a kíváncsiság viszi előre, mert még mindig nem ment el az egésztől a kedve, akkor végre meglátja a kis kastélyt az udvaron, és az egykori magtárat, ami ma az a bizonyos kiállító-tér: a város nevezetes újdonsága.
Az egykori magtár ablakai jól mutatják, hogy milyen célra építették a házat hajdanán, olyanok ma is, mint régen. Egy érdekes üvegpadlón át a pinceszintig átlátható a volt magtár.
A belső térben meghagyták az eredeti szerkezetre utaló elemeket is, hogy tudjuk, hogy hol vagyunk, és így alakították ki az új koncert-termet, konferencia-termet. Aztán egy szinttel följebb, mert ugye, mint tudjuk, minden malom és magtár többszintes, még mindig volt bőven hely arra, hogy az 1896 és 2000 közötti magyar plakátokból egy demonstratív kiállítást megnyithassanak.
Az érdekes térben megcsodálhatja az ember több mint száz év plakáttermésének válogatását, és kilépve az utcára megint elgondolkozhat, hogy vajon miért nem teszi rendbe azt a házat, aminek az udvarára most bejöttünk.
Kedves Nézők, ha a számítógépbe ezentúl azt ütik be, hogy www.mtv.hu/unokaink, akkor azonnal bejutnak a műsor internetes oldalaihoz, nem kell hosszan keresgélniük. A következő műsor február végén jelentkezik.
A Budapesti Városvédő Egyesület adószáma: 19729224-1-42A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) adószáma:19003647-1-43
